Mafia II teszt

  • Írta: InGen
  • 2010. augusztus 28.
  • Akció, maffia, mafia 2, teszt
Link másolása
Értékelés 6.0
A mai napig a Mafia a világ legjobb bűnöző-szimulátora. Ezt nem annak köszönhette, hogy tökéletes volt, sőt. Mégis, egyedi hangulata, remek grafikája, emlékezetes karakterei és ütős története példamutató volt 2002-ben. A probléma csak annyi, hogy a folytatása is leragadt a nyolc évvel ezelőtti színvonalon.

A Mafia a csehországi Illusion Softworks stúdiójában készült, s igazából a srácok előtt egyetlen komolyabb projektet tudtak befejezni, a háborús Hidden & Dangerous-t. Többek között ez is tette naggyá a GTA 3 előtt pár hónappal megjelent gengszterjátékot: egy kissé tapasztalatlan, de lelkes brigád alkotta meg, akik beletették szívüket-lelküket a gyermekükbe. A Mafia olyan dolgokat vállalt be, amit a nagy, profi nyugatiak biztos, hogy sosem mertek volna: iszonyatosan nehéz volt, sokszor már-már könyörtelen, és furcsa módon, ez mégis a játékmenet előnyére vált.  Sajnos, ahogy az Illusion Softworks beolvadt a nagy 2K családba, igazi „profivá” vált, úgy veszett el a folytatásból minden, amiben nyolc évig reménykedtünk.


A Mafia 2 története egy Empire Bay néven futó amerikai városban játszódik, mely gyakorlatilag egy picit átalakított New York, annak minden fontos elemével: kikötő, kínai negyed, olasz negyed, belváros és a többi. Főhősünk Vito Scaletta, egy emigráns olasz család leszármazottja: édesapja egy őslúzer, anyukája pedig egy aggódógép, de legalább van egy csini húga. Nos, a sztori kezdetekor Vito egy piti rablás során lebukik, a bíróság pedig felajánlja neki, hogy a dutyi helyett inkább mehet segíteni a sereget az éppen javában zajló 2. világháborúban. Emberünk, mivel nyilván perfekt olaszból, az itáliai frontra kerül, s ott próbál a szövetséges sereg szolgálatára lenni. Itt kapcsolódunk be először igazán a játékba: kapunk egy mini-Call of Duty pályát, ahol Mussolini néhány csatlósának legyalulása után megsérülünk, így visszaküldenek minket amerikába.


Itt aztán régi barátunk, Joe siet a segítségünkre, s elintézi, hogy soha ne kelljen visszatérnünk a háborúba, helyette egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz: dolgozzunk inkább neki: gyors pénz, csajok, tisztelet, meg minden. Főhősünk pedig elindul a szervezett bűnözés ingoványos, sokszor sötét ösvényén. Az alapszituáció tehát jól hangzik: klasszikus maffia-sztori, elsőre szimpatikus főhőssel, megérthető helyzetekkel, s hasonlóan jónak ígérkezik a körítés is. Lenyűgöző, amikor először lépünk ki szabadon Empire Bay utcáira: elkezdünk autókázni a havas utakon, közben folyamatosan hullanak a hópihék, a rádióból szól a ’40-es évek muzsikája, s úgy tűnik, minden klappol, visszatért az igazi Mafia hangulat, megérte a sok-sok év várakozás, sőt, jobbat nem is kaphattunk volna.


Aztán ezt az érzést még erősíti a látszólag nagy költségvetés is, mely lépten-nyomon megmutatja eredményét: szépen, igényesen kialakított városrészeken keresztül visz az utunk, az in-game motorral készült átvezető animációk remekül megrendezettek, a szinkronszínészek átéléssel végzik a dolgukat, a licenszelt zenék felhozatala zseniális, a játék pedig szépen lassan elkezdi adagolni nekünk az alapvető tudnivalókat. Aztán pedig elérünk a negyedik fejezethez, és elkezdünk unatkozni. Jön az ötödik fejezet, és még mindig unatkozunk. Aztán a hatodik, és valami kezd nagyon gyanús lenni, mért még mindig olyan, mintha csak a tutorial résznél tartanánk. Aztán a tizenharmadik fejezet végén rájövök: ennyi volt; a Mafia 2 véget ért, s ez volt egész életem egyik legüresebb, legunalmasabb, legtöbb csalódással teli „játékélménye”.

