Az Intel ma útjára bocsátja a Penryn kódnévvel illetett generációt, mely már a 45 nanométeres gyártástechnológiáját alkalmazza - írja a HWSW.

A kétmagos Penryn a tavaly nyáron megjelent Merom-generáció inkrementális továbbfejlesztésének tekinthető, és elsősorban az energiahatékonyságban és egyes számításintenzív kódok alatti teljesítményben mutat előrelépést elődjéhez képest. Az új chip további előnye az Intel számára, hogy a tömegtermelhetőség szempontjából ideális méretű, így előállítása hatékony.
Az Intel már két üzemében, az oregoni D1D-ben és az arizonai Fab 32-ben folyik a Penryn tömegtermelése, aminek köszönhetően az Intel 10 új négymagos Xeont (Harpertown, 2 chip egy tokban) azonnali hozzáférhetőségét jelentette be 2 és 3,16 gigahertz közötti órajeleken melyekhez hamarosan továbbiak csatlakoznak. Jövő év első felében az izraeli Fab 28, majd a második felében az új-mexikói Fab 11X csatlakoznak majd, ahogyan az Intel áttereli processzorgyártását a 45 nanométeres eljárására, párhuzamosan az új chipek iránti kereslet felfutásával. A felszabaduló 65 nanométeres gyártósorokat az önmagukban sokkal kevésbé profitábilis, de a processzoreladásokat támogató chipsetek és grafikus chipek termelésével köti le az Intel, tovább amortizálva a csillagászati befektetéseket.

"mennyit is fog ez nyomni a gépek árain?XD"
Semmit ha nem a legújabb cpu -t akarod megvenni a csúcs kategóriából..:)
AC/DC 4ever:
"6-szor többe IS kerül."
Ezt most nem értem. Abban a hsz -ben amire válaszoltam nem szerepelt hasonlat, ebben a mondatban pedig nincs benne mihez kellene hasonlítanom a cpu árát...:)
6-szor többe IS kerül.
Ja, királyul fut majd rajta a Office 2007. :D
Munkára IS, játékra IS, multimediara IS illetve sok egyéb más dologra is jó lesz. Én azért inkább egy phenom -ot szeretnék.
Glek:
A laptop sohasem olcsó. Még a drágábbak között is sok a gyenge konfig, hiába van ráírva hogy "core 2". Az a cpu nem ugyanaz a cpu. Hiába a sok hangzatos technikai adat, mégsem éri utól a low budget kategóriás asztali gépeket sem csak a legdrágább modellek némelyike. Laptop -nak egyetlen előnye van. Hordozható. Asztalinak pedig egyetlen hátránya, hogy helyhezkötött.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.