Az idei E3 alatt nem csak bemutatkozott a Forza Horizon 5, de ezzel együtt rögtön fel is küzdötte magát a leginkább várt játékok listájára a Playground Games legújabb fejlesztése. Annak érdekében, hogy a csapat az összes erőforrását az új részre tudja fókuszálni, úgy döntöttek, hogy a Series 37-es frissítés után már nem készítenek új tartalmakat a Forza Horizon 4-hez.
A stúdió azt nyilatkozta, hogy a Series 38-as frissítéssel egyfajta rotációval elkezdenek majd visszatérni a Series 7 és a Series 32 közti tartalmak az autós játékba, amik már a meglévő funkciókkal együtt lesznek nyüstölhetők.
A Playground Games csapatának azt a kérdést is feltették, hogy az ötödik rész után is számíthatunk-e majd még frissítésekre a Forza Horizon 4-hez, amire a csapat azt válaszolta, hogy nyilván szeretnék, ha a 2018-as epizód is egy szórakoztató élmény maradna, de egyelőre még nem tudnak beszámolni az erre irányuló terveikről.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.