Szesztilalom

Az amerikai szesztilalom volt a szervezett bűnözés kialakulásának egyik legfőbb oka. Kezdetben ugyan csak az Egyesült Állalom tagállamainak mintegy fele tiltotta meg az alkoholfogyasztást, később ezek nyomására törvénybe is iktatták, s 1920-ra már az egész államszövetségben tiltottá vált a szeszes nedűk szürcsölése. Akkor még úgy gondoltál, hogy létre tudnak hozni egy alkoholtól mentes társadalmat, ahol a munkaerő sokkal jobban és hatékonyabban dolgozik, a mámorító folyadék hatásai nélkül, ám a feketekereskedelem kiépülése és a társadalom rossz reakciója miatt végül az egész megbukott.



Először is, kezdjük azzal, hogy ez a világ leglineárisabb játéka. Azt hinnénk, hogy sandbox, és jön a fene nagy szabadság, meg a tengernyi lehetőség, de ez nincs így: mindig egyetlen küldetést kapunk, s ha teljesítettük, jön a következő. Ez alapvetően még nem is lenne olyan nagy probléma, én konkrétan szeretem az olyan anyagokat, ahol az időt nem a mászkálás veszi el, hanem a szépen adagolt érdekes missziók sorozatára kell fordítanom az időmet. De erről itt szó sincs: minden egyes feladat, amit a maffiának végrehajtunk olyan szinten unalmas és fantáziátlan, hogy ha a valóságban ilyen lenne a szervezett bűnözés, szerintem mindenki inkább elmenne tizenkétórázni a mekibe. Most komolyan, bélyegeket eladogatni a benzinkutasoknak, lopott cigit árulni az utcán, és fel-alá vezetgetni a városban, ez a nagy játék?


Mert sajnos úgy tűnik, hogy a Mafia 2-ben minden a vezetésen múlik, és minden az autózással oldódik meg, a többi csak valami körítés. De sajnos az a probléma, hogy a ’40-es / ’50-es évek gagyi csotrogányaival „száguldozni” a városban körülbelül akkora élmény, mint élve elégni egy máglyán. Fél óra alatt gyorsulnak fel százra, teljesen irányíthatatlanok, és úgy ahogy van, gagyi az egész. Igen, valósághű. Élvezetes? Egy GTA után? Nem. Mégis, ezeket az őskori hodályokat terelgetve kell eltöltenünk a játékba ölt óráink tetemes részét, miközben azon gondolkozunk: mégis hol csúszott félre ez az egész? Hol töltötte a lead designer a munkaóráit? Rendben, az autózás tehát eléggé borzalmas, mi a helyzet Mafia 2 többi területén?


Nos, itt van nekünk Empire Bay, ez a hatalmas város, ami –mint az hamar kiderül- nem is olyan hatalmas, sőt, ha a GTA 4-hez szeretnénk viszonyítani (márpedig szeretnénk, ráadásul, az sokkal korábban is jelent meg), akkor egészen kicsi, de legalább unalmas is. Ennyire élettelen várost szerintem a Midtown Madness óta nem láttam: itt csak azért vannak a járókelők, csak azért mennek kocsik az utakon, hogy valami „díszletet” adjanak a lineáris küldetések sorozatához, de egyébként semmi szerepük nincsen. Elfelejthetjük a Rockstar klasszikusának élő, lélegző településeit, ahol lépten-nyomon valami érdekességbe lehet botlani, ahol a történeten kívül ezerféle módon elfoglalhatjuk magunkat. Empire Bayben egy dolgunk lesz: követni a térképen a kijelölt utat, vezetni, míg elunjuk az életünket, végrehajtani valami unalmas feladatot a főnöknek, míg elunjuk az életünket, visszavezetni a főnökhöz, miközben újfent elunjuk az életünket, aztán hazavezetni a lakásunkba (ezen a ponton már akkora az unalom, hogy inkább kitakarítanám a szobámat), és lefeküdni aludni. Az alvás ugyanis beindítja az új küldetést, ahol a fentieket kell megismételnünk.


