Hírarchívum - 2010. október

2012-ben jöhet a Starcraft II második felvonása

Ahogy az köztudott, a Starcraft II-t három részre feldarabolva jelenteti meg a Blizzard: a júliusban megjelent Wings of Liberty a terran kampányt folytatta, míg a zerg és a protoss felvonásra várni kell. Bár a csapat egyelőre nem jelentett be semmit, az egyik fejlesztő elszólta magát: 2012-ben jöhet az új rész.

HWSW: Végre csoportosulhatunk a Facebookon

Magyar idő szerint tegnapelőtt este a Facebook Palo Altó-i központjában végre bemutatta, hogy min dolgoztak fejlesztői az elmúlt hónapokban. A fejlesztéseknek ez csak az első fázisa, de már a mostani sorozat is jelentős változásokat eredményezhet a közösségi oldalon való kommunikációban.

A 3DS nem lesz elég az Unreal Engine-hez

Az Epic Citadel demója valósággal lenyűgözte a közönséget, jó eséllyel még a szkeptikusok is meggyőződtek afelől, hogy van szufla az iPhone mögött. Bár a 3DS-t szintén erős gépnek ígérik, Mark Rein szerint ugyanezt a látványt már nem tudnák elővarázsolni a Nintendo kézikonzolján.

A hónap végén jön PC-re a DeathSpank

Ron Gilbert legutóbbi agymenése szépen vizsgázott, s bár a Monkey Island atyja már nem dolgozik a fejlesztőkkel, azok nem sokkal az első rész megjelenése után megjelentették a folytatást is. Sosem volt egyértelmű, hogy végül PC-re elkészül-e a játék, ezt csak a mostani bejelentéssel erősítette meg a csapat.

Vezető Kinect-fejlesztő akar lenni a Ubisoft

A Ubisoft amerikai részlegének elnöke, Laurent Detoc beszélt a Gamasutrának a kiadó jövőbeli terveiről. Detoc szerint vezető Kinect-fejlesztők akarnak lenni a külsős cégek között, hiszik, hogy a táncjátékok előtt óriási jövő áll, és kevesebb játékot készítenek majd, de azok legalább kidolgozottabbak lesznek.

Januárban érkezik a Kingdom Hearts Re: coded

Sűrűsödnek a Kingdom Hearts megjelenések. Bár a harmadik részre még sokáig kell várni, a kézikonzolokra folyamatosan érkeznek az új részek. Alig került boltokba a PSP-s Birth By Sleep, a Square Enix már a Nintendo DS-re készülő Re: coded jövő januári premierjére készül.

Itthon is megjelenik a Super Mario All-Stars

Pár hete még irigykedtünk a japánokra, amiért csak ők kapnak a Super Mario All-Stars huszonötödik születésnapi kiadásából, most már azonban nincs mire: a Nintendo bejelentette, hogy decemberben Európában, így többek között nálunk is kapható lesz a gyűjtői csomag.

Két hét múlva indul a Perpetuum nyílt bétatesztje

Úgy néz ki, hamarosan elstartolhat a budapesti székhelyű Avatar Creations MMO-ja, a Perpetuum. A robotos cím nyílt bétatesztje két hét múlva kezdődik, a játékosok pedig hamarosan olyan előfizetést is válthatnak, amellyel egy héttel korábban férnek hozzá a játékhoz.

Jövő héten jön a Force Unleashed 2 demója

Már a megjelenés előtt betekintést nyerhetünk a Lucasarts közelgő, minden határt átszegő The Force Unleashed 2 játékába. Starkiller egynéhány új képessége is elérhetővé válik, valamint a teljes játék első pályáján tehetünk egy röpke kiruccanást.

Rekordokat döntöget a FIFA 11

Jól sikerült a FIFA 11 rajtja, az Electronic Arts szerint az európai és az amerikai eladások alapján a játék minden idők legjobban nyitó sportjátéka lett. Az új FIFA már 150 millió dollárt hozott a készítők konyhájára, pedig szeptember 28-án kezdték el a boltok először árulni.