Aki szereti a VR játékokat, annak valószínűleg ismerős lesz az idén megjelent Synapse és a Ghostbusters: Rise of the Ghost Lord is, amelyek bár nem találták fel a spanyol viaszt, a VR headsetek melletti igen komoly érvet képviselnek. A két játékban az is a közös, hogy ugyanaz a fejlesztő stúdió, az nDreams készítette őket. A két VR-exkluzív címen kívül a stúdió a PoweWash Simulator VR modján is dolgozott, de a nevükhöz kötődik a Far Cry VR is.
A csapatban még 2022-ben vásárolt kisebbségi részesedést a svéd Aonic, most pedig már hivatalosan is felvásárolta a stúdiót. A svéd cég már számos kisebb stúdiót szerzett meg az évek alatt, a VR-ra specializálódott nDreams gyakorlatilag egy űrt tölt majd be a portfóliójukban. Természetesen az nDreams is jól jár a felvásárlással, nem csak a 110 millió dolláros vételár, hanem az Aonic erőforrásai és a többi belsős stúdióval való szoros együttműködés miatt is.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.