Kelleni fog az SSD a Final Fantasy XVI PC-s verziójához

  • Írta: pandaril
  • 2023. december 11.
  • Hír
Link másolása
A játék producere szerint igyekeznek a lehető legjobban optimalizálni a játékot PC-re, viszont a játékosoknak javasolt lesz SSD-vel készülniük, ha a lehető legjobb élményt szeretnék.

Szeptemberben erősítették meg azt a hírt, hogy készülőben az PlayStation 5 exkluzívként induló Final Fantasy XVI PC-s portja. A játék a The Game Awardson elhozta a legjobb zenének járó díjat, ráadásul a műsor során két DLC-t is bejelentettek, amelyből az egyik már elérhető. Most egy újabb részlet derült ki a PC-s portról, ráadásul egyenesen a játék producerétől.

Naoki Yoshida a Famitsu-nak adott interjújában fejtette ki, hogy mire számíthatnak a játékosok. A kérdésre, miszerint milyen gépigénnyel érkezik majd a játék, azt válaszolta, hogy még messze van a pontos specifikációk bejelentése, viszont egy valamit szeretne elöljáróban leszögezni. A csapat mindent elkövet, hogy a játék a lehető legoptimalizáltabb állapotában jelenjen meg, azonban javasolja, hogy mindenki szerezzen be egy SSD-t, mivel HDD-ről játszani közel sem lenne szerencsés.

A Final Fantasy XVI nem az első játék, amelynél a PC-s gépigényben kifejezetten az SSD-t javasolják a készítők, például a Bethesda ősszel megjelent címe, a Starfield is kifejezetten ilyen tárhelyet igényel. Hogy a Square Enix játéka mikor lesz végre elérhető a PC-seknek, egyelőre rejtély, ahogy az is, hogy az a verzió esetleg magába foglalja-e a két fizetős DLC-t, esetleg kapunk-e a Horizon Forbidden West mintájára egy Complete Editiont.

17.
17.
Doomsayer
#15: Nem hiszem, hogy annyira fontos lenne. Nekem is volt életemben olyan szakasz, hogy anyagi okok miatt a gép nem volt járható út és PSX-en toltam ezerrel a sok jó játékot. Sosem bántam meg és most is elvagyok konzolon is, mert lehet konzolon is játszani. Mi több: az Alan Wake 2 óta újra a Switch-re vagyok rádurranva, ami fele olyan erős lehet, mint egy telefon. Az ünnepi szezoni játékkedvem pedig eddig úgy néz ki, hogy Fire Emblem 3H, Metroid Dread, Xenoblade Chronicles 3 és TotK. Könnyen lehet még egy kis Rogue Trader is, mert crytek intézett nekünk kupont az Epic-en, de most nem azon van a fókusz és hát gondolom elbír pár patch-et is, mert új és az ilyenek általában el szoktak.

Abban a egyetértek veled (vagy mással), hogy ha valaki nem tartja semmilyen módon szinten a gépét és generációkkal elmaradt processzor (+foglalat, tehát alaplap), régi fajta RAM, 900-as, 1000-es GTX, vagy RX580, Vega 56 van neki és most akar belecsapni a legújabb játékokba, annak komplett anyagi csőd a PC és jobban megér(het)i egy konzol, amennyiben egy játék futtatása csak a cél. De azoknak, akik a konzol játékok felárát évente ráköltik szinten tartó fejlesztésekre, vagy egyáltalán költenek kisebb fejlesztésekre, mint pl m.2-es SSD, plusz még egyszer annyi RAM, vagy mondjuk AM4-ben kicseréli a Ryzen 2600-at 5800X3D-re, kicseréli a 2070 S-t egy 3070-re és ilyenek, azoknak nyilvánvaló a PC. És nem feltétlen szükséges mellé egy konzol, hacsak nem egy Nintendo Switch, de az igazat megvallva azt is lehetne jobb minőségben tolni emulátorral.
16.
16.
delphijos
#14: A 10 év meg a minden játék valóban túlzás. Ugyankkor ez a hír 2023-ban kb. rugózás a semmin.
15.
15.
nemfontos
#12: Nagyjából 25 éven keresztül csak pc -n játszottam, de ma már teljesen más a helyzet mint annak idején. Ha gondolod kibeszélhetjük a dolgot hogy miért, csak akkor priv -ben hogy ezt a forum -ot hagyjuk meg a hírnek.
14.
14.
memoryman
#13: Ahogy már többször is írtam én is tudom ezeket, csak azt találtam erőteljes túlzásnak, hogy "Elmult min. 10 evben mar minden valamire valo AAA cimhez KELLETT az SSD".
13.
13.
Doomsayer
#11: Ahogy mondták, a Days Gone egy PS4-es játék. A PS4-ben is HDD van, de ráadásul sokkal lassabb HDD, mint ami a PC-khez való. Mindemellett a PS4-ben van összesen 8 giga RAM (megosztva a grafika meg a proci között). Szóval a játék úgy van megírva, hogy nem elég, hogy szinte ma már említésre sem méltó mennyiségű memóriávbal is megy, de azt a kevés adatot is elég, ha nagyon lassan tudja csak betölteni. Ezért PC-n is jól fog menni HDD-ről. Amikor nem volt még SSD, csak HDD, addig minden játék jól ment HDD-ről, de amióta van SSD úgy tervezik a játékokat, hogy menet közben is sok adatot streamelnek (töltenek) be a háttérben. Pl a FF16 is ilyen, minthogy PS5 volt a célplatform és a PS5-ben gyors SSD rendszer van. Szóval biztos elmegy majd HDD-ről, illetve hát garantálom is, hogy elmegy HDD-ről, de lehet, hogy a réten futkározás közben mikro, vagy rosszabb esetben rendes legendás laggok előfordulhatnak majd amiatt, hogy nem jön elég gyorsan az adat. Attól meg totál szomorú leszel.
12.
12.
Doomsayer
#2: Jaj hagyjuk már ezt. Mondjuk nekem vannak a PC mellett konzolok is, többek között Series X is, de arra nem jött a játék és ha jött volna sem kéne 30 fps körüli módon.

