Colin McRae: DIRT 2

Sárban való dagonya, a terepgumik által felvert por, iszonyatos lóerők és döbbenetes vizualitás, mindez finomabban és precízebben, mint két éve. A Dirt 2 a rally versenyjátékok magasztos fellegvára, egy hajdan még csúfolt sorozat reformjának újabb gyümölcse. Legyen az homokfutóőrült, vagy sziporkázó off-road Baja-fanatikus, reszketeg szerelmesei egy virtuális pilóta karrierjének pátyolgatásáért esedezőknek, a Codemasters látványos konfrontációt ígér. De mit keres itt Dave Mirra?

Két éve az első Dirt bankot robbantott, mivel új megvilágosításba helyezte a sajnálatos körülmények között elhunyt skót pilóta által fémjelzett, addigra kicsit kimerült sorozatot. A játék elképesztő külcsínnel, perfekt játszhatósággal és a szavatos karriermóddal került vissza a köztudatba, csaknem száz, piramisszerűen nehezedő versenyt kínálva a szerte a glóbuszon. A Dirt 2 folytatja az új hagyományt, ha radikális lépéseket nem is hoz meg, kibővíti lehetőségeinket és merész designnal fokozza látványbéli ingert. Ehhez a most is hatásos menürendszer foglalja öntőformába lehetőségeinket.


Lényegében egy fiktív versenyhelyszín backstage-ében kolbászolhatunk belső nézetben, lakókocsinkban a mindennapi kellékek mellett van egy terjedelmes térkép, televízió az éppen aktuális próbatételeket bemutatva, de ha szeretnénk, különböző autós magazinok címlapjai közül is szemezgethetünk, talán egyszer a mi arcképünk is ott fog virítani. A siheder versenyző mindennapjait jelentő lakókocsiból kilépve a nevezőbizottság bájos alakjait pillantjuk meg, a távolban a nézőközönség kígyózó soraival. Ugyanitt választhatunk magunknak járművet az adott megmérettetéshez, persze miután unlockoltuk őket korábban. Szóval menürendszert tekintve a Codemastersnél ismét nagyot alkottak, s öröm az opciók közötti válogatás, extrák bújása.


A Dirt 2 nem szakít a hagyományokkal, ismét a karriermód nyújt tökéletes időeltöltést. Feltörekvő versenyzőként elindulunk egy hosszú úton, ahol a különböző szériákban nyújtott helytállásunk alapján kell a csúcsra jutnunk, a riválisok lehajrázásával. Elképesztő manőverek és jobb helyezések után tapasztalati pont jár, ami után szintet lépünk, egészen a 30. szintig. Folyamatosan nyílnak meg az új versenyek, kapunk új szereléseket, járműveket, vagy olyan dekorációs kiegészítőket a cockpitjeinkbe, mint mókás függelékek a visszapillantó-tükörre, vagy ringó táncosnőt a műszerfalra. Ezek később, ha csak profi módjára, belső nézetből toljuk le a versenyeket, ott fognak virítani kocsinkban – bár a kiélezett szituációknak hála, élesben elég kevésszer fogunk bennünk gyönyörködni. Bár én nem vagyok a csiricsáré híve, mégis hosszú ideig bolondoztam ezek összeválogatásával. 


Hat különböző nehézségi szint áll rendelkezésünkre, ám ezek az ellenfelek ill. szakaszidők nyújtotta kihívást tekintve vajmi csekély mértékben akadályozzák a karrierben való előrehaladást, a két amatőrebb szinten csupán kevesebb XP és pénz jár a futamokért. Kezdetben jó, ha éppen csak meg tudjuk csípni a dobogót, ám később, miután egy valamirevaló technika kerül ülepünk alá, belekóstolhatunk a Pro és az All-Star felajánlásokba, bár utóbbi már eléggé húzós még a veteránoknak is. A 100 megmérettetés kulcsa a kellő tapasztalati pont mennyisége és a megszerzett benzinfaló – csakhamar olyan speciális versenyszériákban is indulhatunk, mint a három földrészen (Európa, Ázsia, Észak Amerika) zajló X-Games és az összesen öt világkupa, a tengernyi kisebb-nagyobb bajnokságokon felül. Kezdetben körversenyeknél alig pár perces feladat ezek abszolválása, később nyílnak meg az összetett, folyamatos feszült figyelmet igénylő események. Létezik még a néhai McRae új nevével fémjelzett különleges event is, na ott tényleg minden centimétereken múlik. Teljesítményünket eltárolja a cucc, és később visszaolvashatjuk, miközben a viszonylag hosszú töltési képernyőt bámuljuk. Mekkora volt az átlagsebességünk, mekkora volt a legnagyobb ugrásunk, kétkerekezésünk, hány km-t vezettünk összesen, és hasonlók.


