HWSW: Kiszáll az AR-bizniszből a Microsoft

  • Írta: szlav
  • 2 órája
  • Biznisz
Link másolása
Úgy fest, Microsoft végleg feladja az AR-os törekvéseit. A Hololens 2 volt a Microsoft utolsó kiterjesztettvalóság-headsetje, a teljes projektek kukázza a cég - írja a HWSW.

Miközben a Meta és az Apple igyekszik meghódítani az AR/VR headsetek piacát újabb termékeivel, a Microsoft úgy tűnik, elengedte a szegmenst, melynek egyik úttörőjének számított.

A társaság az UploadVR megkeresésére megerősítette, hogy leállította a 2019-ben piacra került Hololens 2 AR-szemüvegek gyártását, így azok már csak a készlet erejéig érhetők el az üzleti ügyfelek számára. A termékhez még további három évig nyújt szoftveres támogatást a cég, míg elődje, a 2016-ban megjelent első Hololens idén decembertől nem kap több frissítést.

A Hololens 2-t az Apple idén boltokba került Vision Pro headsetjével egy árban, 3500 dollárért árulja a Microsoft, a projekt ugyanakkor a Meta és az Apple megoldásával ellentétben sosem célozta a fogyasztói piacot, mindvégig vállalati termékként képzelte el a szemüvegek jövőjét a gyártó.

Bár két évvel ezelőtt még felvetődött, hogy a Hololens 2 utódot kaphat, a projektet még az érdemi munka megkezdése előtt törölték, a fejlesztői részleg dolgozóinak nagy részét pedig szélnek eresztették vagy átcsoportosították más feladatokra.

Habár a civil piacra szánt Hololens zsákutcába futott, az amerikai hadseregnek gyártott készülékekkel egészen más a helyzet - további részletek a HWSW-n.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...