Két héttel ezelőtt már szállingóztak kiszivárgott képek az új Tribes-játékról, azóta viszont a Prophecy Games hivatalosan is lerántotta a leplet az érkező új epizódról, melynek címe Tribes 3: Rivals lesz. Jókora arénák, olyan klasszikus játékmódok, mint a CTF vagy a Deathmatch, jetpackek, csúszás, railgunok és még sorolhatnánk. Első ránézésre is jól látszik, hogy vérbeli Tribes-játékról van dolgunk.
Ez pedig, valljuk be, nem kevés rizikót jelent a széria felett bábáskodó Prophecy Games számára. Habár az eredeti Starsiege: Tribes és a Tribes 2 nagy sikert arattak a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején, az azóta érkezett epizódok rendre elhasaltak, beleértve a free-to-play monetizációra építő Tribes: Ascendet is.
Habár az új rész nyilvánvalóan sokat merít a legutóbbi elődjéből, a Rivals 20 dolláros beugróval érkezik majd, pay-to-win elemeknek pedig nyoma sem lesz. Ahogy annak lennie kell egy aréna shooter esetében, minden fegyver, képesség, perk és egyéb játékmenetet befolyásoló elem már az első pillanattól kezdve elérhető lesz az összes játékos számára, a feloldható vagy megvásárolható extrák közt pedig csak skineket, emote-okat, voice packokat, vagyis kozmetikai extrákat találunk majd.
A Tribes 3: Rivals alapvetően az 5v5-ös formátumra épít majd, a Prophecy Games azonban tervezi az akár 64 fős meccsek támogatását is. Emellett kiemelt szerepet kap majd a rajongói tartalmak támogatása is. Egyelőre nem világos, hogy milyen eszköztár lesz elérhető a modderek számára, a fejlesztők azonban arra törekednek, hogy egy napon akár komplett sztorikampányokkal is előrukkolhassanak a rajongóközösség tagjai.
A Tribes 3: Rivals egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, a korai tesztelés jelenleg is zajlik. Ha ebben ti is szeretnétek részt venni, akkor látogassatok el a játék Steam-oldalára vagy a hivatalos weboldalra!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.