PlayStation-féle blockbustereket akar a Microsoft is

  • Írta: Shifty
  • 2021. október 21.
  • Hír
Link másolása
Matt Booty, az Xbox Game Studios vezére a Kinda Funny Gamesnek adott interjúban elárulta, hogy azt szeretnék, ha Xboxon is egyre több PlayStation-stílusú blockbuster játékuk lenne.

Matt Booty, az Xbox Game Studios elnöke a legutóbbi Kinda Funny Games-podcast vendége volt, ahol elmondta, arra összpontosítanak, hogy minél változatosabb portfóliót hozzanak létre, miközben Booty szerint az a jó a Game Passben, hogy egyszerre fér meg egymás mellett a Halo-sorozat és például a Grounded. Ugyanakkor elismerte, hogy a jövőben az Xboxnak is olyan AAA-s élményeket kell nyújtania, mint amiket a Sony szállít folyamatosan.

Később a Sony és stúdiórendszere méltatásával folytatta mondandóját, majd elárulta, nagyon tiszteli az ottani vezetőket, amiért ezt sikerült kialakítaniuk, hiszen rendre elképesztő minőséget szállítanak a rajongóknak, és azok a játékok, amelyeken jelenleg is dolgoznak, szintén ezt a magas színvonalat képviselik.

Booty leszögezte, hogy nem tartja jónak az összehasonlításokat, vagyis felesleges feltenniük a kérdést, hogy mi az ő Uncharted-játékuk vagy Horizon: Zero Dawnjuk. Az a fontos, hogy figyeljenek oda a rajongók igényeire és visszajelzéseire, miközben fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy vajon melyek azok a játékok, amelyeknek univerzális témájuk van, amelyek olyan világgal rendelkeznek, amelyben a rajongók szívesen elmerülnének, vagy amelyek felejthetetlen karakteret vonultatnak fel. Az Xbox Game Studios elnöke szerint ezek megválaszolásával érhetnek csak célt.

27.
27.
delphijos
#26: Ja, és pl. a Kena esetében sincs semmi KONKRÉT ( hogy mondjuk fél / egy év az exkluzivitás ) hanem a “majd megvizsgáljuk más platform lehetőségét is”.
24.
24.
#23: Store policy.
MS Store-ban megvett cuccnak futnia kell PC-n és Xbox-on is ha mindkét platformra elérhető.

Ellenben ha kiadja Steam-re és PS-re az 2 eladás ugyanannak az embernek ha tolni akarja mindkét helyen.
23.
23.
delphijos
Én sokszor elmondtam hogy nekem még az is fura hogy jópár olyan cím ami nem Sony, sőt még csak nem is ex ( többnyire Switch , PC port is van ) de box-ra valamiért mégse jön. Nekem csak a közelmúltból bejött volna a Kena, és a F.I.S.T is. Fogalmam sincs mi lehet mögötte.
18.
18.
Őrnagy
#17: Úgy legyen! Igen, jön pár cím. Mégis azt látom, hogy a milliárd dolláros befektetések ellenére a Sony ismét elhúz a Micro mellett.
17.
17.
Robilluma
#16: A Scorn, Atomic Heart, Stalker 2 is 2022-es gamek és első napos GP lesznek. Nem belsős címek de ment a pénz és ott lesznek a szolgáltatásban. Ezekről volt már gameplay is, kjóóóó lesz mindegyik.
Belsősök közül bár gameplayt még valóban nem mutattak, de a Senhua 2 és a Starfield is ott kell hogy legyen a szeren. Én ezeket a címeket nagyon várom.
Nem olyan rossz talán a helyzet mint írtad és nyakamat rá, a fenti 5 játékból valamelyiket játszva kiabálni fogod h ez az, ez a game kellett nekem! ;)
16.
16.
Őrnagy
De ezek a majmok direkt bukott stúdiókat vásárolnak fel! Na jó, 90 %ban. Mintha szándékosan szórnák a pénzt. Amúgy meg a Game Pass nincs eléggé reklámozva. Miért nincs előfizetéses konzolvásárlási lehetőség? Nem hiszem el, hogy ez pl még senkinek sem jutott eszébe. Egy kurva előzetest képtelenek bemutatni, ami olyan, hogy az ember felugorjon a székről, és azt kiabálja, hogy EZ AZ, EZ A GAME KELL NEKEM! Na mindegy, majd csak kierőlködnek valamit. Vagy működnek tovább veszteséggel.
15.
15.
Anti4730
Nem is ugy ertette, hogy az eddigi jateikaikat akarja hasonlitgatni, hanem majd amik jonnek jovoben azokat ne hasonlitgassuk. Amugy szerintem a sunset overdrive volt a legjobb exkluziv cimuk, nagy kar hogy valoszinuleg soha nem jon folytatas meg a sony gepere se.
13.
13.
semike
#1: Van baj nálad is….:))))
Megjegyzem xboxos vagyok 2003óta de ez egy farkincaság amit ideböföx….
12.
12.
Marcus88
Az üzlethez értenek,de a játékfejlesztéshez már kevésbé!
Bár próbálkozni lehet.
10.
10.
Öröm volt olvasni a PiSis hisztit, olyan könnyű őket bepörgetni. XD
9.
9.
Robilluma
#6: xDDD