A sokféle helyszín elegendő változatosságot nyújt, kezdve a sivatagi rali-terepekig, aszfaltos-murvás körülményeken keresztül, néha beérünk Marokkóban egy kisvárosba, feszülten próbáljuk az úton tartani a kocsit, ha már az utcák eléggé szűkek. Az igazi egzotikumokat Malajzia mocsaras területei, és Kína napfényes dombságai jelentik, természetesen a régi rendező országok jellegzetességei ismét visszatérnek, mind-mind eltérő beállításokkal és az útból fakadó menetteljesítmény-béli különbségekkel.


Hiába van autónknak súlya, egy-egy szilárdabb tárgyal való összeütközés egyáltalán nem szívderítő: lepattanunk róluk. Általában azért érzékelni lehet, hogy a járgányok súlytól és kerékmeghajtástól függően viselkednek a kanyarokban, máshogy és máshogy térnek ki oldalra. A teherautók lomhák, de bivalyerősek, a homokfutók pedig fürgék, rugalmasak, de egy kis baki és vége mindennek. Amatőr szinten még elég hajtépést okozhat a belerázkódás (sokan itt minősítik szarnak az irányítást), ám a kihívással nehezebb fokozatokon a nagyszerű MI-nek köszönhetően semmi baj nincs. Olyan hátráltató tényezőkre is figyelnünk, kell, mint a kátyúkban felhalmozódott pocsolyák, melyek kínosan lelassíthatják a verdát, hát még az oldalról vagy hátulról bekapott ütközések. Ilyenkor tényleg nincs pardon, könnyedén keresztbe állhatunk. A környezettel való fájó interakció sokk-élményét adja vissza, hogy az ütközés pillanatában a kép szivárványos kontúrral érzékelteti a hirtelen elszenvedett erőhatásokat.


Ha már rally, legyen kövér – szinte minden elképzelhető széria képviselteti magát. A kiélezett rally-cross mellett a Dirt 2 számba vehetetlenül kínálja a kihívás mélységeit és a változatosságot. Bár az igazi rally versenyek csupán töredékei a játékmódoknak, néhány idő alapú, co-driver nélküli Trailblazer mellett a Gate Crasherben kapukat kell „áttörnünk", melyekkel időt nyerünk a folytatáshoz, vagy ott van a Hill Climb, leginkább kínai helyszínekkel. Összességében a Dirt óta néhány momentumot meglehetősen háttérbe szorítottak, de az idő így is eltelik, szó se róla. Más vizekre, illetve saras posványokra térve ott találjuk a Land Rush és a Raid módokat, ahol a brutális teherautókkal, vagy buggykkal zajlik a móka. Alapvető tény, hogy a rajtnál mindig jobban indulnak az ellenfelek, s az első kör rendre azzal telik, hogy felzárkózunk, ami egy idő után már idegesítő volt, hiszen különböző fordulatszámon is próbáltam kezdeni. Esély sincs a jó rajtra, s ez már régi lemez. Néhány futam közbeni üzenetet formájában értesülhetünk mellékesként kikiáltott célkitűzésekről a végső győzelem mellett, ezek teljesítéséért bónusz XP-t zsákmányolhatunk, ilyenek pl. hogy tölts el egy bizonyos időt két keréken, vagy csupán néhány idő-visszatekerést (erről lentebb) használj el, vagy előzz meg egy adott sofőrt. Érdemes rájuk figyelni, egy kis plusz jutalomnak mindenki örülhet.


