A Marvel Rivals tisztességesen felmondta a leckét korunk hero shootereiből, nem véletlen, hogy rengetegen játszanak vele minden platformon. A free-to-play monetizáció pedig tényleg nem túlzó, noha a kozmetikai cuccoknak megkérik az árát.
Az ünnepek közeledtével a játékból nem hiányzik majd egy specifikus event sem: a Winter Celebration december 20-án indul és egészen január 9-ig tart a NetEase Games szerint.
Az esemény egy teljesen új játékmóddal hódít, a Jeff's Winter Splash Festival nem meglepő módon a cuki Jeffre koncentrál, a derék cápabébit irányítva a dolgunk az, hogy a pályát jéggel elárasszuk, lehetőleg úgy, hogy a másik csapat tagjainál nagyobb területet fessünk be. Ugye, ismerős a recept a Splatoonból? A tematikus módon kívül a stúdió különféle skineket is kínál Venom, Rocket, Jeff, Groot és Magic számára.
Ezenfelül további meglepetések is várnak ránk, illetve a stúdió már javában dolgozik a közösség által kért funkciók beépítésén, ilyenek a hősök kategóriájának kiválasztásának lehetősége a meccsek előtt, térképszavazás és persze a karakterek közötti jobb egyensúly.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.