Lehet, hogy a The Elder Scrolls VI lesz Todd Howard utolsó dobása

  • Írta: Nyuszcica
  • 2023. június 13.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Todd Howard egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a Starfield után a The Elder Scrolls VI lehet az utolsó játék, amelynek fejlesztésében részt vesz.

A Fallout, a The Elder Scrolls és a Starfield játékok rendezője, Todd Howard az IGN-nek adott interjújában beszélt arról, hogy milyen elképzelései vannak a Starfield hosszú távú támogatásával kapcsolatban. A régóta várt, nagy figyelemnek örvendő sci-fi videójáték megjelenik idén szeptember 6-án, Howard pedig ezzel kapcsolatban pozitívan nyilatkozott: az a terv, hogy sokáig lesznek bővítések a játékhoz. 

A beszélgetés azonban ezután érkezett el az érdekes részéhez: szóba került a The Elder Scrolls VI és hogy ehhez a játékhoz meddig érkeznek még frissítések. Ekkor Todd Howard megjegyezte: "Ki tudja, meddig játszanak az emberek az Elder Scrollsszal? És hogy mikor lesz szükség a folytatásra? Én sem leszek már újra fiatal." 

Howard korábban már elmondta, hogy a The Elder Scrolls VI esetében ugyanolyan hosszú élettartamot vár, mint a Skyrimé volt: aminek az első megjelenése már több, mint tíz évvel ezelőtt történt. Ha ezeket mindet számításba vesszük, akkor a videójáték-fejlesztő a következő Elder Scrolls játék megjelenésekor már a 70 felé lépeget majd.

Nem is csoda, hogy valószínűleg a Starfield és a The Elder Scrolls VI lesz az utolsó dobása. 

10.
10.
Kamukaze
#3: Persze, nem kizárt a váltás! De mivel tényleg egy át-át-átdolgozott Morrowind alatt zakatoló motort használtak még a Skyrimben is, azért az emberben csak csak felmerül az újrahasznosítás gondolata. Nagyon ügyesnek tartom a tényleg hozzáértő és minőségi munkát készítő moddereket, de amikor ők pofoznak ki egy játékot, akkor talán nekik is kellene fizetést adni.
9.
9.
Low Noise
Ha meglátja a Star Wars Outlaws-t akkor azonnali hatállyal nyugdíjjazza magát szerintem. https://youtu.be/c7K2TA0bBpY
8.
8.
nomator
#6: Úgy értettem, hogy az ami akkor már-mar butuska de még elfogadható volt annak idején, átrakva 2023-ra egy 2.0-ás motorral, egy ilyen kompromisszumot elfogadnék.
7.
7.
Extol
Nem tudom mit magyaráz Todd, az örök ifjú, mindig mikor látom el se hiszem hogy 20 éve ugyanúgy néz ki
6.
6.
Heldengeist
#3: A Skyrim motorja semmilyen modern alapot nem hozott 2011-ben. Kicsit csiszoltak az Oblivion motorján (ami egy csiszolt Morrowind motor volt).
5.
5.
Br1sk
még 16 szor meggondolja addig :D
4.
4.
Sophisticated Karen
Todd a hazug senkinek se fog hiányozni. Akinek meg jó ez az ezer éves már 10+ éve is elavult engine. No comment.
3.
3.
nomator
#1: A Starfield már a Creation engine 2-vel fog jönni, jó kérdés hogy ez mennyiben tér el az eredeti változattól, de ha legalább technikailag azt a modern alapot hozza mint anno 11-ben a Skyrim, akkor már boldog vagyok.
1.
1.
Kamukaze
Az igazán nagy dobás az lenne, ha végre elkészülne, sőt.. Másik motorral
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...