Angry Birds Star Wars teszt

2012. október 30-adikán a világ kockáit teljesen felkészületlenül érte a bomba robbanása: a The Walt Disney Company megvásárolta George Lucastól az egész Star Wars birodalmat (ami a korosabb geekek számára már örökre csak „Csillagok háborúja” marad), 4.49 milliárd dollárért – tegyük hozzá freitamásosan, hogy az közel egyezermilliárd jó magyar forint. Egy ennyire szerteágazó, rengeteg céget, szabványt és szerzői jogvédelem alá eső terméket birtokló gigászt bizonyára nem egyik napról a másikra adtak el, vélhetően több éves jogi előkészítés előzte meg az üzletet. A jövő egyelőre beláthatatlan, mindenki mást olvas ki a kávézaccból, mindenesetre az új trilógiától fanyalgók reménykedhetnek egy szebb jövőben, a Disney meg nem szokta szétverni és mélyen integrálni a jól működő szerzeményeit. Természetesen az egeres vállalat számára adottak a jogi lehetőségek, hogy most még több cégen belüli márkából keverjen könnyedén koktélokat, ezzel bizonyára élni is fog a LEGO Star Warshoz hasonló külső üzletek megtartása mellett, ebből levezetve azon sem lepődnék meg, ha Luke Skywalker lazán beszambázna a következő Kingdom Heartsba.

Hogy az elsőre meredeknek hangzó Angry Birds Star Warsra mikor és kik bólintottak rá, a Disney beleszólt-e az üzletbe, vagy csak örökölte, azt valószínűleg soha nem tudjuk meg, mindenesetre a többség jól láthatóan tárt karokkal fogadta a különös házasságot, a csepegtetett reklámhadjárat, a megjelenés és a kapcsolt játékszerek piacra dobása is jó visszhangot kapott. Noha eredetileg tartottam az ellenkezőjétől, a jelek szerint a két jelentősen eltérő univerzum így egybegyúrva valóban olajozottan működik. Kapásból elfogadjuk, hogy az eredetileg Red névre hallgató vörös madár most Luke-ot játssza, a társai a lázadókat, az ősellenség malacok pedig a birodalmiak, a buckalakók és minden egyéb csúfság bőrébe bújtak. Az adaptációhoz a Rovio fejlesztői ügyesen fogtak hozzá, abból indultak ki, hogy a Star Wars korunk popkultúrájának legfőbb fundamentuma, az a modern ősmítosz, amit kortól, helytől és nemtől függetlenül mindenki kívülről fúj. Ezáltal nem szükséges újra elmesélni (ilyen eszközökkel nem is igazán lehetne), elég csak pár átvezető rajzzal és ismerős módon megkomponált pályával utalni a filmekre, az ilyen óvatosan csepegtetett emlékeztetők is szórakoztatják, mindig képbe hozzák, és kellően behúzzák a játékost.

Az alapok természetesen változatlanok, mélyen ez is csak egy újabb Angry Birds epizód, kicsit átrajzolt figurákkal és háttérelemekkel, meg új pályákkal. A szabadon nagyítható és görgethető kétdimenziós pálya bal térfelén sorakoznak csúzlis kilövésre várva, meghatározott sorrendben a különféle képességekkel felruházott, röpképtelen madarak, a jobb térfelén változatos anyagokból épített falak mögött, között és alatt lapítanak a tojásrabló gaz malacok. Aztán indulhat a menet, a madarak megfelelő szögű és erősségű lövöldözésével, a speciális támadásokkal és az élethű fizika segítségével le kell szednünk a malacokat, ha szükséges, a falak lebontása után. A Box2D fizikai motornak hála, az sem ritka, hogy egyetlen igazán jól irányzott találattal a malacok építményét kártyavárként omlaszthatjuk össze.

Erre az alapra újabb szintként rárakódik minden, ami az 1962-es Spacewar! által ihletve az Angry Birds Space-ben újdonságként megjelent. Mivel az Angry Birds Trilogy nem tartalmazta, és külön sem teszteltük, megérdemel egy röpke kitérőt. A Space magától értetődő módon az űrben játszódik, részben gravitáció nélküli légüres térben, szerencsére a madarak némi metamorfózisnak köszönhetően az űrben sem küzdenek légzési problémákkal, nem úgy a malacok, akik a bolygók légterében, illetve légbuborékokban, kabinokban és effélékben létezhetnek csak, ezek nélkül a fagyos űrben rögtön jéggé fagynak. A pályák kissé csupaszabbak, viszont rendszerint számos kisbolygót, néha több nagyot is tartalmaznak, ráadásul mindnek van saját, számunkra is látható légköre és gravitációs mezője. Ez utóbbi teszi érdekesebbé és bonyolultabbá a Space-t, a gravitációs mezőket sorban meglovagolva, gyakran nagyon trükkös spirálokban kell a madarainkat célba juttatnunk. Sok esetben túl nehéz is lenne a kihívás, de a tervezésben segítségünkre van a leendő röppálya egy részét valós időben előre kirajzoló Sling Scope.

