HWSW: Feladja a Google a sütik kivezetését

  • Írta: szlav
  • 2024. július 24.
  • Hír
Link másolása
A technikai kudarcok és a szabályozói nyomás miatt a Google felhagy a harmadik féltől származó cookie-k Chrome-ban való fokozatos megszüntetésére vonatkozó tervével, és más megoldást dolgoz ki - írja a HWSW.

A szabályozó hatóságok és a hirdetők oldaláról megfogalmazott aggodalmakra reagálva stratégiát változtat a Google, és felhagy azon tervével, hogy a Chrome böngészőből alapértelmezetten kivezesse a harmadik féltől származó sütiket (3PC). A Mozilla és a Brave 2019-től blokkolja alapértelmezés szerint a külsős cookie-kat, az Apple 2020-ban alakította át a Safarit, az évekkel később próbálkozó Google pedig úgy tűnik, nem ér célt, legalábbis nem az eredeti elképzelésével.

A keresőóriás hétfőn közzétett bejegyzésében pozitív eredményekről számol be a Privacy Sandbox API-k előzetes tesztjei után, és bár úgy gondolja, hogy az iparági elterjedtséggel együtt a megoldás idővel hatékonyabbá válhat, az érintettek és résztvevők oldaláról sok erőforrást és munkát igényel az átállási folyamat.

Ennek fényében a vállalat ahogy maga is fogalmaz: a felhasználók választását fogja középpontba emelni, így ahelyett, hogy általánosságban, központilag kivezetné a külsős sütiket a böngészőből, helyette egy új Chrome-környezetet fog kidolgozni, ami „lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy felelős döntést hozzanak arról, mi történjen a webes böngészéseik során”, és amin bármikor módosíthatnak. Az új irányt a szabályozókkal és az iparági szereplőkkel közösen fogja megvitatni a keresőóriás, ami valószínűleg ismét hónapokig tartó munkát jelent, és a gyakorlatban vélhetően egy választópanel lesz az eredménye.

A Google hangsúlyozza, hogy a folyamat során továbbra is fontos lesz, hogy a fejlesztők élhessenek a privacy-fókuszú alternatívákkal, így a Privacy Sandbox API-k elérhetők maradnak, és a Chrome inkognitómódja IP-védelemmel fog bővülni.

A brit Verseny- és Piacfelügyeleti Hatóság (CMA) idén februárban arról tájékoztatta a Google-t több hónapnyi vizsgálódás és egyeztetés után, hogy nem folytathatja a harmadik felek sütijeinek kivezetését, amíg nem ad kellő jogorvoslatot a szabályozók aggályaira. A hatóságok beavatkozása is késleltethette a már amúgy is csúszásban lévő Privacy Sandbox projekt megvalósulását, amit 2024 második felére szeretett volna kivitelezni a vállalat.

A 2019-ben bejelentett kezdeményezés célja a külsős cookie-kat leváltó új, a cég megfogalmazása szerint az adatok védelmét szolgáló technológiák bevezetése volt. Ennek kapcsán a hatóság attól tartott többek közt, hogy a Google továbbra is profitálhat a felhasználók tevékenységi adatokból, miközben korlátozza a versenytársak hozzáférését ugyanazokhoz az adatokhoz, így saját hirdetési termékei és szolgáltatásai piaci helyzetét erősítheti.

Nem mindenki könyveli el győzelemként a friss fejleményeket - további részletek a HWSW-n.

1.
1.
Belunt
jééé, nem sikerült a gúgli nagy terve ismét?! miért nem lepődtem meg xD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...