SGF 2023: Hivatalosan is bejelentették Project Q-t

  • Írta: pandaril
  • 2023. május 24.
  • Hardver
Link másolása
A már eddig is rebesgetett dedikált Remote Play eszköz mellett az első dedikált PlayStation-márkás earbudot is megvillantották a State of Play műsorán.

Eddig is lehetett hallani róla, hogy a Sony egy dedikált Remote Play eszközt tervez piacra dobni, azonban hivatalos megerősítést még nem nyert a dolog, legalábbis mostanáig.

A State of Play utolsó előtti bejelentéseként Jim Ryan bemutatta a Project Q-t, ami egy 8"-es FullHD LCD kijelzővel, és a DualSense kontroller minden funkciójával ellátott dedikált Remote Play eszköz lesz. A készülék egyértelmű célja, hogy kihasználja a PlayStation 5 házi játékstreaming-opcióit, illetve a PlayStation Plus adottságait. Úgy tűnik, hogy a Sony sem nézi tétlenül azt, ahogy a Microsoft építgeti a cloud gaminges birodalmát.

Az eszközről a közeljövőben tudhatunk meg többet, elméletileg még az idén meg is jelenik, az ára viszont egyelőre nem ismert.

A Project Q mellett egy másik vadonatúj kiegészítőt is bemutattak, az első PlayStation earbudot, amit ugyan a mobilokhoz való csatlakozás varázslatos képességével ruháztak fel (Bluetooth), vagyis jó eséllyel használható lesz a konzolunkhoz és mobiltelefonunkhoz egyaránt, azonban várhatóan a Project Q mellé lesz igazán érdekes vásár - persze csak ha az az eszköz is támogatja a Bluetooth szabványt.

Ez a hír a Summer Game Fest-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...