Az oldalnézetes 2D-s játék az előzetes alapján több elemet is átemelt a Dead Cells-ből. A hivatalos bejelentés megerősítette azt a pletykát is, miszerint május 14-én lesz a játék elérhető Steamen korai hozzáférésben, a többi platformról továbbra sincs említés.
A játékot bemutató előzetes egy animált videóval kezdődik, majd átvált a videó végén a valós játékmenetre, így abba is bepillantást kapunk. A játék a Perzsa főváros, Ktésziphón egy kitalált verziójában játszódik, a várost pedig éppen egy hun csapat fenyegeti.
A játékot a Triple-I iniciatíva keretén belül mutatták be. Ahogy március végén beszámoltunk róla a kezdeményezésben több független fejlesztő állt össze, hogy bemutassák az újdonságokat. A Rogue Prince of Persia fejlesztője az Evil Empire, a játék kiadója pedig a Ubisoft.
fogyott jól, nagyon hamar akciós lett. Mondjuk ez Early Access lehet hogy eltart még egy ideig. A Dead Cells amúgy meg király játék gondolom ez sem lesz rossz csak valahogy indokolatlannak találom.
Értem, hogy sokan játszanak kézi gaming eszközökön, ekképpen menő is az oldalnézetes játék (többek között) valamint, hogy anno a cím is maga így indult, viszont a régi látványvilág illetve történet erősebb volt (legalábbis számomra).
Azért mert tudunk ugrálni és mutatványozni egy játékban önmagában szerintem nem elég, persze még nem tudni a történetet, karaktereket stb.
Őszintén szívesebben látnék egy remake vonalat (tudom a sands of time már ezen van), ahol a mostani technikával felvértezve még jobban átjönnek az emlékei és érzésvilága a régi játékoknak.
A sand of time remake is remélhetőleg jóra fog sikerülni és reménykedve várom, hogy a Warrior Within is kap egy érdemi remaket. Hasonlóképpen a The Two Thrones is. Biztos, hogy sikítanék az örömtől, ha újra lehetne játszani ezeket a címeket modern környezetben. (Nem The Forgotten Sands nem Te jössz most..)
Ahol garfika, fizika, környezeti elemek stb jobban ki vannak már dolgozva, mivel mostanra már megvannak a technikai feltételek és a vasak hozzá.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.