Aztán itt van az éktelenség és illetlenség lenne leírni is milyen árú gépem, amin majd jól fog futni a cím, de nem, hanem gondolom szerinted vegyek inkább egy PS5-öt is csak ezért külön, és akkor majd 550€ + 70€ = 620€ -ért, tehát 237 ezer forintért majd nem lesz anyagi csőd a nevetségesen megírt FF16-al játszani...?

Jó, értem én, hogy eléggé drag ez a példa, de szerintem te is értheted, hogy a magadból való kiindulás az csak magadra érvényes és nem az egész világra.

Amúgy az SSD-s dologról annyit, hogy konzolon is kellett hozzá SSD és PC-n is kell hozzá SSD... és ebből bárki következtethet arra, hogy az új játékokhoz kell egy SSD. De még ha nem is kell, akkor is kell, hogy ne egy hétig töltsön egy játék.
11.
11.
memoryman
#7: Értem és nem is tagadom, csak azt találtam erősnek, hogy az "Elmult min. 10 evben mar minden valamire valo AAA cimhez KELLETT az SSD".
A PS5 is még csak 3 éve jött ki.
A Days Gone 4 és fél éves PS-en, és 2 és fél éves PC-n. Ezek az időpontok elég messze vannak a 10-től.

És a Days Gone esetében egyáltalán nem gáz a töltési idő HDD-ről!
7.
7.
nemfontos
#6: A days gone egy ps4 -es játék. Persze hogy nincs vele gond. Vannak bizonyos trükkök amiket alkalmaztak az elmúlt évtizedekben tudván azt, hogy a háttértárak lassúak. Azzal hogy ma már mninden konzol ssd -vel jön minden megváltozott. Most már arra számítanak a fejlesztők hogy neked VAN ssd -d, és az megfelelően gyors. Így az egész fejlesztési folyamat egészen máshogy zajlik. Nem kell a játéktereket olyan módon felosztani ahogy korábban, nem kell bizonyos textúrákat többszörösen tárolni az elérési idők csökkentése érdekében, stb stb.

Arra kell készülnötök, hogy a következő években a hdd nem lesz megfelelő az AAA címekhez. Természetesen minden máshoz továbbra is megfelelő lesz.
6.
6.
memoryman
#1: "Elmult min. 10 evben mar minden valamire valo AAA cimhez KELLETT az SSD"

Szerintem ez túlzás. Én például mostanában tolom a Days Gone-t és simán fut HDD-ről. Jó oké, nem mai game, de semmi gond nincs vele.

Igen, jó dolog az SSD, de rengeteg játéknak ami nem tölt állandóan még bőven elég a HDD.
4.
4.
Chdz
#1: Én is rég használok. Úgy adják be, mintha még most lenne világmegváltóan új dolog, PC-nek meg ezer éve van ssd.. Marketing az egész, de én már csak nevetek rajtuk.. Ugye az új konzolok végett most felkapott a téma, így ssd úgy ssd. Eddig is volt csak nem használták most meg hirtelen ez lett a szent grál.. :D
3.
3.
csoki0619
Azért egy SSD már ajánlott egy alap PC-hez is, régebbi konfigokkal is csodát tud tenni. Windows-t alapból érdemes arra telepíteni, egy szaros 128-ast lassan ingyen adnak.
2.
2.
nemfontos
Ilyen játékokkal PC n játszani anyagi csőd. Teljesen felesleges.
1.
1.
hedzsooo
Elmult min. 10 evben mar minden valamire valo AAA cimhez KELLETT az SSD de igaz ezt a "hirt" cikkeztek most kulfoldon is, igy nyalvan most osszes hazai oldalon is majd ezt olvashatjuk... :-)))

En konkretan amugy 12 eve hasznalok SSD-t PC Gaming-hez. Azert tudom, mert 11-11-11-kor jelent meg ugye a Skyrim (annyira nem nehez emlekezni ra ugye), aztan nem sokkal a megjelenese utan vettem is 1 SSD-t, hogy a 200-300 moddal is aztan gyorsan betoltson a jatek.. XD :D :D

Ja, az + hogy a minmimuhoz is SSD van 1 PC jatekhoz, az sem ujdonsag, jopar eve (min. 4) lehetett mar ilyenekkel talalkozni. Emlekszem, elso SSD-m meg vmi nagyon dkg-ra, illetve GB-ra kimert, 250 GB-volt, ma mar 2TB-os veszek hasonlo aron szerencsere.. :)))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...