A Tencent és a Guillemot család kivásárolná a Ubisoft kiadót

  • Írta: JesusHun
  • 2024. október 4.
  • Biznisz
Link másolása
A Bloomberg értesülései szerint a jelenlegi piaci helyzetet szem előtt tartva a Guillemot család a Tencent segítségével vásárolná ki az Assassin's Creed kiadóját, mivel az utóbbi évben jelentősen estek a részvényeik.

A Ubisoftra rendesen rájár a rúd idén, a Star Wars Outlaws eladási számai alulmúlták a kiadó által remélt célokat, és bár maga a játék nem teljesített rosszul, azért akadtak benne teljesítménybeli problémák, amiket gőzerővel kezdtek el kijavítani a fejlesztők, az első javítócsomag pedig már meg is érkezett. A másik váratlan tényező ami negatív irányba tolta a kiadó részvényeit, hogy a novemberre várt Japán tematikájú Assassin's Creed: Shadows megjelenése 2025. február 14-re csúszott, ami a játéknak mindenképpen jót tesz majd, de a részvényeseknek kevésbé.

A Bloomberg értesülései alapján a beesett részvények okozta károk hatására a Tencent és az alapító Guillemot család már értekeznek az esetleges megoldásokon, szeptemberben az egyik befektető nyílt levélben szorgalmazta a Ubisoft privát modellre váltását, vagy az esetleges eladását. A Ubisoft stabilizálására ez lenne az egyik legegyszerűbb megoldás, a tárgyalások még igen korai fázisban vannak, és nem is biztos hogy bekövetkezik a dolog, a partnerek pedig közben más alternatívákat is számba vesznek.

8.
8.
Spazz Maticus
#1: Ezt megmondani előre nem lehet. :)
Most a cég pénzügyi szekciójában folyik a "brainstorming" kármentésügyileg.

Várható volt, hogy az Ubisoft a jelenlegi formájában nem fog tovább működni, az utóbbi évek történései mutatták, ebben a céges formációban a kor igényeinek változásait nem tudják követni.

Ez a fennti is csak egy vázolt lehetőség -mint a cikk is írja- erdekesség annyi lehet benne számunkra, hogy ez kiszivárgott. Ilyenek egy rendben lévő cégnél nem szoktak, szeretik ezeket "benn tartani" a döntés megszületéséig, a penzpiac nyugalmának megőrzése erdekében.

Hogy kiszivárgott, két oka lehet :
- Tényleg komoly pénzügyi probléma lépett fel, ilyenkor pont a pénzpiacot készítik fel a "sokkra"
-Vagy valamely fél nyomást szeretne gyakorolni a tárgyalások sikeressége/befejezése erdekében.

De ezek csak találgatások. Ki fog derülni :)

De hogy nekünk játékosoknak ez milyen változást hoz, arra most komoly ember még csak jóslást sem tehet. ;)
7.
7.
hedzsooo
#3: Ez szerintem kb. olyan hiu abrand mint azt kepzelni hogy majd a BioWare is onmagara fog talalni ismet. Azoknak a java akik anno letettek az elso jatekokat a legnagyobb cimeikhez durvan 30-15 eve, mar reges-regen mashol tevekenykednek mind a Ubisoftot tekintve, mind pedig pl. a BioWare-t... Meg akik legtovabb kihuztak naluk az eredetinek szamithato csapattagokbol, mind a kettonel cirka 10 eve leleptek. Akik meg esetleg meg megmaradtak alig paran az eredeti alkoto csapatokbol mind a Ubisoftnal, mind a BioWarenel maig is, azoknak a jelek szerint igen elenyeszo a rahatasuk a jelenlegi jatekaik vegso formajara, illetve meg magara az alapkoncepciokra is.
6.
6.
hedzsooo
#2: Igen, egyetertek. Valojaban ez csak amolyan koltoi kerdes volt a reszemrol csupan. :) Szerintem sem garancia ez igy meg onmgagaban semmire sem, olyan szempontbol, hogy mi majd jobb jatekokat fogunk ezutan kapni toluk.

Az meg, hogy a Guillemot család eppen hogyan csoportositha at a vagyonat, engem kurtara nem erdekel... Az sem erdekelne, ha aztan esetleg vegul 1 masik, meg gazdagabb csalad venne meg toluk az egesz uborkas hobelevancot... Meg hogy most az pl. a Tencenten at vagy az MS-n at tortenik, az sem annyira hat meg.
5.
5.
delphijos
#1: Ha egy cég tőzsdén van, onnantól kezdve úgyis az elsődleges szempont a részvényesek “boldogsága”. Minden más csak másodlagos. Azért ez látszik is elég jól.
4.
4.
#3: Az jó lenne, Rayman, első 2 Splinter Cell, az "eredeti" Prince of Persia trilógia, Beyond Good and Evil...
3.
3.
Shadowclaw891
Nagyon szomorú hogy idàig jutott a cég règen a ubisoft a minősèget jelentette ma már a nettó középszerűség amit képviselnek én nagyon remélem hogy visszatalàlnak a régi önmagukhoz.
2.
2.
Extol
#1: Kb semennyiben, volt már olyan cím ami a Tencent gyámsága alatt rohadt szét. Pl The Cycle :Frontier. Az is egy kifejezetten hangulatos, többjátékos extraction (tárgyszerzős) lövölde volt.
1.
1.
hedzsooo
Ez mennyiben szamitana nekunk, jatekosoknak?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...