A Sony és a Square Enix egy saját State of Play adást szánt az idén nyáron megjelenő Final Fantasy XVI-nak, a műsor házigazdája pedig ki más lehetett volna, mint a franchise mindig lelkes apukája, Yoshi-P? Naoki Yoshida közel fél órán át kommentálta a fantasztikusan látványos képi anyagokat, melyek láttán egészen biztossá vált: az év egyik legizgalmasabb megjelenésével lesz dolgunk.
Yoshida elárulta, hogy Clive Rosfield történetét három időintervallumban követhetjük majd. Hősünk tinédzserkorát, húszas, illetve harmincas éveit is átélhetjük, így egy jóval átfogóbb képet kapunk majd Valisthea csodálatos világáról. Mindezt a széria történetében először, teljesen valós időben követhetjük majd. Bizony, ezúttal a harcrendszer még annyira sem lesz körökre osztott, mint a Final Fantasy VII Remake-ben - helyette egy lélegzetelállítóan látványos és pörgős akciójáték irányításával zajlanak majd az összecsapások.
De természetesen a szerepjáték sem kopott ki a Final Fantasy XVI-ból. Akik a harcok kihívása helyett inkább a történetre szeretnének összpontosítani, számos opciót és segédletet találnak majd a játék rendszerei közt. A látottak alapján egy elképesztően mély és szerteágazó fantasy világot ismerhetünk majd meg, telis-tele emlékezetes karakterekkel (akik java a történet mellett a harcokban is aktív résztvevők lehetnek).
A bemutató során egy külön szegmenst kapott az a rejtekhely, amelyet Clive és szövetségesei az otthonuknak nevezhetnek két küldetés között. A vásárlás, craftolás és fejlesztések javát itt intézhetjük, de találhatunk itt tréningmódot, olyan NPC-ket, akik révén jobban megismerhetjük Valisthea világát és az események kulcsszereplőit, illetve itt vállalhatunk el különféle mellékküldetéseket is. Rengeteg tennivaló vár majd ránk!
A zárószegmens volt a bemutató csúcspontja, hiszen itt láthattuk élesben a gigászi Eikonok összecsapásait. A hatalmas, mágikus erővel bíró szörnyetegek küzdelmét szintén saját kézzel irányíthatunk, ráadásul ahány összecsapás, annyi egyedi játékmechanikát vonultat fel a Square Enix csapata. A japánok ezúttal is alaposan kitettek magukért. Mit gondoltok az előadásról, titeket is annyira elragadtak a látottak, mint bennünket?
A Final Fantasy XVI június 22-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 5-ön.
Mintha van amiben a Witcher 3 ihlette volna.
Érdekes, hogy féltek attól, hogy a harcrendszer megfekszi sokak gyomrát nehézség terén és telepakolták könnyítő elemekkel. Ügyesen csinálták szerintem, mert mégse easy módban játszik valaki, hanem "csak" equippeli az always evade (cheat:)) gyűrűt. De gondolom vannak ennyire nem OP itemek is.
Keresem az állam a padlóról.
Jöhet day 1.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.