A Square Enix-hez igazolt Ryosuke Yoshida

Link másolása
A NetEase és a Tencen által birtokolt és bezárásra ítélt stúdiótól két hónappal a Visions of Mana megjelenése után távozott a játék rendezője, decembertől pedig már a japán cégnél dolgozik.

Hiába fogadták jól a kritikák a Mana-sorozat legújabb részét, az Ouka Studiost már azelőtt leépítette a tulajdonos NetEase és Tencent, mielőtt első játékuk megjelent volna. Aztán a játék a megjelenése után bejelentették, hogy bezárják a stúdiót, mivel elmaradtak a remélt sikercímek. A döntés és annak indoklása már-már nevetséges is lenne, ha nem lenne közben végtelenül szomorú is.

Azonban nem szállt a stúdióval a habokba minden tehetség, Ryosuke Yoshida, a Visions of Mana rendezője X-n jelentette be, hogy október 31-el elhagyta az Ouka Studiost, és december elejétől már a Square Enix csapatát erősíti. Hogy milyen játékokon dolgozik, azt egyelőre nem tudni. Érdemes megjegyezni, hogy a nagy múltú JRPG előtt Yoshida olyan játékok dolgozott tervezőként, mint a Lost Planet 2 vagy a Devil May Cry 5.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...