Battlefield Play4Free teszt

Az alapból ingyenes, a haszonszerzésként pedig a mikrotranzakciókra épülő kezdeményezés nem újkeletű. Számos anime-világba elkalauzoló, nagy szemű bögyös hölgyikékkel előadott MMO virágzik a mai napig is, néhány elemző pedig egyenes a PC-s játékok jövőjét látja a „freemium” rendszerben, így kétségtelenül van benne potenciál. A DICE-nek már nem ez az első hasonló próbálkozása: a 2009-es Battlefield Heroes ugyan rajzfilmszerű és könnyedebb műfajt képviselt, a Play4Free viszont a multis csatamezőket kedvelő hardcore arcokat fogja meg a nem létező nyakkendőjüknél fogva. Így aztán célszerű mindezt komolyan venni, tekintve, hogy a projekt mögött az Electronic Arts áll, s a múlt héten nyílt meg mindenki számára. S ha levedli bétás gúnyáját, a népszerűséget tekintve még a dobozos BF-ek kobakjára is tolhat egy barackot.


A regisztráció a hivatalos oldalon megy végbe, ha valamilyen csoda folytán még nem rendelkezünk EA-s fiókkal, vagy egyszerűen bejelentkezhetünk accountunkkal, ami után máris letölthetünk egy böngészőbe épülő plugint. Ha ez megvan, malmozhatunk, mire lemászik a nagyjából egy gigabájtot foglaló kliens. Kicsit csodálkoztunk azon, hogy egy fikarcnyi parancsikont sem találunk a desktopon, de még a Start menüben sem: az adatok ugyan a merevlemezről töltődnek be indulásnál, de csak ha a böngészőben bejelentkezünk a felhasználónevünkkel és jelszavunkkal. Így kicsit más értelmezésbe kerül „a böngészőből futtatható” elnevezés, kényelmesebb lett volna a játék ikonjára rákattintva, ugaynis egy idővel unalmassá válik folyton felmászni a Play4Free weboldalára. A Quake Live ebből a szempontból sokkal felhasználó-barátabb.


Indítást követően egy kissé kaotikus, ám jó hangulatteremtő zúzós dallamokat hallató főmenüben találjuk magunkat, ahol másodpercenként tolják az arcunkba a vissza nem térő ajánlatokat, miszerint vásároljunk új fegyvereket és felszerelést – persze valódi pénzért –, pedig még éppen akkor alakítottuk ki saját bakánkat a meglehetősen behatárolt keretek között. Néhány séma, néhány eltérés – de a lényegen nem változtat. Aki továbbra sem hajlandó fizetni egy lyukas garast sem, azok számára újoncként marad az alap géppisztoly, mindenféle csili-vili irányzék, durva sebzés és nagyobb tárkapacitás nélkül, pedig igen tekintélyes mennyiségű cuccot vásárolhatunk magunknak. A veterán fegyvereket, durvább páncélokat, teljes egyediséget varázsló külsőségeket csak valódi pénzért vásárolható arany-tokenekkel lehet előhívni. Máskülönben a játékban szerzett pontok csupán ezüst-tokeneket jelentenek, ezzel pedig limitált ideig használhatjuk a jobb és pontosabb mordályt, végleg nem marad a tulajdonunkban.


Legelső indításkor választhatunk magunknak kasztot a felkínált, a szabványoknak teljesen megfelelő típusok közül, úgy mint: assault, Recon, Medic és Engineer. Ez egy nagyon fontos választás, elvégre nem tudunk később szabadon változtatni, hiszen elég sok zsetont kell ahhoz összegyűjtenünk, hogy másik karakter-slotot nyissunk meg, nem beszélve arról, hogy éppen elég kihívást nyújt egyetlen katonát fejleszteni. Szóval, ha más osztályra vágysz, válts iskolát… izé… felhasználói fiókot. Éppen szabad férőhelyes szervert egy-két perces töltés után talál magának a játék, s a partnereim nevének tanulsága szerint magyar játékosok is szép számban előfordulnak.  Arra is lehetőség van, hogy barátainkhoz csatlakozzunk, netán kedvenc szervereinket is felkereshetjük, ám én jól elvoltam az alapból felkínált, instant játszótéren is.


