A Ubisoft a legújabb Assassin's Creed-játék esetén sem lövi el az összes puskaporát megjelenéskor. A vikingtémájú Valhalla az elkövetkező évben bőven számíthat majd további tartalmakra, mind ingyenesekre, mind olyanokra, amelyek a fizetős Season Pass részét képezik. Erről kaptunk most egy összefoglaló videót, amely ecseteli, pontosan mire is számíthatunk a játék megjelenése után.
A Season Pass (illetve a játék Gold- és Ultimate-kiadása is) három kiegészítőt tartalmaz. Az első, a The Legend of Beowulf küldetéssor már induláskor játszható lesz a szezonbérlet tulajdonosainak, ebben az ősi mítoszt kell felderítenünk. A Wrath of the Druids Írországba kalauzol minket egy veszélyes druidacsoport nyomát keresve, míg a The Siege of Parisban a frankok földjén kell megmutatnunk, ki a legnagyobb hódító a világon. Az előbbi 2021 tavaszán várható, az utóbbi nyáron.
Az ingyenes tartalmakat évszakonként kapjuk majd meg. Rögtön a megjelenés után, még 2020 decemberében számíthatunk az első adagra, amely többek közt a fosztogatásra épülő River Raid játékmódot és a vikingek által ünnepelt Yule fesztivált is tartalmazza. Az első év négy ingyenes tartalomcsomagot tartalmaz, tehát 2021 tavaszán, nyarán és őszén is számíthatunk még egyre: ezek főleg a gameplayre és a világépítésre koncentrálnak majd, de persze számos kozmetikai cuccot és felszerelést is kapunk.
Az Assassin's Creed: Valhalla november 10-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és Series X/S-re, PlayStation 4-re, valamint Stadiára. November 12-től (Európában 19-től) pedig PlayStation 5-ön is játszható lesz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.