Elnézett kanyar, kisodródás, frontális ütközés – s ezáltal behozhatatlan időhátrány? Két éve még a restartra böktünk, de most a Codemasters átemelte a Gridben debütált Instant Replayt, ahol visszatekerve az időt, kiválasztunk egy pontot, ahol még tisztán autóztunk, hiba nélkül, s onnan folytathatjuk a nehézségeket. Lehet csalás szagú, mindenesetre rengetegszer alkalmaztam – könnyű nehézségen még négy-öt ilyen lehetőség van, nehezebben már be kell érnünk jóval kevesebbel, sőt Hardcore-on már a nagy büdös semmivel. S mivel nincs mitől félnünk, főleg rövidebb futamok alatt, ez a durva ütközéseknek, kunsztoknak is jót tesz, elvégre a belemenős modor már a csak a poén kedvéért is megéri. Néha viszont hiába tekerjük vissza az időt, már alapból menthetetlen szögből indulunk neki a kanyarnak és minduntalan ugyanaz a fejre állás lesz az aktus végkimenetele.


Szintén a Gridben debütált a csapat- ill. baráti rendszer, mely segítségével a futam közben a saját malmunkra hajthatjuk a vizet. Haverkodni jó dolog, pláne, ha olyan, a való életben is aktív pilótákkal pacsizunk össze, mint Ken Block, Travis Pastrana, netán Dave Mirra, aki profi BMX-es karrierjét cserélte a benzingőzök birodalmára. Rádión folyamatosan tartják velünk a kapcsolatot, szellemes beszólásokkal kísérnek végig, még akkor se sértődnek meg, ha a szalagkorlátra passzírozzuk őket, az örök barátság már csak ilyen. Később szerezhetünk új spanokat is, rendszerint éles körülmények között, bár hiába a közvetlenség, száguldás közben ők is ugyanolyan ellenfelek -na jó, talán annyiszor nem jönnek belénk. 


A többjátékos párbajok sem kutyák, főleg, hogy az időfutamokon akár 100-an is döntögethetjük a rekordokat, igaz nem egyazon időben, csupán a statisztikákból értesülve. Ténylegesen, élőben heten mérkőzhetünk meg egymással, pályát, járgányt szabadon választva, mert ezek bizony a single-től eltérően már a kezdetek óta elérhetőek. Pár pillanat alatt indíthatunk több futamon, helyszínen átívelő bajnokságot, vagy egyszerűen csak be is pattanhatunk az egyikbe. Rengeteg online event érhető el, bár a profik rendszerint elkenik az elsőre próbálkozók száját, érdemes lett volna szaktudás szerint rangsorolni a viadalokat.


Az EGO engine továbbra is markánsan adja tudtunkra, hogy ő bizony most le akar minket teperni és óvszer nélkül belénk hatolni. Az autók modellezésére egy szavunk nem lehet, a felverődő sár összemocskolja a szélvédőt, pár pillanatig nem is látunk semmit. Minden géptípushoz egyedi belső nézet dukál, de csak egy kormányhoz közeli, érthetetlen okból kikerült a távolabbi belső nézet, ami az átláthatóságon egy pici csorbát ejt. A táj megkapó és sokkal részletesebb, mint eddig, ugyan néhány bokor még mindig papírmasé, de nézzük meg az összképet és a könnyünk is kicsordul, a szánk homokkal telik meg, pláne a PC-sek tobzódhatnak majd megfelelő vas birtokában, kiegészítve gyors DirectX 11-es effektekkel. A sérülésmodell alapos és körültekintő, olyannyira, hogy az ajtón lévő háló is ott szakad be, ahol belénk jöttek. A szélvédő is darabokban esik szét, a kaszni is folyamatosan amortizálódik le, persze durvább pusziknál hatványozottabban. Érdemes a törést fullra tenni, mert így lesz értelme óvni a technikát, mivel egy-egy a sérülés végre a menetteljesítményre is kihat. Aki imádja a mostanság divatos rágógumi-rockot, a kommersz zúzást, az a game soundtrackjében sem fog csalódni, de a motorhangok is nagyon autentikusan búgnak.


A játék minden ízében játszatja magát, az előző rész óta az alapok változatlanok maradtak, csupán a továbbcsiszolás és tökéletesítés hárult a Codemasters legényeire. Eszelős autószimulátor vált belőle, továbbra is maradva a jótékony arcade-vonalon, semmi túlzott komolyság, csupán fékevesztett lóerők, dübörgő rock és mindent összekenő mocsok. A Dirt 2 maradt a trónon, ami előtt a motorzúgásra az alsóneműjükbe ürítő fanatikusok is térdre ereszkednek.