Medal of Honor

Sokak szerint az afganisztáni krízis változatlan. 2002 márciusának elején az amerikai haderő és a szövetséges afgán kormány felkészített serege támadást indított a Gartez környékén rejtőző tálib és al-Kaida lázadók ellen. Az Anakonda hadművelet alatt több száz turbános lelte halálát, ám a Speciális erők afganisztáni helyzetben jelenleg is zajló helytállásával még nem is számoltuk. A Medal of Honor széria is beáll a sorba, modern hadszínterek kerülnek terítékre ezúttal, egy militarista hangverseny lövedékkel írt szólamaiban.

Amire viszont szükség van, hogy a híres frencsájz végre olyan hírnevet és elismerést szerezzen, amit az Infinity Ward srácai 2003-ban elvettek tőle a Call of Duty trónfosztó ütközeteiben. Pláne, hogy az eredeti fejlesztőcsapat, a 2015 legényei immáron külön utakon jártak. Hiába próbálkozott az EA a második világháborús vonalon a Pacific Assaulttal, hogy a Pearl Harbor-i arculcsapásokért a békaugrás-hadműveletekkel elégtételt vegyenek a Csendes-óceáni hadszíntereken, a CoD markáns, filmeposzba illő koreográfiái ellen mit sem ért, minden japán szamuráj életét csak vaktöltények olthatták ki. Ugyanez mondható el az Airborne-ról is, ami pont a dramaturgiában vérzett el – oda érkezel ejtőernyővel a terepen, ahová akarsz, olyan sorrendben teljesíted a célkitűzéseket, ahogy akarod, nem állt össze a kelt tészta, akár egy kezdő háziasszony süteményében. Nem, az Allied Assault sikereit továbbra sem tudták megközelíteni, a Modern Warfare viszont ismét feldobta a labdát, napjaink haditechnikájának tűzijátékával, s a Medal of Honor is igyekszik arra lecsapni.


Nemzetbiztonsági kérdésben két dolog biztos Afganisztánnal kapcsolatban: mákot termeszteni kifizetődőbb, mint kenyérgabonát, és a szélsőséges földrajzi különbségeinek hála a tálib és al-Kaida terroristák kedvelt búvóhelye. Sarkalatos pont ez a Közel-Keleten, friss, fenyegető, megoldhatatlan. A terrorizmus elleni kíméletlen gerillaharcba már a fejlesztés elején beleütközött az Atomic Games a Six Days in Fallujah-val, a felpiszkált varratokba az elhunyt amerikai katonák családjai kötöttek bele, a Konami visszakozott is – de nem úgy az EA Los Angeles. A harc már 2001 óta folyik, az lázadó fegyveresek aktivitása hol növekszik, hol csökken, az állandó békefenntartás csupán egy jobb jövő reményében való kecsegtetés, a végleges helyzet hosszú évtizedek összefogásának eredménye lehet.


Egy olyan elmaradott agrár országban, ahol a várható élettartam alig több mint 47 év, és a lakosság 65 százaléka írástudatlan, és egy jelentős hányaduk hisz az iszlám Dzsihád szellemében – a folyamatos készenlét, gyorsreagálású titkos küldetések, hatalmas kockázattal mégis sokszor eredményesebbek, mint a több ezer főt mozgósító hadműveletek. Jól tudja ezt az amerikai hadsereg Tier 1 nevű speciális osztaga, akik végletekig elsajátították a nehéz terepen való taktikát, gyors mozgásra hivatottak, szakértői a fegyvereknek, évek során elsajátított extrém kiképzésekkel és műveletekkel edzették képességeiket, s nem utolsó sorban szorosan is együttműködtek a fejlesztőkkel kalandjaik képernyőre vitelének céljából, ott a hitelességet betonbiztosan kell érteni. Vélhetőleg több, valós személyről inspirált hosszú kampány kap helyet a játékban, hasonlóan az új Medal of Honor arcaként funkcionáló, terebélyes szakállal, bohém, ámde ikonikus jelenségként övezett Cowboyhoz is. Ami biztos, hogy a felszerelés, hadműveletekben tanúsított viselkedés, morál, váratlan helyzetek autentikus visszaadásában tökéletesen helytállnak majd, történetük nem egy játszható küldetésben is visszatér, még ha a nevek nem is egyeznek. A korábban pletykált dupla történeti szál humbug, egy delejes, valós és filmszerű jelenetekkel tarkított kampány kap helyet a Medal of Honorban, ami hosszabb időtartammal bír, mint pl. a Modern Warfare 2 single része.


Ne higgyük, hogy az afganisztáni terep adottságai miatt a fejlesztők áldoznak a változatosság oltárán, hiszen legyen az hófedte, nehezen járható hegyorom, sziklás szurdok, nyirkos terrorista barlangrendszer, bádogviskókból emelt, toprongyos falu, valamint száraz és forró kősivatag – egy ország, mégis felfedi több arcát is. Szinte mindig ennek a Tier 1 osztagnak a csapatalapú, megfontolt, ámde gyorsreagálású ütközeteiben veszünk részt, elfelejthetjük a több száz bakát mozgósító nyílt ütközeteket, itt minden utcasarokért, háztömbért, netán homokzsákos bunkerért meg kell küzdenünk. A lázadók sem jelentik be előre, hogy hol állomásoznak, inkább rajtaütnek egy segélyszállítmányt kísérő konvojon, száz kilós pokolgépeket rejtenek el az út szélén a Toyota Corollákban, netán öngyilkos merénylőként próbálnak nagy tömegeket darabokra szaggatni. A gáláns küzdelmeknek vége, a sorozatban először kap 18+-os besorolást a játék, teszi mindezt vérrel, feszült figyelmünket romba döntő támadásokkal, kemény morális kérdésekkel, civiláldozatokkal.