Nem tudom mondta-e valaki a 2K Czech munkatársainak, de ez a küldetés-felépítés már úgy ezerkétszáz éve nem divat. Ezen kívül Empire Bayben betérhetünk néhány teljesen felesleges üzletbe. Vehetünk ruhákat, ami unalmas, és amúgy is csak azért került bele a játékba, mert kétszer kelleni fog a sztori kapcsán. Vehetünk fegyvereket, ami unalmas, és semmi értelme, mert ugyanúgy felvehetjük őket a rosszfiúktól, és akkor nem kerülnek pénzbe. Aztán betérhetünk kajáldákba, ami unalmas, és semmi értelme, mert az életünk úgyis visszatöltődik a küldetések után. Beállhatunk a benzinkúthoz tankolni, ami unalmas, ráadásul szintén nincs semmi értelme. S persze tuningolhatjuk az autónkat, ami unalmas, és a változatosság kedvéért abszolút nincs értelme, ha ugyanis meg szeretnénk tartani az 5 lóerőről 6-ra húzott kanális-csónakunkat (végsebesség-növekedés 5kmh/h-ról akár 7-8km/h-ra is!), akkor el kell vezetnünk a garázsunkhoz, ami meg aztán a küldetések közbeni sofőrködés mellett annyira unalmas, hogy ahhoz képest egy puzzle kirakása a Nevadai sivatagról egy brutális adrenalinbomba. 


A rendőrök pedig csak rontanak a dolgon: ha elmegyünk mellettük 55mph-nál nagyobb sebességgel, rögtön üldözni kezdenek, míg ha kézifékkel veszünk be egy kanyart, már le akarnak lőni. Ilyenkor még több unalom vár ránk, hiszen addig körözgethetünk a háztömb körül, míg le nem kopnak rólunk, hogy végre haza mehessünk. Persze ez szintén realisztikus, legyenek csak kemények a rendőrök; de akkor az miért nem zavarja őket, ha teljesen szabálytalanul a piros lámpán átvágva balra kanyarodok egy kereszteződésben?  Az unalom és az idegesség kombinációját a Mafia 2 megpróbálja megszakítani véletlenszerűen bedobott, végeláthatatlannak tűnő lövöldözős szekvenciákkal, és verekedős részekkel. A lövöldözés szimplán csak gyenge (és persze unalmas): nem számítottam egy Gears of War szintű valamire, de ennél azért a GTA már fényévekkel előrébb jár. Alapvetően annyiról szól a dolog, hogy beugrunk fedezékbe, és onnan puttyogtatunk, harcolva a gagyi kameranézetekkel, és a válaszképtelen irányítással, és ha véletlenül kimerészkedünk, jön az instant halált okozó fejlövés. Nem egyszer fordult elő velem, hogy benyitottam egy szobába, s még mielőtt bárkit megláttam volna, kaptam a fejest, és kezdhettem a küldetést a legutolsó mentési ponttól -ami egyébként minden esetben évekkel korábbi, mint ahol éppen tartottunk a misszión belül. 


Nem javítanak a helyzeten az ellenfelek sem: intelligenciájuk nincsen, általában csak beállnak valahova, és durrogtatnak. Ha valamerre mégis mozogni próbálnak, akkor általában beakadnak a terepakadályokba, és onnantól kezdve egyhelyben futnak, így a dolog átmegy vadkacsavadászatba.


