The Walking Dead: E4 - Around Every Corner teszt

Hálátlan feladat hárult a Telltale-féle The Walking Dead-videojáték negyedik fejezetére. A nagy finálé előtt kell kitaposnia az utat, s hiába profi és összeszokott brigád szorgoskodik a produktum mögött, még nekik is beletört a bicskájuk. Nagy a nyomás, ez tény, s a korábbi, viszonylag remekül sikerült epizódok után elnézzük az üresjáratot. Egy ponton túl már nem emelkedhet tovább a minőség, egyszerűen nem várhatjuk el a kaliforniai brigádtól a folytonosan felfelé ívelő mutatót minden hónapban. Nem árt megjegyezni, hogy az öt rész alkot egy kerek egészet, ám az Around Every Corner - minden érdeme ellenére is - felejthető időhúzás. Talán észre sem vesszük, hogy ezúttal spóroltak az izgalmakkal, hiszen a történet némileg nyugodtabb. Vihar előtti csend?


Szóval ott hagytuk abba legutóbb, hogy Lee Everett és barátai (már amelyikük életben maradt) eljut a Georgia államban található Savannah városába. Már korábban is ott lebegett a cél a szemük előtt: rövid úton találniuk kell egy hajót, s elcsordogálni oda, ahová a holtak már nem követik őket. Ám ez a The Walking Dead, nem pedig egy locskaszájú diáklány lázálma: amint beteszik a lábukat a településre, minden rosszra fordul. Sötét alakok kóborolnak mindenfelé, Clementine rádiója pedig titokzatos üzeneteket közvetít. A túlélők menedékre lelnek egy elhagyott otthonban, ahol „minden sarkon” magukon érezhetik a halál illatát. Patthelyzetből patthelyzetbe – megszokott életkép ez a játékban, minden figyelem a fejlesztőkre szegeződik: vajon mit hoznak ki a témából?


A nyitás valami különleges eseményt sejtet, ám a Telltale nem tud mit kezdeni a helyzettel – látható, hogy az utolsó részre tartogatták a puskaporos hordót. A feszültség éppen csak pislákol, s a bűvös láng csak nem akar feléledni. Az egész epizódon át azt várjuk, hogy mikor történik valami érdekesség, aztán csak a befejező képsorokat megtekintve térünk magunkhoz. Nem érezzük azt, hogy halálos veszélyben lennénk - hőseink vígan dumcsiznak egymással, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a zombivész idején. Ugyan a morális döntések még mindig hangsúlyosak, de delejes szituációk nélkül telik el a bő két órás játékidő. Nem mondanánk, hogy unatkozni fogunk, de a készítők csak néhány ízletes darabot vetettek felénk, ami édeskevés. 


Aki eddig ropogós cselekményszálra vágyott, netán új karakterek bevonására, szintén csalódni fog. Marad az eddig ismerős világ, s bár lesznek friss arcok, de amilyen gyorsan jönnek, úgy távoznak a süllyesztőben - ráadásul különösebb magyarázat nélkül. A kicsapongó stílus abszolút nem vall a Telltale-re, kicsivel több odafigyelés nem ártott volna. Az ismerős ájtatos, vagy anyámasszony katonája szereplők ismét hozzák a formájukat - olykor már túlságosan is idegesítőek a gyenge elveikkel. Érthető, hogy mindenki a családját szeretné biztonságban látni, de azért némi önfeláldozás nem ártana a csoport túlélésének érdekében. Lee-re hárul a dolgok oroszlánrésze, a többiek sok esetben csak a falat támasztják - kár, hogy nincs instant pofon opció. Picsogással és jajveszékeléssel telnek a percek, a pulzusunk pedig túlontúl lassú. 


Az epizód lezárása viszont megéri a korábbi bosszankodásokat - ha ideáig eljutunk, már csak a remény marad, hogy az utolsó szegmens hű marad az első részekre jellemző minőséghez. Némi akció azért akad, ám az Around Every Corner minden ádáz szituációt nélkülöz. Ami a képernyőn pazarul néz ki, az lehet, hogy a gyakorlatban csak üres hógolyózás. Nem biztos, hogy az FPS-ekre hajazó nézőpont tuti választás. Egyrészt azért, mert ellentmond a játék stílusának, másrészt a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. A módszer kézen fog, és az ellenfelek szinte maguktól másznak a célkereszt elé. A többi akciódúsnak szánt szekvencia túl rövid és jelentéktelen ahhoz, hogy érdemi részt képviseljen. 


Xboxon továbbra sem tökéletes az engine: a jelenetek között kínosan hosszúra nyúlik a várakozási idő, az események sűrűjében gyakorta leesik a framerate, pedig a látvány továbbra is „tájékoztató jellegű” - ettől eltekintve viszont remek designja van. Félreértés ne essék, a The Walking Dead egyáltalán nem játszhatatlan, ám a fejlesztőknek több hónapjuk volt rá, hogy gatyába rázzák a motort, de a szűkös határidők ezt nem tették lehetővé. A szinkron és a zenék viszont egyenletes színvonalat képviselnek, nincs okunk méltatlankodni. Lee szkeptikus zsörtölődéseitől ugyan a falra tudnánk mászni néha. 


Az Around Every Corner nem is próbálta meg emelni a tétet, mégis kulcsfontosságú darabja az ötrészes játéknak. Nagy volt a nyomás az utolsó előtti felvonáson, s a fejlesztők kis híján beleroppantak a saját alkotásuk súlyába. Az aktuális témák nem nyomnak olyan nagyot a latba, mint korábban, a játékmenet pedig mintha visszavonulót fújt volna. Döntéseink következményeinek csak a legvégén lesz látható jele. Tény, hogy a nagytöbbség csak akkor veszi észre a hiányosságokat, ha nagyítóval áll neki keresgélni - csak nekünk, hőbörgő fanoknak fekszi meg minden a gyomrát. Lehet, hogy négy rész után ráuntunk volna a The Walking Deadre? Magunknak sem merjük bevallani. Testünk viszont válaszol helyettünk: nagyot kordul a gyomrunk, hiszen ki vagyunk éhezve egy minden tekintetben tökéletes befejezésre.