King Arthur II: The Role-Playing Wargame teszt

Aki nem tudná, a 2009-ben megjelent King Arthur első része igazi sikertörténet - elvégre egy Dávid volt a Góliátok között, egy nyugati piacon viszonylag ismeretlen ország csapatának hallatlan ambíciókkal megáldott projektje. Ráadásul olyan stratégiai játékot alkottak meg, mely összetettsége révén igen veszélyes jószág, főként, hogy egyetlen cím uralta a piacot, Total War néven. A Neocore Games mégis vette az akadályt, a műértők pedig ráharaptak, Magyarország ismét stratégia-nagyhatalommá vált – lehetséges, hogy két év elég egy minden igényt kielégítő folytatáshoz? Persze, hogy igen, de csak akkor, ha több száz fős megastúdió áll mögötte, nem pedig egy gazdasági és társadalmi sebektől vérző kicsiny ország fiai, korlátozott lehetőségekkel. A szittya mentalitás mégis győzött, de sikere korántsem olyan egyértelmű, mint korábban.


Ismét a mítoszok és a valóság kőbe vésett motívumai között lavírozunk Nagy-Britannia történelmében. Nem csupán ármánykodó nemesek, koszos arcú parasztok és a Kerekasztal Lovagjai szóltak bele a birodalom sorsába, hanem a legendák szörnyei, mágusok és nem evilági lények. Camelot sorsa úgy tűnik, megpecsételődött, Arthur király vért köhögve fekszik halálos ágyán, s hiába találta meg a Szent Grált, birodalma a káosz szélére sodródott. Szövetségesei elhagyták, a démoni hordák pedig újra összeállnak az erdők mélyén, hogy a meggyengült országot a sötétségbe taszítsák. Az áldatlan állapotoknak véget kell vetni, a királyhoz hű maradt pár hős - Lancelot, Morgana le Fay és a király fia, William - megfogadja, hogy valamilyen úton-módon gyógyírt talál a bajra. Az újdonsült uralkodónak nem lesz könnyű dolga: egyesítenie kell a civakodó törzseket és legyőzni az ellenséget. Mindent a nulláról kezdünk újra – ugyan a korábban megismert történet folytatódik, de már nem a címben említett uralkodó van a középpontban.


A Neocore kísérletei a sztori bonyolítására kicsit elsiklanak, a profik talán zokon veszik, hogy újra le kell zongorázni a korábban ismert rigmusokat, embert kell faragnunk Williamből, s a tetejébe még olyan küldetéseket is teljesítünk kell, melyek más és más hősökre koncentrálnak. Nagy meglepetésben nem is lesz részünk, a King Arthur II az elődjéhez hasonlóan markánsan adagolja a szerepjáték elemeket, miközben egy stabil morális rendszerrel megspékelt stratégiával van dolgunk. Döntéseinket nagyban befolyásolják erkölcsi és vallási nézeteink: lehetünk jótékony hadvezérek, netán zsarnokok, pogányak vagy keresztények. Bár ennek hatása a történet alakulására nézve elég nagy, a játékmechanikát tekintve főleg abban mutatkozik meg, hogy különböző típusú egységeket és varázslatokat használhatunk. Mégis úgy érezzük, mindennek súlya van, s dicsérendő az, hogy a fejlesztőknek sikerült az illúziót megteremteni.


A küldetésrendszer képezi a játék gerincét, a történet pedig egy narrátor elmesélésében bontakozik ki. Ide-oda barangolhatunk a meglepően szűkös mozgásteret biztosító világtérképen, néha harcokba bonyolódhatunk, több hadsereget is menedzselhetünk, megszerezhetjük a különböző tartományok felügyeletét. Ez utóbbi az épületeink és csapataink korszerűsítésére szolgál, de ugyanúgy jól jön új képességek megszerzésérhez, valamint seregünk kibővítéséhez. Az elérhető aktív küldetéseket számba véve lehetőségeink eléggé szélesek, ha viszonylagos anyagi jólétet szeretnénk, akkor mindenképpen érdemes portyára indulni a körökre osztott világtérképen. A King Arthur II három, jól elkülönülő, de a történet előrehaladását segítő stílusokkal operál: ezek a kaland, a diplomácia és az elmaradhatatlan harc. Stabil pilléreken áll a játék: ha inkább a szerepjátékot kedveled, akkor a harcokat háttérbe szoríthatod, de vedd figyelembe, hogy a kötelező ütközeteket mindenképpen meg kell vívnod.