Aztán ott van a verekedés. A Prison Break játék után nem gondoltam volna, hogy valaha megélek hasonló borzalmat, de nem kellett sokáig várni, a Mafia 2 visszahozta az emlékeket. A rendszer egyszerű: egy gomb nyomva tartásával mondhatjuk emberünknek, hogy hajoljon el a beérkező ütések elől, s két másik gomb felelős a gyors-, illetve a lassú, de nagy ütésekért. Amellett, hogy -meglepő módon- az egész hihetetlenül unalmas, az ótvar kamera itt is képviselteti magát, hogy fokozza az élvezeteket. S akkor ezzel így ki is fulladt a Mafia 2 játékmenete, s mint az látható, nem akadt egyetlen pont sem, ahol akárcsak a mérce közelébe került volna. Ahogy azt már sejtitek, innentől nincs visszaút, viszont van még tovább lefelé, mert még nem végeztem!


A főszereplő, Vito ugyanis az egyik legrosszabb játékhős, akit az utóbbi években csak kitaláltak. Habár a kezdetekkor még úgy tűnik, tanult a leckéből, s a kis háborús kirándulása után nem akar újra a bűn útjára lépni, öt perc múlva már vígan veri agyon a dokkmunkásokat, akik nem akarnak fizetni a helyi górénak, s a játék hátralevő részében bármit megcsinál bárkinek, bármennyi pénzért, legyen az gyilkosság, betörés, vagy rablás. Motivációi érthetetlenek, karaktere egysíkú és unalmas. De ugyanezt tudom elmondani a többiekről is: a fejlesztők szépen lerombolták azt a mítoszt, amit a Keresztapa, és más hasonló alkotások olyan szépen felépítettek, itt ugyanis csak azt látjuk, hogy a maffia kizárólag idegbajos idiótákból áll, akik sosem tudják, mit is akarnak. Az írók persze a világ összes filmes kliséjét összehordták nekünk: hullatemetés a város szélén, csajozás a nightclubban, sniperkedés az ablakból, mindez hihetetlenül gáz, a korra és a maffiára egyáltalán nem jellemző szöveghasználattal kísérve.

Al Capone

Avagy a világ leghíresebb gengsztere. New Yorkban született 1899-ben, s 26 éves korában már a teljes chicagói alvilág felett uralkodott. Legalább ezer „alattvaló” szolgálta, de a város rendőri állományának több mint a fele is hűséges volt hozzá. Habár számos bűntette közül (többek között gyilkosságok, leszámolások is) egyiket sem sikerült rábizonyítani, ironikus módon végül adócsalással kapta el az FBI 1931-ben, majd az atlantai szövetségi börtönbe szállították, ám innen biztonsági okokból végül az Alcatrazba került. Tizenegy évet ült, s mikor kijött, már félig lebénult a szifilisztől, kissé megbolondult, majd 1947-ben egy agyvérzést és egy tüdőgyulladást követően hunyt el.



Ráadásul az első pár fejezet után a nagy költségvetés által keltett látszat is kezd szétbomlani: az átvezetők tele vannak ugrándozó, bénán animált karakterekkel, rossz textúrákkal, unalmas helyszínekkel, és egy általánosan gyér várossal. Egy hasonló, hatalmas területeket mozgató játéktól persze senki sem vár Uncharted 2 szintű grafikát, de azért ne csapjuk be egymást: a Mafia 2 sok esetben eléggé ronda, ráadásul durván optimalizálatlan is: az Xbox 360 verzió rengeteget szaggat, PS3-on pedig még rosszabb helyzet, ott ugyanis csak úgy tudtak némileg játszható sebességet elérni, hogy kiszedték a 3D-s füvet, a vértócsákat és a realisztikus ruha-animációt.


Nagyon, de nagyon sokat húzhatnám még a cuccot, hiszen például az Elder Scrolls zárfeltörős minijátékának leegyszerűsített, és persze hihetetlenül unalmas helyi megfelelőjéről még nem is beszéltem. De mindez ugyanoda visz minket: a Mafia 2 az év csalódása, és nem csak azért, mert tényleg, bármilyen mércével mérve nagyon rossz, elmaradott, félretervezett, fantáziátlan, ötlettelen és gagyi. Azért is hatalmas csalódás, mert az első rész után így cserbenhagyni a rajongókat egy hatalmas pofon. De sajnos néha pont egy nagy pofon kell ahhoz, hogy felébredjünk, és újra tisztán lássuk a rideg valóságot.

