LEGO The Lord of the Rings teszt

Tizenegynéhány LEGO-videojátékkal a háta mögött a knutsfordi Traveller’s Tale-t nyugodt szívvel gondolhatjuk tősgyökeres veteránnak. Az ifjonti és aggastyán korban lévő rajongóbázis megbízható vásárlóerőt képvisel – kérdés, hogy az évi két építőkockás cím nem sorvasztja-e unott rutinmunkásokká a briteket? Habár párszor már rezgett a léc, szerencsére a LEGO The Lord of the Rings nem egy sebtében összecsapott valami, látszik raja, hogy hónapokig csiszolgatták. Az iram gyors, ám a minőségbe tényleg nem köthetünk bele. Lehetőségeink tárháza széles, s a LEGO-játékokra jellemző báj jól megfér a Gyűrűk Ura-filmek némileg sötétebb tónusai mellett. Star Wars, Indiana Jones, Batman és Harry Potter után Középföldén tehetünk egy kiruccanást, szögletesebb díszletek közé szorítkozva.

Bevallom, a LEGO-címek első darabjainak kivételével nem követtem figyelemmel a sorozatot, még próba szintjén sem. Mindig volt helyette valami más, amit munkára és (minimális) önszorgalomra lehetett fogni, így az utóbbi években életbe lépő újdonságok tényleg a meglepetés erejével hatottak. Persze én is járok játékboltba amikor unokahúgomnak ajándékot nézek, el is időzök a külön megvilágítással rendelkező LEGO-polcoknál. Amikor egy új filmes licenccel rendelkező készlet napvilágot lát, borítékolható, hogy Traveller’s Tale már javában hegeszti a virtuális adaptációt. Az viszont külön öröm, hogy nem bontották három részre a trilógiát, a gyűrű szövetségének megalakulásától egészen a Végzet-hegyéig követjük szőrös tappancsú hőseik sorsát. S még vagy egy tucatét.

A dramaturgia hűen követi a film cselekményét, ami elvárható, hiszen senki sem azért vásárolta meg a programot, hogy a könyvek függelékében olvasható háttértörténeteket ismerjen meg. A tetejébe hozzájön az átvezetőkben tetten érhető képi humor és a valódi színészekkel felmondatott szinkron. Zsákos Frodó és barátja útra kell a Megyéből, hogy kéretlen hagyatékát – az Egy Gyűrűt – elpusztítsa, még mielőtt Mordor seregének kezébe kerül. Aki nem ismeri a sztorit, az nem is élő ember – netán száműzetésben tengődött egy sötét barlang mélyén, mint Gollam. A gond akkor jelentkezik, amikor a legendásan sötét jeleneteket is feldobták némi poénkodással – aminek a gyerekek biztosan örülnek, de az évszámokat az éjszaka közepén is kisujjból fújó rajongók egyenesen a sága megcsúfolását látják benne. Ha viszont sarokba dobjuk a vaskalapunkat és minden egyéb szemellenzőt, nem fogunk a könnyed stílus miatt anyázni.

A legutóbbi LEGO-játékokhoz hasonlóan találunk egy fő világtérképet, ami kisebb adagokra van osztva. Ezeken belül számos felfedezni- és gyűjtögetnivaló vár ránk. Egy szuszra esélyünk sem lesz minden rejtett finomságot meglelni, mivel csak a fő történet végigtolása után nyílik meg igazán a játéktér, egyszersmind a korábban látott helyszíneket újra meg kell látogatnunk a speciális karakterekkel. Az ő képességeikkel jutunk el az addig még soha nem látott pontokra - bár az újrajátszás csak ideig-óráig élvezetes, 10 óra felett már tömény unalom vár ránk. A játékmenet ellenben követi a LEGO: Batman 2-vel életbe lépő formulát: elmúlt az az idő, hogy különféle ajtókon belépve hódíthattuk meg a vidéket, most is egy masszív nyitott játszótér vár ránk, rengeteg fő- és mellékküldetéssel, valamint egyszerű, de ötletes rejtvényekkel.

