A múltkori CES 2021 alkalmából már belengetett pár megjelenési dátumot a Sony, viszont a Ratchet & Clank: Rift Apart esetében csak annyi információt kaptunk, hogy valamikor az idén érkezhet a játék. Nemrég ezt az időintervallumot leszűkítette az Insomniac: a hivatalos premier június 11-re esett végül.
A platformlista azonban változatlan maradt; a Ratchet & Clank: Rift Apart továbbra is kizárólag PlayStation 5-re lesz elérhető, így remélhetőleg a Sonynak sikerül majd júniusig feltölteni a készleteket, hogy ne csak az a pár ember élvezhesse a játékot, akiknek sikerült a nyerészkedőket beelőzve vásárolni egy PS5-öt.
Digitálist nem nézem, nem úgy szoktam venni őket, de igazad van, úgy drága.
Az általad említett játékok is a nagyobb üzletekből (konzolvilág/konzolstudio) inkább 26-27ezer. Szóval ez van, ezek mostmár az új árak, nincs mit tenni.
Szó nincs 30 ezerről. A megjelenése óta a Demon's Souls és a Spider Man Ultimate Edition (alap + Miles Morales) is folyamatosan 23 ezer körül mozog, a Sackboy pedig 20 ezer kb. Nem kevés így sem, de nem 30000...
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.