Valószínűleg a kiadó és a fejlesztőcsapat is tudta, hogy nem ezzel a feature-rel kell reklámoznia a jövő februárban érkező Sid Meier's Civilization VII-t, ezért is derült ki, hogy a játék Denuvóval érkezik majd annak Steam adatlapjáról. A csalások kiszűrését, valamint a másolás elleni védelmet biztosító programot az évek alatt rengeteg kritika érte, főleg azért, mert hatással van a játékok teljesítményére.
Bár a programot fejlesztő cég igyekezett ezt megcáfolni különböző benchmark mérésekkel, az általános konszenzuson nem tudtak változtatni, és a programot inkább értékeli a játékosközönség egyfajta invazív kémprogramnak, semmint védelmi funkciónak. Vélhetőleg a játék Steam Deck támogatása sem fog működni, hisz a Linux-alapú rendszerekkel nem kompatibilisek a rendszerfájlokat elemző DRM-programok.
Innen már csak két technikai kérdés maradt a civilizációépítős játék kapcsán: a konkrét PC-s gépigény, illetve az, hogy mikor is törlik majd a Denuvót a játékból. A megjelenés egyelőre fixnek tűnik, és 2025. február 11-én vethetjük bele magunkat a játékba.
Mondjuk nem is csoda hiszen pl a tavaly januárban kiadott Dead Space-t sem törték még fel.
3.-at is szerettem, de az 5 lazább, játék elején megvédik a városok magukat stb., jobban el lehet vele kockulni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.