Kapcsolódó cikkek

963.
963.
MzperXD
Nagyon jó volt végigjátszani! Hangulatos és élmény dús a történet. Pár idegesítő bug (nem nyílik az ajtó, beakad az ellenfél a terepbe és elérhetetlen, gyalogosok a korlátnak mennek stb) és a grafika néhol érthetetlenül gyenge, de összességében egy nagyon jó kis játék lett.
962.
962.
TopGunGranny
#960: Egyetértek.A tesztelő meg mit csinált,itt a "kritikában" mondott pár pozitív "dolgot" a játékról,utána sorozatban lehányta az egész játékot 1 "sz@rnak"......nekem nagyon bejött elsőre,már vagy 3x kijátszottam,és még mindig nem unom,szeretem.
960.
960.
Pista_PRO
#959: "Mindenhol uralkodó unalom
Borzalmasan megtervezett, ótvar játékelemek összessége
Hihetetlenül elavult, egysíkú, lineáris küldetésvezetés
Gagyi történet, hulladék karakterekkel, gyenge átvezetőkkel
Elavult grafika, folyamatosan leeső framerate"

Ki az a hülye aki igy tesztelte ezt a játékot? Biztos egy 9 éves volt XD
Sztem a legjobb játék nem unalmas. El lehet vele ütni az idöt. Engem a grafikája fogott meg nagyon jóra megcsinálták.Miért kell igy leamortizálni? Mi benne az unalmas? Ha megmondjátok akkor elhiszem. A Pcgurun is jobbra értékelték nem hogy ezen pfff
959.
959.
DON GONDOCS
Ha csak önnállóan a játékot nézem egy korrekt openworld játék, hangulatos és változatos küldetésekkel, ha folytatásként nézzük viszont kilóg a lóláb.
958.
958.
herlius
#952: Mégis hány pontot érdemel egy olyan játék, amelyik még szerinted is "lényegesen elmarad" az előző részétől? Egy 8 évvel korábban készített játéktól. A cikk teljesen korrekt, akárcsak a pontszám. A kocsik irányíthatósága persze erősen szubjektív (engem speciel nem zavart), de a totális unalom kézzelfogható a játékban. Az első részt rongyosra játszottam, ezt viszont képtelen voltam végigvinni, annyira bántóan unalmas, lélektelen és gagyi az elődhöz képest.
957.
957.
Gykrizsi
#955: Dettó. Most vettem meg, és el vagyok tőle ájulva. Hogy kaphatott ilyen keveset, azt nem értem, bár szerintem a negatív részek szinte egyike se állja meg a helyét. Király játék, pocsék kritika. Ízlések és pofonok, tudom, de ezt még ez sem magyarázza.
956.
956.
A Pulyka
#955: Az elso Maffia szintjet nem uti meg, de nekem is tetszett ez a resz.A tuzharcok szerintem elvezetesek voltak, es Vito karaktere is tetszett.Nalam 8 pontot ert, de semmikepp sem ilyen keveset.
955.
955.
SzDavid99
Érdekes volt olvasni a tesztet. Én a napokban szereztem be a játékot, köszönhetően egy Xbox LIVE akciónak, és nekem teljesen más kép alakult ki a játékról.

