Ghost of Tsushima - PS5-ön akár 60 fps-sel is futhat

  • Írta: Baloo
  • 2020. október 10.
  • Hír
Link másolása
Régóta nem titok már, hogy az idei AAA-kategóriás PS4-es játékok már a PS5 megjelenésének napján futtathatóak lesznek az új gépen is. Nem kivétel ez alól a Ghost of Tsushima sem, amivel kapcsolatban most megtudtunk pár érdekességet.

Nem csak, hogy kooperatív móddal bővül a Ghost of Tsushima, de szerencsére, amikor megjelenik a PlayStation 5, akkor gond nélkül folytathatjuk Jin Sakai kalandját az új gépen is. Ráadásul mindezt akár megduplázott framerate mellett.

Ezt pedig a játék a Game Boost opció bekapcsolásával tudja majd produkálni, ami PlayStation 4 Pro után PS5-ön is egy elérhető funkció lesz. A Sucker Punch nemrég tweetelte, hogy ennek segítségével akár 60 fps-sel is futhat majd a játék a Sony következő generációs gépén, illetve a készítők még azt is hozzáfűzték, hogy bár a töltési idők már a PlayStation 4-en is gyorsak voltak, de várjunk csak, amíg meglátjuk majd őket az új konzolon. Ebből arra következtetünk, hogy kvázi nem fogjuk "látni" őket az új konzolon. Valamint jó hír még, hogy a mentéseinket - pár másik cross-gen játékkal ellentétben - automatikusan átvihetjük majd PS4-ről PS5-re.

A képfrissítésre még visszatérve egy szó erejéig: érdemes megjegyezni - amit több kommentelő is kiszúrt -, hogy a fejlesztők az "up to" és nem a "locked 60 fps" kifejezést használták, amivel valószínűleg azt vetítik előre, hogy nem biztos, hogy mindig meglesz a kívánt érték.