Már az első pillanattól kezdve megcsapott a Battlefield 2 régen megismert, ám soha nem felejtett mámorító szele, ami nem is csoda, hiszen a Play4Free ugyanazt az engine-t használja, mint a klasszikus 2005-ös rész. Sőt, majdhogynem teljesen arra épül, ami mindenképpen jó hír: az alapból elérhető három térkép közül mindegyik ismerősként tért vissza – köztük a jó öreg Karkand is. Ez voltaképpen egy nyílt, partmenti környezetnek és két tágas városi helyszínnek felel meg, a szokásos járművezetéssel és a gyalogos kommandózással. Bár már több éve rá se néztem a BF2-re, néhány sarok és útvonal még a ma napig is belém rögzült. A küldetések célja ennyi év távlatából mit sem változott: a Conquest játékmód ismérvei azok, hogy elfoglaljuk a terepen a lehető legtöbb stratégiai pontot és tartsuk meg azokat minden áron, s ez megalapozza a győzelmünket. Természetesen az amerikai és az orosz csapatok feszülnek egymásnak, szinte ugyanazokkal a fegyverekkel – fittyet hányva a mai trendekre, tehát Kína és Korea, netán Afganisztán fiai kimaradtak a szórásból. A két szembenálló fél néhány felszerelésben és az használt haditechnikai járművekben tér el egymástól, jól kiegyenlített minden.


A folyamatos akciót megalapozzák az újraéledési pontok, melyek követik a csata éppen aktuális helyzetét, igaz a játékos beleszólása annyi, hogy ezen felül csupán az anyabázison respawnolhatunk, ha szeretnénk. Előbbi esetben kell néhány másodperc ahhoz, hogy a nagy kavarodásban felfogjuk, hol is vagyunk, előfordult az is, hogy a nézelődésünknek az ellenség tüze vetett véget elég hamar. A baráti egységek kékkel vannak jelölve, viszont párszor túl későn különbözteti meg őket a program, s akkor már mindegy. Ölésért, területfoglalásért, sebzésért, gyilokban asszisztálásért (szóval mindenért) tapasztalati pontok járnak, ha pedig egy bizonyos mennyiség összegyűlik, akkor szintet lépünk. Katonánk további lehetőségeit pedig egy skill-fán át is tudjuk tekinteni, mellyel több lőszerhez, jobb egészséghez, valamint földi- és légi járművezetésekhez férhetünk hozzá. Ha nem akarunk valódi pénzt költeni, minden sokkal lassabban zajlik, de kellő türelemmel és sok kudarc árán is fel tudjuk tápolni karakterünket.


Alacsonyabb szinteken fegyverünk sebzése nem okoz olyan nagy kárt, és pontossága is hagy némi kívánnivalót maga után, ha pedig nem akarunk sorozatosan meghalni a burzsuj és magasabb szintű játékosok keze által, ideje lesz gondolkoznunk egy kicsit. Tapasztalatunk után ezüst-tokenek járnak, melyekkel egy vagy több napra, esetleg egy hónapra vásárolhatunk magunknak durvább golyószórókat és extrákat nyújtó cuccokat, az arannyal pedig akár örökre is. Mérlegeljen mindenki, hogy mindezek megérik-e a valós valuta bevetését – nos, a kevély cikkíró néhány esetben, hangos toporzékolás után bizony elgondolkodott ezen és jelen sorok írásakor sem állt át a sötét oldalra.