Az utcák, és maga a város is rendkívül hangulatos, a kommentekben, a tesztben is kritizált vezetéssel sincs semmi bajom, sőt, még élvezem is. És a küldetések is elfogadhatóak. Szerintem.
Meg tudom érteni azokat is, akiknek nem tetszik, de nekem az egyik kedvencemmé vált. :)
954.
954.
DarkLord
Na jó, hogy valaki hozzászólt ehhez a játékhoz így előkerült újra :D

Szerintem egy elég korrekt kis játék lett én szerettem minden percét. Vito nem rossz karakter egy egyszerű srác, akit beszippant a Mafia világa. És, hogy felejthető meg rossz karakterek vannak benne? Akkor Joe mi? szerintem nagyon eltalálták és a színész aki kölcsönzi neki a hangját az telitalálat! Jó pár felejthetetlen jelenet van azért a játékban.:

-mikor szét lőjjük a kis kócerájt kivonulva a bagázzsal, majd felgyújtjuk
-a beavatási szertartás
-amikor részegeket furikáztatjuk és egy hulla lapul a csomagtartóban és közben vígan énekelgetnek :) majd ugye elássuk a hullát.
-mikor Henry-vel lészámolnak az utcán...

Simán jó játék bármikor előtudom szedni és újra végigjátszom , ahogy az első részét is :)
953.
953.
balint200
#952: sziasztok egy ilyen vidi kártyán elfutna a mafia 2 256mb-svga 2gb-ram?
952.
952.
schmatyesz
Hát szerintem ez az iromány nem korrekt. Tény hogy az 1. résztől azért lényegesen elmarad, de azért ez a játék is kegyetlen jó szerintem. A maffiózók élete sem arról szól első sorban hogy mindent fossálőnek ok nélkül!! És a vezetés. Hangulatos egyszerűen ezeket az antik kocsikat vezetni. És miért csodálkozol a zsarukon??? Ez a reális! Nem mint a gta 3-ban átmész a piroson 180-nal 50 helyett és a zsaruk szeme sem rebben. Nem gondoltad át...
951.
951.
simonhdgame
https://www.youtube.com/playlist?list=PLFt_zGRY50ydm3On_8ruERaGDuYxSaN7I&feature=view_all
GAMEPLAY ! like and sub ! ty
950.
950.
Az egyik legjobb és kedvenc játékom!
Tény ,hogy az első rész jobb de ez is egy remek játék.
Egy hibája van ,hogy rövid!
949.
949.
konczyka
Nekem nagyon tetszett a mafia2. Grafika meg szebb mint a gtaiv nek (azt is szeretem ez nem elfogultság ). Az első résszel nem játszottam de a 2 után elkezdtem és nem volt sokkal hosszabb mint az egy. Történet meg jó ha tudsz angolul (már van magyarosítás) tele fordulatokkal. Vannak hiányok az tény de nem vészes. Nálam top 5 ben benne van.
948.
948.
daikarashiro
Ez igen hát sok mindenki felkapta a vizet a cikkíró irományán, pedig lehet nem vele van a baj. Szerintem is az első részhez képest nagyon messze van az egész koncepció, a történetet is beleértve, és emiatt még nem kell hazaküldeni azt aki írta a cikket. reméljük a folytatásból jobbat hoznak ki.
947.
947.
norbi1989
Valamilyen szinten egyet értek ingen kritikájával mert én is hatalmasat csalódtam a játékban, mivel az első részben adva volt egy nagyszerű történet a bejárható terület szerintem 2002-s szemmel hatalmas volt, és ráadásul kilehetett menni a városból nagyobb volt az egész mint a gta 3 és a vice city, és a játék idő is nagyon hosszú volt szuper befejezéssel és ami elég tanulságos volt. Itt meg a történet teljesen b kategóriás a gta 4 története teljesen alázza, a játéktér is sokkal kisebb lett kb akkora mint a régi gtak ami 2010-es szemmel elég gáz, és amibe hazudtak, hogy lesz hozzá vagy 50 chapter ( nem nagyon emlékszem mennyit mondtak, de kezdetben csodálkoztam hogy ilyen hosszú lesz) ehelyett csak 14 és egy chapter is elég rövid. És a befejezése is olyan lett, hogy a fejlesztők már nem tudtak mit kitalálni és gyorsan összecsapták. És azt,hogy kihagyták a free ride modot azt nem tudom, hogy hogy gondolták komolyan, mikor az egyben kiválaszthattuk, hogy melyik kocsival mehetünk és hol kezdjünk. A dlc-töl meg egy pénzlehúzó szennyeket kapunk, egy átvezetők nélküli pocsék küldetéseket és ezt háromszor elismételgették. Pozitívum meg az, hogy jól megcsinálták azt, hogy 40-es években kezdünk és a történet előrehaladtál ugrunk előre több mint 10 évet. Szerintem eléggé hangulatos, hogy a 40-es években téli évszak van. És a zenék is fantasztikusak. Meg voltak azért jó küldetések, pl amelyiket reklámoztak. Összeségébben egy nagy arcon köpés volt ez a játék, mert nem erre vártunk 8 évet, ha nem lett volna mafia 1 és nem jelent volna meg a gta 4 akkor adnék rá egy 8,5 pontot, de így csak 6,5-t ér a szemembe.
946.
946.
Flash_Mob
Üdv!
InGen, eleve rossz a hozzáállásod, elfogult vagy és uninteligens. Most őszintén...Hogy lehet ilyet írni az értékelésnél, hogy "ótvar"? Neked nem lenne szabad cikket írni, menj vissza Quake-ezni...
945.
945.
Hardy
#943: Pedig igaza van. Most kezdtem el újra játszani és már kb holnapra be is fejezem. Olyan unalmas, olyan semmittevő ez a játék hihetetlen. Kiviszem és el is rakom a polcom mélyére!
944.
944.
xanatos0911
Na, hát ezen a 6 ponton azért ledöbbentem!

