Élőszereplős film készül a Sifu alapján

  • Írta: fojesz
  • 2022. december 3.
  • Cooltúra
Link másolása
Lapértesülések szerint a Sifu is megkapja a maga élőszereplős feldolgozását, a projektnél ráadásul a John Wick írója is közreműködik.

A Deadline jelentése szerint élőszereplős film készül a Sifu alapján, a projekt a Story Kitchen és a játékot fejlesztő Sloclap közös munkája, amelynek a John Wick mögött álló Derek Kolstad írja a forgatókönyvét. Már a producerek neve is ismert, olyan arcokról van szó, akiknek már van valami közük videojátékos feldolgozásokhoz: Dmitri M. Johnson a második Sonic-filmnél, Dan Jevons pedig a készülő Streets of Rage-filmnél működött, illetve működik közre.

Ahogy Kolstadtól sem idegenek a játékadaptációk: habár nem tudjuk, mi lesz belőlük, az úriembert korábban felkérték egy Hitman-sorozat és egy Just Cause-film munkálataihoz is, rajta van a Splinter Cell-animén és a My Friend Pedro-szérián, illetve ő is részt vesz a Streets of Rage-projektben. Az utóbbi körül most elég sok a mozgás, nemrég derült ki, hogy a Lionsgate személyében forgalmazóra lelt a projekt, így talán el is jut oda, hogy megvalósítsák.

1.
1.
hedzsooo
A jatek alapotlete nagyon remek szerintem, kiraly h film is lesz belole.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...