Ami a felfedezést és a diplomáciát illeti, az lényegében egy szöveges kalandjáték keretein belül valósul meg, nosztalgikus érzéseket keltve bennünk a lapozgatós könyvek iránt. Nagyban befolyásolhatjuk az adott cél elérését, ha okos döntéseket hozunk, és jól forgatjuk a szavakat. A siker tapasztalati pontok és csengő aranyak formájában mutatkozik meg, amire szükség is van, ha a háborúskodás közben leégnénk – csak kutakodnunk kell a térképen új szöveges küldetések után. Viszont, ha zsinórban rosszul választunk, akkor életerőt, mágiát, vagy éppen embereket vesztünk. Ha figyelsz a részletekre és kedveled a szerepjátékokat, ez a szegmens rendkívül élvezetes lehet, a nyelvezet ízes, történetük érdekes. Ha okosan gazdálkodunk erőforrásainkkal, nagy baj nem lehet, viszont a Neocore szándékosan szűkmarkúan méri a pénzt, ezért egy kellően nagyszámú sereg fenntartásához már trükköznünk kell. A folyamatos háborúkkal viszont kicsit monotonná válik az egész. Egy szétzilált sereggel pedig vétek a főküldetésekkel bajlódni – nyugodjunk meg, és kezdjünk előröl mindent, apránként. 


A harcok továbbra is nagy kanállal merítenek a Total War-szériából, ami persze csak előnyére vált. A valós idejű megvalósítást tekintve sok tekintetben felül is múlja a The Creative Assembly gyermekét: gyorsabb és a lényegre összpontosít. Habár ismét hatalmas területeken folyik a harc, az egyidejűleg jelenlévő egységek száma mégsem olyan monumentális, mint azt a példaképben láttuk, valamint nem merülhetünk bele a részletekbe teljes mértékben. Ezt az apró malőrt ellensúlyozza az a tény, hogy a King Arthur II több lábon áll, valamint az, hogy a mágia is beleszól az eseményekbe. Hőseink fel vannak szerelkezve támadó és védekező varázslatokkal. Egyik legfontosabb a Magic Shield, mely szinte kötelezően el kell sütnünk, tompítva ezzel az ellenség támadásait, netán a kulcsfontosságú területeken.


A berögzült harcmodorral számos feszes szituáció túlélhető, jó ütemben bevetett erőteljes képességekkel nagy kárt okozhatunk. Megváltoztathatjuk az időjárást, villámot szórhatunk, új csapatokat respawnolhatunk, lovasaink letarolhatják az védelmi vonalakat. Kicsit zavaró, hogy az ellenség intelligenciája nem a legjobb, olykor teljesen értelmetlenül indít frontális támadás. Nem mondhatjuk azt, hogy minden egységünkre szükség van, olykor felesleges könnyítések mennek a hardcore stratégák agyára. Összességében a King Arthur II kiterjedt ütközetei hozzák a kötelezőt, viszont nem is rugaszkodik el a már ismert fortélyoktól. A nehézségi szint feltornászásával ez a malőr mérsékelhető, akik pedig nem a harc miatt játsszák a játékot, a gép helyettünk is megvívja a csatát a mellékküldetések során.


A játék ismét az előző rész engine-jét használja, a Neocore belső fejlesztésű Coretech 2-jét, amely sajnos számos stabilitási problémától szenved. Még az ajánlott konfiguráció felett is képes véletlenszerű szaggatásokra, a töltési idők hosszúak, és idegesítő összeomlások tarkítják a játékot. Lehet, mégis kevés volt a két év? Mindenesetre a játék elég impozáns képes fest, DirectX 11-ben is renderelhetjük, de már korántsem olyan maradandó élmény a látványvilág, mint korábban. A mozgás szaggatott, a harci animációk merevek – a Shogun 2-vel összevetve jelen produktum sajnos elvérzik. Várjuk a további hibajavításokat, hiszen az nem lenne mérvadó, hogy egy ilyen nagyszabású felépítménnyel rendelkező játék elcsússzon a technológiai oldalon. A zenék és a szinkron kielégítő, de az már nem, hogy egy fikarcnyi többjátékos opció sem került a King Arthur II-be – hatalmas feketepont.


Kétarcú játékként vonul a köztudatba a hazai játékfejlesztés egyik legdurvább projektje: a harc finom, kimunkált részletek hiányában kiismerhető, ezzel szemben a körökre osztott térképen való kolbászolás és szöveges kalandjáték megindítóan nagyszerű. Közvetlenebb hangvétel és némileg egyszerűsített játékmenet talán több játékost sarkall a vásárlásra, de semmiképpen sem tesz jót a hagyományoknak. A skirmish mód ideig-óráig kitolhatja a játékidőt, de kampány mellett erre nem sok szükség van, elvégre nem tud újat mutatni. A keserű szájízünket elnyomhatja a remény, várjuk a DLC-ket és a további finomításokat. A King Arthur II emellett magyar felirattal rajtol a boltok polcain. Hajrá Neocore! Jó ösvényen indultatok el, de ne térjetek le róla üres és csábító ígéretek dacára sem! Pusziljuk a communitys Bozorádi Lindát – szexi vagy!

Kapcsolódó cikk

• Interjú a NeocoreGames-szel