1.) 6 pontot a játék csak is egyféleképpen érdemelhet és akkor sem túl jogosan: Ha az elődhöz viszonyítják, mert még csak nyújtózkodva sem érne a közelébe annak a lécnek, amit az első résszel felrakott a fejlesztő csapat.

2.) Fogalmam sincs, hogy miért kell MINDEN alkalommal a GTA-khoz hasonlítani bármelyik Mafia játékot is... Közük nincs egymáshoz azon kívül, hogy lehet lövöldözni meg kocsit vezetni.

3.) A Mafia első része messze a legjobb játék amivel valaha találkoztam, a mai napig megállja a helyét, 10 év ide vagy oda.

4.) A grafikára szerintem a játékmenet 90%-a alatt nem volt panasz, én nem tudom ki milyen verziót szerzett meg vagy kapott kézhez és bár 1,5 éve lassan, hogy játszottam a játékkal, de nem emlékszem sem ugráló és hibás textúrákra, sem egyéb dolgokra. A kocsik nagyon jól néznek ki, az időjárás hangulatos, a különböző effektek között akadt jó pár, amit nagyon jól összehoztak. Az optimalizálás lehetett volna egy hangyányit jobb, de bocsánatos bűn, hogy a jó öreg Asus K50AB-men is csak akkor vált játszhatatlanná, ha a max felbontás és max minőség mellé felraktam az élsimítást, a szűrést és az árnyékokat is maxra.
Érdekes, hogy a GTA 4 grafikájától egyszer nem esett le az állam, mivel olyan optimalizálatlan, hogy közepes beállítások mellett csúnyácskán és kb 15-16 FPS-sel fut, de ha felkúszik 19-re már a s*eggemet verem a földhöz örömömben. Ja, és jóval régebbi játékról beszélünk.

Csalódásnak csalódás a Mafia 2, az igazat megvallva első lendületre az utolsó küldetésig jutottam és ott elfogyott a lelkesedés. Aztán hónapokig nem is nyúltam hozzá és egy unalmas délutánon vettem magamon erőt újra, hogy befejezzem, mivel addig szépen el is feledkeztem róla. Ez az előd szemszögéből is nézve siralmas, hogy olyan lett a folytatás, amit még egyszer sem tudtam végigvinni úgy, hogy ne élveztem volna és ne hagytam volna fel vele.

Én adnék neki egy 7.4-es pontszámot, de többet valóban nem.
943.
943.
bbenjyy
Kedves InGen!

