A Daedalic Enterainment három évvel ezelőtt fedte fel terveit a The Lord of the Rings – Gollummal kapcsolatban, idén májusban pedig már be is lőtte a megjelenési dátumot szeptember 1-jére, így épp az amazonos A hatalom gyűrűivel egy időben érkezett volna – még ez a dátum szerepelt a kiadó Nacon néhány héttel ezelőtti músorában is.
A stúdió és a kiadó azonban végül úgy döntött, hogy kell még idő ahhoz, hogy végleges testet ölthessen a Daedalic víziója, illetve hogy az olyan legyen, amivel a játékosok is maximálisan elégedettek lehetnek. Ennek érdekében több hónappal elhalasztják a Gollumot – hogy pontosan mennyivel, azt nem árulták el, és így értelemszerűen újabb dátumunk sincs még.
A The Lord of the Rings – Gollum PC-n, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, valamint Nintendo Switchen lesz játszható.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.