Azt hazudják égen földön a bukott Sony-s vigécek, hogy az xesek koppintani akarják a kontrollerüket, a stúdióikat és olyan sikeres húzócímeket akarnak mint az övék.
Pedig bóvli minden hardverük, középszerű buzi horror pornó sablonsztoris, 'már láttuk, semmi új' minden játékuk. A Stúdióik meg csak attól jók mert a Roxfortos varázslók rápálcáztak.
8.
8.
norbi27
A Dualsense-től is el volt ájulva Phil és elismerte, hogy hasonlót akarnak majd ők is, most pedig a jatékaikat és a stúdiórendszerüket ajnározzák. Hogy lesz ebből fanboy war, ha az Xboxosok puskaporát hugyozzák le a főnökök :D?
Ooorky hithű pártkatonához hűen még próbálkozik, de ez már nagyon szárnyaszegett próbálkozás volt :).

Btw a cikk vége a legjobb:
"vajon melyek azok a játékok, amelyeknek univerzális témájuk van, amelyeknek olyan világa van, amelyben a rajongók szívesen elmerülnének vagy amelyeknek felejthetetlen karakterei vannak. Az Xbox Game Studios elnöke szerint ezek megválaszolásával érhetnek csak célt."

Jujj. Ezzel vannak elfoglalva? Ennek a megválaszolásával lesz a konkurenciához hasonló stúdiórendszerük és AAA játékaik? Akkor már világos, miért késik egy évet a félmilliárd dolláros Halo Infinite és miért néz ki úgy ahogy. Vagy a Hellblade 2-ből több, mint négy évvel az előd megjelenése után miért nem volt még gameplay, csak mellébeszélés.
7.
7.
Robilluma
#1: Írj nekik h portoljanak nintendo exeket boxra :D Neked az bőven elég lenne.
6.
6.
delphijos
Hazudnak. A Sony ügynökei őket is elkapták. Azok mindenhol ott vannak….
5.
5.
Robilluma
Sejtelmes volt az októberi game pass-os cikk alján az infó, amiben azt taglalják h a vártnál kevésbé nőtt a GP felhasználói tábor. Ami btw furcsa mert valóban egy kjó szolgáltatás. Valszeg pár komolyabb saját húzócím kellett volna bele a picik mellé, másra nem tudok gondolni. Anyagilag is megéri és van választék is, így családosoknak és mezei gamereknek is megéri.
De hát csak kiderül, a gaming mindig is a blockbuster játékokról szólt. Amikről mindenki beszél. Amik minőségiek. Ehhez nem kell felmérniük semmit és különben is, az elmúlt 2-3 évben kb egy kezén meg tudja számolni az ember a Micro saját címeit :D Mit akar felmérni ha játékokat se fejlesztett? Nem is akart soha, csak a píz, píz kell és ha lehet könnyen. Megvakarta a seggét, kitalálta a GP-t és megvette a Zenimaxot. És most jön ezzel a bullshittel. Az AAA húzócímekhez szakértelem is kéne... Amit mondott azt én is mondhattam volna, én is szeretnék AAA atomjátékot fejleszteni XDDD csak nekik ott van a farzsebben a világ fele pénze. Ha akarták volna modellezték volna a riválist, vagy a nagyobb és igényesebb fejlesztőgárdákat és elcsábítottak volna pár főmuftit, szakit, létrehoztak volna stúdiókat és hadd szóljon. Sose akarták.
Halo Inf 500 millió dodóból és el van dugva a világ elöl. Ennyire érdekli őket a AAA blockbuster igény. Képmutató és hazug banda.


4.
4.
Zuzmo
#1: Légyszi, akkor ezek helyett sorolj fel három játékot, amikhez hasonlókat vársz a Microsofttól.
3.
3.
Caleon
#1: Napiszarról idézted, vagy saját?
2.
2.
Tyebeca
Ekkora Ööökörkységet hogy lehetett ide böffenteni?
1.
1.
Azért remélem jobb minőségű cuccokat akarnak, nem olyan közepesen gagyi vackokat, mint a god of war, meg tlou1-2...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...