A teszted alapján úgy itélem, hogy te is egy World of Warcrafton nevelkedett kocka vagy. Fogalmad sincsen arról, hogyan kell egy gengszterjátékkal játszani, pláne nem tudsz játéktesztet irni. A Mafia mindkét része 10 pontot érdemelne. Úgy tűnik még sokat kell tanulnod.
942.
942.
CJgabor
#939: Remek. De miért kellett végig a GTA sorozatot nyúzni a kommentjeidben? Mi köze van ennek a Mafia 2-höz?
941.
941.
poirot96
Ez is csak egy újabb "kössünk bele fűbe-fába" típusú, " kritikának" csúfolt szarkupac. Áruld már el a "Mafia 2" vagy a "GTA 4" című játékról írtál értékelést? Ha a "Mafia 2"-ről akarok tesztet olvasni, akkor nem a "GTA 4" nevét akarom látni minden sorban! Ha rendesen figyeltél volna a megint csak minden sorban említett unalmas játékra, akkor tudnád, hogy 15 fejezet van nem 13, és ha azt mondod, nem jó a grafika, és "csotrogányok" az autók, akkor te egy másik játékról beszélsz. Amúgy fájdalom, de sajnos sok dologban igazad van, azt hiszem, a "Mafia 2"-re azt mondhatnánk: "jó játék, de nem nagy durranás, az első sokkal jobb volt". Amúgy pedig, aki nem szereti ezt a játék műfajt az ne írjon róla, ebből az "értékelésből" is csak úgy süt az elfogult gyűlölet!
940.
940.
Dominko
mennyi hozzászólás :O :D
939.
939.
ProgamerIV
Na akkor most vagyok kiakadva. Hihetetlen, hogy EZ a játék 6 pontot ér nektek. Az lehet hogy a sztori lineáris. Lehet, hogy sokat kell vezetni ezekkel a gyönyörű szép autókkal, amik nektem csotrogányok, autókhoz valamelyest értőknek viszont remekművek, például a Smith Thunderbolt nem tudom miért csotrogány, gyors is,szép is ezt mindenki beláthatja. Télen meg szerintem ki lennétek akadva ha a kocsik sínautó módjára kanyarodnának. Jó, tényleg unintelligensek sok esetben az ellenfelek, de azt, hogy a lövölde rosszabb, mint az unalmas és hosszúra húzott GTA 4 esetében, ahol Nico hangja miatt a fejem számtalanszor megfájdult, nem làtom be. Miért az jobb amikor kiállsz a gta-ban az út közepére egy gèpfegyóval, és szétlövöd az utcát kábé körömhegynyi életveszteséggel? Verekedés... Nem rosszabb és nem is jobb a gta 4 ninjakombóinál és lökdösődéseinèl. Videók? Sokkal élethűbben mozognak, mint a gta 4 esetében, ahol ide-oda kapkodjàk a fejüket. A sztori rövid, igen, nagyon is. Csakhogy bennem azt az érzetet keltette, hogy jó lenne még egyszer ekkora rész. Miért van akkor, ha a gta 4 annyival jobb, az, hogy miután ezt végignyomtam (és a tényleg nagyon rossz két dlc-t is, tessék az sandboxos) még csak a szép autókkal furikázni is kimentem, miközben a jobbnál jobb zenéket halgattam a gta füvesrappjei helyett, amik a frászt hozzák rám sokszor. Szóval tènyleg nem egy kiváló játék ez, de azért 8-9 pontot megér. A gta széria meg már a sokadik résznél tart, közben volt Red dead redemption meg most a nagyon jó l.a.noire, míg itt csak a mafia 1 volt eddig, tehát tapasztalat szinten nagyon nem egyenlőa két gárda. Ha valaki szeretné magát beleélni teljesen a régi időkbe, az próbálja csak meg a 2-őt!
937.
937.
AssaX
én nyáron játszottam vele a hangulat tetszett story is de a játék menet nem szerintem egy szer elég d
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...