A generáció egyik kiemelkedő kontrollere a DualSense, ami beépített akkumulátorának üzemideje mellett is egyedülálló képességekkel bír, ezek közül talán a legjelentősebb a haptikus visszacsatolás, amelynek hála olyan dolgokat képes érzékeltetni a kontroller a játékossal, mint egyes zörejek, robajok, sőt akár textúrák is.
A Sony legújabb szabadalma a technológiát még tovább vinné, és a kontroller képes lenne hűen visszaadni a játékon belüli hangokat, beszédet, sőt akár az egyes játékosok hangját is, egyfajta haptikus ujjlenyomatként. Persze, csak ha valóban megvalósítják ezt a szabadalmat.
Nem ritka ugyanis ezekben a körökben, hogy egy-egy techóriás azért védet le egy technológiát, hogy azt a konkurensek ne tehessék meg. Természetesen a vibramotorok lehetőségeinek kiaknázása nagyon is a Sonyra vallana, így nem kizárt, hogy a jövőben már elérhető lesz a DualSense új változata, amely képes lesz kihasználni ezt a szabadalmat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.