39.
39.
delphijos
Sok ember szerint az AAA az a “gecijójátékot” jelenti. Ha neki nem jön be, akkor nem az :D
38.
38.
Yanez
#37: Pontosan erről van szó. Egyesek nincsenek ezzel tisztában, és saját kényük-ízlésük-tetszésük szerint döntik el melyik játék AAA és melyik nem. Közben meg lövésük sincs a fogalomról. Most nem konkrétan a cikk alatti trollkodásra gondolok, hanem úgy általában.
37.
37.
Zuzmo
A AAA jelölés a videójáték-iparban a fejlesztés nagyságára, költségére utal.Tapasztalt, nagy létszámú csapat dolgozik rajta, a marketingre is nagy büdzsé van stb., mondjuk 60+ dolláros árcédula, és nyílván a minősége is elér egy szintet a befektetett munka és pénz miatt szükségszerűen.
De nem attól lesz jó egy játék, hogy AAA, pl. egy Rocket League vagy egy Cuphead sem AAA, mert nem került annyiba a fejlesztés, nem dolgoztak rajta annyian, nincs benne akkora mennyiségű munka, pénz.
36.
36.
kryszisz
#32: Egészen a végéig elismerően bólogattam, aztán jött a pofon: AA a Life of Black Tiger??? Hát oszt melyik univerzumban? Alsó hangon AAA, de inkább AAAA, ha teljesen őszinték akarunk lenni. Kérlek mormolj el a sarokban 3 miatyánkot, ez a minimum egy ilyen blaszfémia után!!
30.
30.
Ooorky
#29: Téves, uborka a krokodilok családjába tartozó erszényes kacsa.
29.
29.
Yanez
#28: Látom saját értelmezésed van arról mi az a triple A. Ennyi erővel az uborka egy kutyafajta.
28.
28.
Ooorky
#27: Dehogynem, pl. Crimson Dragon az egy valódi AAA játék ellentétben a ps exekkel.
27.
27.
Yanez
#26: Úgy látszik nagyon nem vagy tisztában a AAA jelentésével. Ezt most nem a Sony játékaira értem, hanem úgy általában.
26.
26.
Ooorky
#24: Amiket Sony csinál azok jó indulattal AA.
25.
25.
delphijos
#21: Hagyjuk már. Dirt 5-nél látszik mi az ára. Én nem örülnék ha ez lenne az irány. Az fps hajszolása a graf minőség kárára....
24.
24.
CsataPanda
#21: A MS-t inkább hagyjuk, oké? :D Tudod a Sony közben készít AAA játékokat, míg a MS csinálja a.... Mit is csinálnak? :D
21.
21.
adamsfamily
#14: MS meg már azt tesztelgeti a Gears 5-nél,hogy tudja-e a 120 fps-t.
Nevetséges amit a Sony művel.
18.
18.
Ooorky
#17: Persze, hogy neked. Én mindig örülök ha tudsz írni, olyan ritkán látni mióta eladósodtál a használt xbox s miatt.
17.
17.
georgie.70
#16: Huhaa, ezt biztos nekem akartad írni? Nem egészen értem mire gondolsz...
16.
16.
Ooorky
#15: Szia!
Örülök, hogy végre kifizetted a tartozásod a diginek és újra itt vagy közöttünk :-)
15.
15.
georgie.70
Többször leírtam már, most leírom újra,nincs jelentősége, az fps számnak.. Tudom mennyek k...a anyámba meg hasonlók, de a tv motion rásegítője gyakorlatilag min 120-as képkocka számot produkál 4k-s felbontás mellett és higyétek el semmi különbséget nem érzel a szemeddel, és nem késik a kép sem stb.. Ki próbáltam nem egyszer nem egy játékkal... Persze lelehet gagyizni ezt a megoldást ettől még tökéletesen működik. Tény hogy nem valami 200.000ft-os tv-n kelle ezt tesztelni mert ott lehet hogy más lesz a végeredmény, de a 800.000ftos 4k Qled tv-men tökéletes... Ha PC-n akarnám megkapni ezt a felbontást és képkocka számot, akkor nem kell mondanom az mennyibe fájna és akkor még nincs QLED TV-M HOZZÁ..
Gondolkodjatok el ezen, vagy nem! A ti dolgotok.. Én kegyetlen minőségben tolom így a játékokat, És magasról tolok az eredeti fps-re....
14.
14.
PS4jacksony
Micsoda cím hölgyeim és uraim a közönség állva őrjöng ! : Ghost of Tsushima - PS5-ön akár 60 fps-sel is futhat


Egy előző genes játék hát kurvára kiábrándító.....
13.
13.
Josi21
#11: Így van ! Nem értem mit várnak egyesek egy konzoltól. Aki Fps huszár, építsen pc-t 3-5x áron, ott láthat hasonló számokat, igaz lényegesen szebb graf mellett. ;)
12.
12.
NECROSMOKE
Legalább a címében ott az "akár" :D
11.
11.
r3dman
Mekkora hír.És még van akit ez érdekel?Mondjuk sok ember játék helyett az fps számlálót bámulja. ;)
7.
7.
delphijos
#4: Nem erre gondoltam amúgy, sokkal jobban kapja az ívet egy olyan aki PS “irányba” túl lelkes / fanatikus.
4.
4.
Ooorky
#3: Ps-eseket könnyebb triggerelni, lehet köze van az iq-hoz vagy nemtom.
3.
3.
delphijos
#1: Ez megint kötekedés kicsit. A BC elemzésénél box-on is volt pár cím ami 40-el fut X-en, SX-en meg megvan a 60. Én ott is azt mondtam hogy ez azért szerintem “alap”. Ott nem zavart a “lenyűgöző” jelző ? Fura hogy mindenkit csak a ps “oldalon” zavar az elfogultság.
2.
2.
Slik
#1: viszont ha azt irjak es kozben nem lesz meg a 200 csak 190 jon a fikazas
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...