Sokszor felmerül a kérdés, hogy meddig mehetnek el a készítők egy játék interaktivitásának megnyirbálása során, hogy ezzel más, szerintük fontosabb játékelemeknek adhassanak teret. Legutóbb talán a Beyond: Two Souls kapcsán került elő újra a téma, hogy játék-e még vagy már csak egy interaktív film a Quantic Dream műve. Nem tisztem eldönteni a kérdést, viszont a Doki-Doki Universe, ha nem is ugyanabban, de hasonló cipőben jár, mivel itt a készítők egy önismereti tesztre próbálták ráhúzni a játékot több-kevesebb sikerrel.
A történet szerint főhősünket, egy Q13 típusú robotot és barátját, egy lufit családja kiteszi egy félreeső aszteroidán, mondván azonnal jönnek érte. A kis csapat türelmesen várakozik, amikor is feltűnik egy Alien Jeff nevű idegen lény, aki elmondja, sanszos, hogy itt hagytak minket, mivel már 11 432 nap telt el érkezésünk óta. Újdonsült ismerősünk felajánlja, hogy tartsunk vele és szériánkat, emellett Alien Jeff állását megmentve tudjuk meg, mit jelent embernek lenni. Így fogjuk bejárni a Doki-Doki univerzum bolygóit, és rájönni mitől ember az ember, emellett saját magunkat is megismerni.
A kisebb-nagyobb bolygókra megérkezve egyfajta kalandjáték szerű történetbe csöppenünk bele. A különböző témájú planétákon beszélgetésbe elegyedhetünk az ott lakókkal, akik küldetéseket adnak nekünk. Ahelyett, hogy megpróbálnám ezeket a mini meséket jellemezni, inkább leírok egy konkrét példát. A beszédes Ert nevű bolygón találkozunk egy madárijesztővel, aki értetlenül áll barátja, a kismadár (értitek, egy madárijesztő barátja egy madár…) eltűnése előtt. Kis keresés után találkozunk a kaktusszal, aki, miután keresünk neki egy sárga nyulat (hogy mit kezd vele, azt nem tudom…), elmondja, hogy madarunknak szülinapja van, melyről megfeledkezett a madárijesztő. Nosza, vissza a küldetésadóhoz, aki még ránk sóz egy ajándékkunyerálást a tojástól (hagyjuk…). Értem, hogy a fiatalabb korosztály megnyerése is cél volt, de a küldetések semmi gondolkodást nem igényelnek, mindent a szánkba rágnak, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy rohangáljuk a karakterek között, beszélgessünk velük, és odaadjuk nekik a megfelelő tárgyat.
A fent említett szaladgálás teszi ki kb. a játék 80%-át, na de akkor mit csinálhatunk még? A bolygók között aszteroidák vannak, melyekre leszállva személyiségi kvízeket tölthetünk ki. Ezek a tesztek tényleg szórakoztatóak, talán jobban örültem volna, ha csak ilyenekből áll a játék. Általában valamilyen kép segítségével kell kifejeznünk a véleményünket, melyek után a kapunk egy értékelést magunkról. Érdekes dolgokat tudhatunk meg a gondolkodásunkról, ráadásul bizonyos pontokon összegzi a játék az eddigi válaszokat, és megmutatja, melyik agyféltekénket használjuk jobban, vagy a jin-jang melyik oldala jellemző ránk. Sajnos ezek a tesztek nem nyújtanak elég változatosságot és szórakozást ahhoz, hogy ellensúlyozzák a játék többi részét, és talán egy kiadós keresés után az interneten is találunk hasonlóan szórakoztató önismereti kvízeket.
Rajzfilmes grafikára sok pozitív példát láthattunk már az évek során. Nos, a Doki-Doki Universe nem gyarapítja e játékok táborát, én inkább úgy éreztem, a költséghatékonyság okán választották ezt a stílust, mintsem a tényleges művészi értéke miatt. Túl egyszerűek a rajzok, minden nagyon olcsónak és puritánnak hat. Technikai problémák is vannak szép számmal. A játék megjelent PS4-re, PS3-ra és Vitára is, viszont az utóbbi kettőn érthetetlen szaggatások keserítik a játékosok életét. Persze, tudjuk, hogy itt az új generáció és ne várjunk sokat egy letűnt kor konzoljaitól, de a The Last of Us után nehogy már az Doki-Doki Universe izzassza meg a PS3-at. Szaggat a tárgylista megnyitásakor, a képkocka-szám is idegesítően leesik háromnál több karakter megjelenítése során. Vitán az irányításnál segítségül hívhatjuk az érintőképernyőt és a hátsó tapipadot. Míg előbbi sokat segít, utóbbit pontatlanul van bekalibrálva a játék során, ami megint csak a készítők sara.
Lehet szórakoztató játékot csinálni gyerekeknek, amivel az idősebbek is jól szórakoznak. Remek példa erre a LEGO-sorozat, amivel bárki jól érezheti magát. A végigjátszás során azon gondolkodtam, kinek is készült ez a játék. A 7-10 éves korosztály nem nagyon fogja értékelni a teszteket és a játék technikai oldala sem éppen gyerekbarát. A tizenévesek inkább valamelyik populáris lövöldében próbálják borzolni a kedélyeket multiban, mintsem ilyen gyerekmesékkel játszanak, a 20 év felettiek pedig, bár jól elszórakozhatnak az önismereti résszel, a játék blődsége és repetitívsége 1-2 óra után elriaszthatja őket. Sok szék közül a földre huppant a Doki-Doki Universe (ahonnan már nincs messze a szemetes…), mivel nem nagyon lehet eldönteni, kinek is ajánlható a játék. Mindenesetre egy egész vaskos próbaverzió tölthető le belőle, így akit hajt a kíváncsiság pénzkidobás nélkül tehet egy próbát.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.