Válassz időpontot:
HÃrarchÃvum - 2010. október
Hokis játékon dolgoznak a Backbreaker fejlesztői
Az amerikai focis próbálkozásuk ugyan nem sikerült túl jól, az oxfordi NaturalMotion mégsem adja fel: most egy hokis játékon dolgoznak, amely az Icebreaker névre hallgat. Bejelentés még nem volt, a BBC egyik videójában leplezték le az új projektet - mondhatni véletlenül.
Andy Serkis szerint jó úton jár a Ninja Theory
A Gollam karaktere nyomán megismert Andy Serkis mára már igazi legenda a filmes iparban, s lassan a játékosok köreiben is, hiszen neki köszönhetjük az Enslaved motion capture felvételeit. Serkis szerint a játékfejlesztőknek jobban kell figyelniük a sztorira és a forgatókönyvre.
HWSW: November 10-én indul a magyar Xbox LIVE
Öt év kellett hozzá a Microsoftnak, de végül a meglehetÅ‘sen hosszú huzavona után Magyarországon is elérhetÅ‘vé válik az Xbox konzolok online rendszere, az Xbox LIVE. Az online szolgáltatás november tizedikétÅ‘l használható hivatalosan immár a magyarországi Xbox-vásárlók számára is - Ãrja a HWSW.
Sokadjára is késik a Gray Matter
A kalandjáték befejezése úgy látszik lehetetlen küldetés a fejlesztők számára, hiszen a Gray Matter már az első napon is több hónapos késésben volt, most már pedig meg sem tudom számolni, hányszor tolták el a megjelenési dátumát - jelenleg épp februárra.
Miyamoto: a Mario játékok fejlesztése egyszerű
A Nintendo immáron egy 25 éves sikerszériát alkotott meg a Mario játékokkal, kitalálója szerint viszont a recept egyszerű, nem okozott kivitelezhetetlen nehézségeket a fejlesztésük, sőt meglehetősen "könnyű volt". Shigeru Miyamoto szerint csak "őrült elképzelések" kellettek a sikerhez.
Medal of Honor - videón a játék első órája
ErÅ‘sen spoiler-gyanús műsorral jelentkezett a Gametrailers TV, a mai napon boltokba kerülÅ‘ Medal of Honor elsÅ‘ pályáit mutatják be, a játék fÅ‘designerének tolmácsolásában. Ha FPS-fan vagy, akkor megtekintését semmilyen körülmények között nem ajánljuk. De ha nem bÃrod ki futár érkezéséig, tömény egy órának nézel elébe.
Befutott a Black Ops új Single-Player trailere
A nemzetközi közvélemény szükségesnek érzi megtenni azokat a lépéseket, hogy a világ nehogy ismét nyÃlt konfliktusnak adjon teret. Ehhez persze az kell, hogy a helyi háborúk felett szemet hunyjanak a honatyák. Olyan belevaló legények kellenek, akik papÃron nem is léteznek, lenyomozhatatlanok.
Úton a Castlevania: Lords of Shadow folytatása?
Ismét egy szószátyár fejlesztÅ‘ nem tett eleget a titoktartási kötelezettségeinek, Ãgy szinte biztosnak vehetjük, hogy már készül a Castlevania rebootjának második része. A Konami gyorsan el is tüntette a szóban forgó nyilatkozatot, de ez már csak hab a tortán.
Batman: Arkham City - Gotham a romlásba taszÃtva
A Warner egy csokor szenzációs képet osztott meg a nagyközönséggel a Sötét Lovag következő kalandjából, a pofás artworkok mellett 7 ingame screenshotot is találunk. Gotham City csodás éjszakai panorámája várja a bőrszárnyakon érkező turisták dömpingjét.
Assassin's Creed 3 - a II. világháború idején?
A Brotherhood producere szerint játékuk teljes értékű folytatása, az Assassin's Creed 3 a második világháború idején is működhet. Vincent Pontbriand csapata több korszakkal és helyszÃnnel kÃsérletezett már, de a videojátékos berkekben kissé elcsépelt világháborús hangulat igenis az AC-széria elÅ‘nyére válna.