Miért az utálat? A játékosok egyhangúan a monetizációt kiáltják ki válaszként. Azóta, hogy a Blizzard az első részt „upgradelte” - úgy, hogy ingyenessé tette a játékot és átnevezte Overwatch 2-re -, csak rossz híreket kaptunk. Eltörölték a régóta várt PVE játékmódot, amiben új ellenségeket, küldetéseket és hős képességeket kaptunk volna, miközben a játékkal csak a pénztárcánkba szeretnének nyúlkálni – ahogy több Steam felhasználó is fogalmazott. Kínában sem jobb a helyzet, de ott még tetőzi a kupacot a Blizzard tájékoztatója is, miszerint vége a NetEase-el való együttműködésüknek, azaz többé nem fogják az országban forgalmazni a cég játékait. Ezzel sok Blizzard játékot „süllyesztettek el”, tekintve, hogy így a játékosok nem férnek hozzá a fiókjaikhoz és nem tudnak nemzetközi szervereken sem játszani. VPN-nel ugyan megkerülhetik az egészet, de az lassú és gyér kapcsolatot, egyben élményt eredményez.
Azért nem kell egyből halottnak kikiáltani a játékot, hiszen jól tudjuk, hogy az utálattól függetlenül is ugyanúgy játszanak vele az emberek – akárcsak a League of Legends-el, pedig azt is egy elég toxikus vélemény veszi körül. Egyszerűen a Steam volt az első olyan nyitott platform. ahol a játékosok kiélhették frusztrációjukat és hangot adhattak véleményüknek.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.