A játékmenet hozza a megszokott formáját, ha játszottál már Battlefieldekkel, pár perc múlva magad is belejössz. Sajnos a hatalmas ping miatt előforduló szaggatás és lag az első napokban bizony ötpercenként ledobált a szerverről, jelenleg sokat javult a netkód és a kapacitás, ám mindmáig előfordulnak pár másodperces kiesések, melyeket a játék a mi netsebességünk számlájára ír fel, holott ahhoz annak semmi köze, talán a fejlesztők saját erőforrásainál kéne kapirgálnia. A fejlövés most is azonnali halálhoz vezet, amit külön jutalmaz is a játék. A veterán játékos-státusz szinte értelmét veszti, számos az olyan noob résztvevő, aki csak ideiglenesen vásárolta meg a hírnevet és a maximális élvezetet, de attól még ugyanolyan ügyetlen és a csapatjátéknak bemutató egyén. Kezdéskor mindenki rohan a legközelebbi járműhöz, függetlenül attól, hogy tudja-e azt kezelni; persze elég sok profi helikopteres és vadászgépes arc van, de a nagytöbbség fogyóeszközként tekint a páncélosokra. Általánosságban eszetlen mészárlás folyik a csatamezőkön, mindenki a közepébe hajt, egy-két emberrel működik a kooperáció – más útvonalakon, oldalról, csendben és művészien gyilkolni viszont csak a középmezőnyben elég. Ha a tabellán fentebb akarsz araszolni, fel kell venned a ritmust, nincs pardon.


Egyszerre 32 játékost támogat a Battlefield Play4Free, ám az üzleti modellből adódóan komolyabb elfoglaltságot kereső egyéneknek bizony szemet kell hunyniuk a csapattársak szokásai felett, ha már olyan, mint multiplayer-etikett, nem létezik, pláne ingyenélők számára. Ha az anyahajóról idejében el tudsz repülni egy helikopterrel, lassan feltűnik a csatatér, a pilóta meggondolja magát, kiugrik, mi is követjük a példáját (szerencsére a space lenyomásával kinyitjuk az ernyőnket, ami nagyon hasznos), a tengerparti épületek kuszasága számos lehetőséget rejt magában, néhányszor lesz csak klausztrofóbiánk, vasút indul a földrész belseje felé, a fák lengedeznek a szélben. Karkandon pedig a homok marja a torkunkat, újságpapírokat hord a szél, lövések zaja miatt összerándul a gyomrunk, mindenki a saját kicsinyes útját járja. Aztán, mint valami égi jel, csak nagyokat pislogunk azon, hogy társaink végre összedolgoznak, nosza, velük összefogva el is hódítjuk az első stratégiai pontot, jön az ádáz harc, hosszú percekig senki nem lép előre, majd néhány szemfülessel kiegészülve szűk sikátorokon keresztül célba vesszük a félreeső, nem igazán őrzött kontrollpontot.


A játék egyelőre még mindig bétastátuszban leledzik, kevés is hozzá a térkép, a fegyverek viszont jók és örülünk is nekik, ha ideig-óráig hozzájutunk egy finomabb darabhoz. A grafika már öregecske, kicsit sekélyes, a hangok viszont hozzák a megszokott formájukat, legyenek azok a mordályok kattogása, vagy a környezet hangjai – minduntalan azt az illúziót keltik, hogy a háború részesei vagyunk testközelből. Komoly DICE-minőség, akik tanultak a Bad Companyk rendszeréből. A balansszal sincs gond, nem bekötött szemmel fejlesztettek játékot az évek során a svéd felebarátaink. A képlet gyors és egyszerű, bármikor elővehetjük, akár 15 percre is, de más gépen bejelentkezve újra le kell töltenünk a klienst. Ha rendszeresen játszunk, akkor nem leszünk túl nagy hátrányban a fizetős játékosok mellett, az ezüst pontok némileg kompenzálják a hiányosságokat. Idő kell, mire kiforr, stabilabb netkóddal, kicsivel több tartalommal szép jövő elé nézhet a Battlefield Play4Free.