Behatolás egy páncélozott Hummerrel az éjszaka közepén Gartez városába. Csend van, az ablakokból maszatos, félénk arcok merednek ránk, a távolban egy keverék kutya ugat, egy találkozóra igyekszünk. Talán túlságosan is nyugodta a környék, de sejtitek a volán mögött ülő Voodoo becenevű társaddal, hogy ez csak álca. Hirtelen egy RPG rakétája süvíti át a levegőt és a dzsip oldalába vágódik, minek hatására a jármű felborul, ti pedig csengő füllel, homályos látással kászálódtok elő a füstölgő roncsból. A tálibok szinte azonnal tüzet nyitnak, patakzanak a lövedékek körülöttetek. Néha feltűnően emlékeztethet majd néhány jelenet a játékból korábban látott címek hasonló szakaszaira, de ez éppen olyan, mint a kérdéses játék a valóságban megtörtént eseményekre fókuszálva: ami megtörtént, többször is, az több stuffban is helyet kaphat. Nemde? Klasszikus túszmentések, öngyilkos merénylők likvidálása, váratlanul kibontakozó, terroristákkal való folyamatos összecsapások, al-Kaida vezérek kézre kerítése, és hasonló dolgok tartoznak a Tier 1 totális feladatkörei közé. Olykor álcánk megtartásával is: néha öltözékünk sem fog különbözni a helyiekétől: kötött sapka, kopott zubbony, ápolatlan szakáll. Ha olyan vagy mint ők, akkor egy fokkal közvetlenebbek – ismerős ez az Avatarból?


A filmszerűség oltárán mégis több scriptelt eseményláncolatot leszünk kénytelen elviselni, mivel a kötött történetfolyam mégis elsődlegeses vonzó tényező – látva a Modern Warfare 2 sztoriábrázolását, ami még most is szükségszerű és hangulatos megoldást jelenthet. A rejtőzködő ellenfelek tényleg nem kérnek elnézést, olykor egy szurdokos hegytető géppuskaállásaiban vannak befészkelve, nyílt sorozattüzet zúdítanak ránk, olykor éjszakai missziók során épületbelsőkbe hatolhatunk be, ahol célszerű a fényforrásokat kiiktatva összezavarni a lázadókat és éjjellátó készülékünk nyújtotta támogatással kiiktatni a benn tartózkodókat. Gyors és megfontolt döntéshozatal, pontosság a kulcs a fanatikus ellenséggel szemben. Ám mindezt nem mindig gyalogosan megoldva, a Medal of Honor a sorozatban elsőként nagy hangsúlyt fog fektetni a járművezetésre, a szárazföldi csapatszállító páncélosok, quadok mellett harci helikopteres missziókban is, ahol a látóhatár az afgán hegyvidék kíméletlen, tarajos poklán viszonylag a messzeségbe feledkezik, légi bombázások, fekete-fehér taktikai kijelzőkön vívva is átélhetőek. De a feszességet sem feltétlen az ott és akkor bevethető távolsági, rendszeresített fegyverarzenállal véghezvéve, hanem a szűkös terepviszonyok miatt célszerű a közelharc: a test-test elleni kíméletlen küzdelmek, késelések, nyaktörések, ahol a zajcsapás a kudarcot jelentheti.


A Medal of Honor single és multiplayer módját két külön játéként is aposztrofálhatjuk, hiszen míg a kampányért az EALA felel az Unreal Engine 3.0-val körítve, addig a többjátékos üzem egy szakértő gárdára lett bízva, ez pedig a Battlefieldekben utazó DICE, kik hozzák magukkal a környezetrombolásról elhíresült motorjukat, a Frostbite-ot. Látva viszont a helikopteres harcokat, még az Unreal Engine is képes nagyobb terepek mozgatására, részletes karaktermodellek és pazar mellékes külcsínszegmensek mellett, addig a Frostbite-tal tényleg kinyílnak a határok és értelmet nyer a járművezetés. Számíthatunk hát arra, hogy egyfajta Bad Company-szerű, XP-szerzéssel és perkekkel kibővített online móka jelenti majd a játék szavatosságát, így nem kockáztatott az EA némileg beszűkültebb megvalósításban, hanem értő kezekre bízta azt. Ami el is kél, elvégre nem titkoltan a CoD ellen küldik azt csatába. Olyannyira komolyan gondolva a várt sikerre, hogy egy megjelenés előtti béta eszközével finomra is csiszolják azt. A játék esetében elfelejthető hát, hogy a magvas sztorimód mellett csupán adalékként csomagolják az online móduszt, két külön rész, ami együtt adja ki a patinás egészet.


E jelzőkkel tarkítva a Medal of Honor visszanyerheti régi fényét, melyhez ilyen közel még sohasem állt. Nem folytatás, nem elcsépelt „utolsó bőrt is lehúzzuk a témáról" elgondolás, hanem tényleges újragondolás, a jelen történelem vértengerein szörfözve, ahol minden egyes mobiltelefon csörgésre, ami egy megkötözött tálib fogoly belsőzsebéből ered, összerándul a gyomrunk. Sarkalatos téma, jelenleg is emberek millióit foglalkoztatja a terrorizmus, világbéke kérdése, de egyben egy epikus küzdelem is vallások, világnézetek között -ez lesz 2010 őszén az új Medal of Honor, PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.