A szétzúzható tereptárgyakból összeszedhető értékes darabokat gyűjtve csakhamar megtelik a képernyő tetején található jelző, minek okán megkapjuk az „igazi kalandor-státuszt”. Az arany építőkockákat felváltották a mithrildarabok, amiknek végre gyakorlati haszna is van: Bríben páncélokat és fegyvereket készíttethetünk belőlük a helyi kovácsmesternél, amik további képességekkel vértezik fel használóikat. Az összerakható gépezetek és egyéb objektumok szintén visszatérnek, ahogyan az akció, a platform és logikai szegmenseket is milliméterpontosan adagolják a fejlesztők. Minden fejtörőhöz speciális hősre van szükségünk, adott tárggyal a kezében – a karakterek hozzáértő variálásával egyetlen rejtély sem marad megoldatlanul, egyetlen zárt ajtó sem akadályozza a továbbjutást. Szereplőinknek végre eszköztára is van, ami nem csupán esztétikum, hanem kötelező variálni a felszereléssel. A kihívással igazából csak az ifjoncok találkoznak, veteránok számára a nehézség nem mutat túl egy villanykörte becsavarásánál.

A sandbox ismérvek természetesen nem azt jelentik, hogy elveszünk a programban, lévén nincsenek olyan végeláthatatlan távolságok. Az aktuális főküldetés mindig jelölve van, de Középföldén lényegében oda megyünk, ahová csak a kedvünk tartja. Útközben NPC-kkel találkozunk, akiknek apró-cseprő szívességeket teljesíthetünk. Végletekig kimunkált mellékküldetésekre ne számítsunk – rendszerint elveszett tárgyakat kell visszaszolgáltatnunk a jogos tulajdonosainak. Jópofa pluszt ad a játékidőnek, s az is igaz, hogy még néhány nívós szerepjátékban sem találunk ennél bonyolultabb elfoglaltságot. Szerencsére a LEGO The Lord of the Ringsről szinte lemászik a filmek hangulata: a már ismert jelentek képkockáról-képkockára elevenednek meg ebben a sajátos köntösben, de nem mérik szűkmarkúan az élő világ apró, ám színes eseményeit sem. Akiket elriaszt a kötetlen forma, megnyugodhat: a főszál küldetései egytől-egyik lineáris, végletekig kimunkált mederben folynak.

A kooperatív lehetőség adja a játék sava-borsát, az összedolgozás elengedhetetlen. Csak ilyenkor kapunk teljes élményt, s a titkos területeket is így térképezhetjük fel – kizárólag offline, mivel az online multit ismét nélkülöznünk kell. Illene már ezért barackot nyomni a fejlesztők kobakjára, elvégre már régóta hiányolt fícsőrről van szó, ám a játékos-társadalomnak régóta nincs szavazati joga. Az osztott képernyős mód olyan, mint a kutya vacsorája: van is, meg nincs is. A kamerakezelés lehetne sokkal, de sokkal barátságosabb is, de tudjuk, milyen faramucik tudnak lenni a technikai korlátok, kedves Traveller’s Tale!

Vizuális szempontból a már jól ismert minőség tér vissza: a látvány részletgazdag, de a stílusból adódóan elnagyolt is egyben. Néhány pálya viszont tényleg megkapó, főleg azok, melyek kiterjedt, több ezer orkot felvonultató csatákat mutatnak be. A zimankós viharokkal teli hágó és Mória bányái elképesztően impozáns helyszínek, csak néhol vesszük észre a spórolás nyomait. Howard Shore zenéi még tíz év távlatából is ütnek, tényleg moziszerű élménnyel felvértezve a bohókás játékmenetet. A LEGO The Lord of the Ringstől pontosan azt kapjuk, amit vártunk. Minden eddiginél összerakottabb, szabadabb játékot, rengeteg tartalommal, korrekt szavatossággal és ugyanazokkal a hiányosságokkal, mint korábban. Lehet, hogy az előlépés nem olyan mértékű, mint szeretnénk, de ettől függetlenül még van benne potenciál. S ezen mi lepődtünk meg a legjobban.