Készül az új PlayStation VR

  • Írta: szlav
  • 2020. augusztus 16.
  • Hardver
Link másolása
Habár a PlayStation 5 megjelenésekor nem számíthatunk új VR-eszközre, a Sony a következő generációban sem adja fel a gyakorlati monopóliumát a konzolos virtuális valóság piacán. Már készülőben van azt ezt támogató hardver is.

A Sony helye a VR-piacon egészen különleges. A Microsoft egyáltalán nem tervez VR-eszközt a konzolcsaládjához, a Nintendo-pártiak pedig legfeljebb a Labo kartonlapokból összeeszkábált szemüvegével bohóckodhatnak, így jelenleg a PlayStation 4 az egyetlen olyan nagy konzol, ahol valódi VR-élményben lehet részünk.

Habár a PS4 életútja a végéhez közeleg, a Sony nem válik meg egyből a jelenlegi PS VR headsetektől - valószínűnek tűnik, hogy az első pár évben a jelenleg is piacon lévő készüléket használhatjuk majd a PlayStation 5 mellett is. Abban viszont eddig sem kételkedtünk, hogy az új generáció egy új PS VR-t is hoz majd magával, erre vonatkozóan pedig megérkezett az első konkrét bizonyíték is.

A Sony egyik álláshirdetése buktatta le a next-gen VR-eszközt - a japánok vezető szakembert keresnek a projekt élére. A leírás tartogat néhány érdekességet is, szó esik például az eszköz hőelvezetésének dizájnjáról is, ami vezeték nélküli kivitelre enged következtetni.

13.
13.
#10: :D örülök, ha átmegy az anyag és egy jó mosolyt szerezhetek. Jelenleg nem írok sehol máshol, csak itt, de az itteni kommenteket és blogokat sem ajánlom semmilyen körülmények között sem elolvasásra :)
10.
10.
Őrnagy
#1: Lefossa a vér???!!!
:D
Remek írói eszközöket (hasonlatot, túlzásokat, stb) használsz a kommentjeidben, jókat röhögök rajtuk. Szoktál írogatni máshova esetleg? Csajodnak, munkatársadnak, rendőrségnek... Szívesen elolvasnám a többi írásodat is
:D
5.
5.
kryszisz
#3: Azok után, hogy a Valve megmutatta mit lehet kihozni a VR-ból? Szerinted?
4.
4.
#3: Ha PS rajongó lennék, akkor mondanám, hogy az eszköz felhasználói egyáltalán nem biztos, hogy bánják, hogy nem kell most az egészet beleqrni a kukába, mert nem fordul el tőlük a Sony. (Ezt amúgy Kawa mondta - vagy hasonló módon gondolkodott valamiről.) Az új gép a megújult erővel ki fogja tudni jól hajtani ezt a szemüveget, a játékosok meg szeretik a jó játékokat. Főleg mostanában, hogy Prince of Persia, Splinter Cell, hajjajjjajjaj, minden lesz szemüvegre.
3.
3.
Falcon
Ez még lázba tud hozni bárkit is
1.
1.
Ahogy a kontrollerben benne lesz az új őrületes rezgés™ - nek keresztelt funkció, úgy a gyártó a VR Headset esetén is gondoskodni kíván az élethű visszacsatolás kivitelezéséről. Lehet majd hozzá kapni egy a headset-re csatolható kezet, ami ha pl Moral-ban ha bekapunk egy ütést, maga is úgy szájbavágja a játékost, hogy azt lefossa a vér. Ez a kéz tud fogadni továbbá egyéb fegyvereket és bézbózütőt is. De állítólag a szex játékokkal is kompatibilis lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...