Az új, Star Wars rész az első filmtrilógia történetét követve ügyesen variálja a földhözragadt és a kevés tárgy meg kopárság miatt talán kicsit unalmasabb, de másfajta kihívásokat nyújtó űrbéli pályákat. Azonban szerencsére nem éri be ennyivel, tovább emeli a tétet, számos arcade-elemmel fűszerezi a játékmenetet, így fontosabbá válik a precíz időzítés, sőt fegyveres harcokba is bocsátkozhatunk, persze csak bizonyos keretek között. A legfeltűnőbb új dolgok a lézerek. Telepített ágyúk, pisztolyt forgató malacok és robotok is lövöldöznek, tehát ki kell tapasztalnunk, hogy mikor tudjuk elkerülni, vagy éppen szándékosan elkapni a sorozatot. Mókás, és gyakran hasznos, hogy az eltérített nyalábok a fémfalakról és sok egyéb tárgyról lepattannak, flipperes rutinnal kalkulálva, vagy mondjuk egy lövöldöző robot megpörgetésével rendesen odapörkölhetünk a röfiknek a saját fegyvereikkel. A tárgyak mozgása nem újdonság, de itt valamivel gyakoribb, ez is fokozza az akciójátékos érzetet: mozognak platformok és falak (a hulladékzúzó is befigyel), működnek rakodógépek, lebegnek kutasz-droidok, és repkednek TIE Fighterek. Természetesen a Vader-malac sem marad ki a kalandból, ő gyakran az erő segítségével lebegtet tárgyakat, olykor fél pályákat, csak a kiiktatása után zúdul le a cucc, többnyire a beosztottjai kobakjára.

A madarak is sokat változtak, mind külsőben, mind képességekben. A piros madár, azaz Luke rövid ideig nem csinál semmi különöset, de miután megkapja a fénykardját, talán a leghatékonyabb lesz, és bizonyára funkcionalitásban is sokak kedvencévé válik. Röptében, amikor aktiváljuk, elég nagy körben szétvág mindent és mindenkit, rövid ideig becsapódás után is kardozhatunk vele, sőt a sugárpallossal képes eltéríteni a lézernyalábokat is. A sárga madár itt Han, ezúttal nem érhetünk el vele olyan távolságokat, mint megszokhattuk, viszont ő lézerpisztollyal szerelkezett fel, kilövés után rábökhetünk egy pontra, és odapörköl hármat. A fekete madár lett a csuklyás Obi-Wan, az ő új támadása a szintén koppintással meghatározható pontra irányuló erőlökés, célszerű sok apró törmelék mögött bevetni. A nagy madár játssza Csubakkát, az ő funkciója változatlan, tekintélyt parancsol, és sokat pusztít, hasonlóképp a három kis kék madár (talán Wedge, Biggs és egy további vadászpilóta) működése sem változott, aktiváláskor szétválnak, az üveget és jeget roncsolják hatékonyabban. Természetesen a rózsaszín madár lett Leia, ő szintén az erőt uralja, de lökés helyett húzza a megbökött pont körüli tárgyakat, akár nagy távolságból és hátulról is. A pályatakarító és pályaléptető, keményvalután vásárolható nagy sas helyét a Millennium Falcon vette át. Végül találkozhatunk a két robottal, R2-D2-val és C-3PO-val is, nekik nincs madár megfelelőjük, inkább tojások, egyelőre csak bónuszpályákon láttam őket, az előbbi nagy körzetben szór szikrákat, az utóbbi darabokra esik szét, sajnos nem olyan hatékony, mintha bombaként robbanna. Bizonyára a frissítésekkel nem csak a pályák, de a karakterek is bővülni fognak a jövőben, Lando és Wicket szerintem nem marad ki, hiszen a második és harmadik filmben kulcsszereplők voltak.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy eddig az Angry Birds Star Wars maxolta ki legjobban a mérges madaras játéksorozatot, így aki még nem unja a témát, ebben sem fog csalódni, ugyanakkor a mozik kedvelői számára is rengeteg, egészen az emlékezetes filmvágási technikákig lenyúló apró meglepetéssel és kikacsintással kedveskedik.

Kapcsolódó cikk

• A legemlékezetesebb Star Wars-játékok