Broken Age - Act I teszt

Mert a Broken Age két főhőse, Vella és Shay kicsit ránk hasonlít. Mindannyiunkra. Biztos, hogy te is elgondolkodtál már azon, hogy mennyi minden befolyásolja az életed: állsz egyedül a nagyvilágban, tömik a fejedet egy csomó szarsággal, megmondják, de legalábbis megpróbálják beléd sulykolni, hogy mit csinálj, mihez kezdj a jövőddel, mit egyél, vagy hogy - mert úgyis aktuális - kire szavazzál. Valószínűleg az is előfordult már veled, hogy arra jutottál, változtatnod kell, a saját utadat kell járnod, és ki kell találnod valami olyat, amit csak te tudsz, és amiért te is számítasz. Ki akarsz törni, és ez nem a tinédzserkori lázadásod maradéka, hanem egész egyszerűen önmegvalósítani szeretnél, kezdeni akarsz valamit magaddal a Maslow-piramis csúcsán.

Vellának és Shaynek, ha nem is konkrétan ilyen, de hasonló problémái vannak: a történetük párhuzamosan zajlik, jóllehet más-más dimenzióban élnek, így nem ismerik egymást, és még csak nem is tudhatnak egymás létezéséről. Vellát az a megtiszteltetés éri, hogy a szülőfalujában ő lehet a Maiden Feast egyik kiválasztottja, a bibi viszont az, hogy érdekes módon egyedül Vella az, aki ezt az egészet nem tartja valami jó dolognak, a Maiden Feast kiválasztottjának lenni ugyanis annyit tesz, hogy feláldozzák a vidéket rettegésben tartó szörnyetegnek, Mog Chothrának. Shay mindeközben egy űrhajón éldegéli békés hétköznapjait, és hát hősünk unja is a dolgot rendesen, ami nem csoda: az űrhajón ugyanis ő az egyetlen élőlény, az anyukát és apukát játszó mesterséges intelligencia gondoskodik arról, hogy biztonságban legyen, miközben a burokban nevelt srácnak napról napra ugyanazokat a rutinfeladatokat kell megcsinálnia.

Vella és Shay gyakorlatilag egyszerre határozza el, hogy menekülnie kell, de hamar rájönnek arra is, hogy jobbára magukra maradnak ebben a feladatban. Furcsa, de Vellán kívül senki sem akarja megölni Mog Chothrát, és az űrhajó mesterséges intelligenciája is azon szorgoskodik, hogy Shay mindent az ütemtervének megfelelően csináljon, és még véletlenül se térjen el attól… Noha a Broken Age története sok szempontból sarkított és kifejezetten meseszerű, mégis nagyon elgondolkodtató és inspiráló. És ez a kombó szuperül működik: mély elmélkedés helyett úszol a habkönnyű kalanddal, olyan érzésed van, mintha egy mesekönyv lapjait forgatnád, mosolyogsz a szereplőkön, meg a szórakoztató párbeszédeken, és ámulsz a gyönyörűen megfestett helyszíneken. Nagyon könnyű beleélni magad a játékba, a Double Fine szerethető és vicces stílusa maximálisan befogadhatóvá teszi a történetet, és egészen addig nem is agyalod túl a dolgot, míg egy óriási cliffhangerrel véget ér az első fejezet, neked pedig elhagyja a szádat az ilyenkor kötelező, inkábbkérdezedmintmondod WTF szócska.

Ekkor aztán elkezd pörögni az agyad. Eszedbe jut, hogy hiába tűnik távolinak (és nem kicsit túlzónak) az egész univerzum, valahogy mégis annyira ismerős, ahogy egy-egy karakter is ijesztően jól ki lett találva. Ott van például a favágó, akit úgy lehet meggyőzni arról, hogy adja nekünk a háza falán logó műtárgyat, hogy provokálni kezdjük azzal, hogy azért ez mégiscsak elég elitista dolog hozzá képest. Aztán jön a beszélő és nem mellesleg környezetvédő fa, aki elhányja magát, mikor megmutatunk neki egy szintén fából készült stokit, de említhetném az idegesítő libákat is, akik egymáson taposva próbálják magukra vonni Mog Chothra figyelmét, hogy őket egyék meg elsőként. Hiába a mesés körítés, a Broken Age nagyon is felnőtt játék: biztos, hogy a fiatalabbak is szórakoztatónak találják majd, de nagyon sok részletnek csak akkor lesz jelentősége, ha a játékos tudja is mihez kötni őket.

Az élményt ráadásul intenzíven fokozza, hogy Vella és Shay története tökéletes párhuzamban zajlik. Aggódni azért nem kell, van közöttük bőven különbség, viszont a kalandjaik főbb állomásai egymáshoz vannak igazítva. Ez a párhuzam azért is fontos, mert a játék közben szabadon döntheted el, hogy kivel szeretnél játszani: nemcsak azt választhatod ki, hogy kivel kezdesz, hanem akár menet közben is ugorhatsz, ilyenkor a másik karakter története megáll. Gyakorlatilag te válsz a rendezővé: úgy adagolhatod az egyes jeleneteket, ahogy kényelmes, letudhatod őket egymás után is, és akár öt percenként is átléphetsz a másik kalandba. Mindennek a történetmesélés szempontjából van szerepe, a Double Fine így akarja még közelebb hozni a játékot, azt szeretné, hogy a kíváncsiságod vigyen előre, és ne szakítsanak ki az élményből a forgatókönyvírók által beiktatott ugrások.

Nagy kihagyott ziccernek tartom viszont, hogy a párhuzamos történetekben és kétszereplős felállásban rejlő potenciált nem használták ki a készítők, az egésznek gyakorlatilag semmilyen hatása nincs a játékmenetre, és ennek fényében a karakterek közötti váltás is inkább érdekesség, mint valódi fícsör. És általában ez az egész Broken Age-ről elmondható: a játék mezei point & click kalandjáték, se több, se kevesebb. Elegendő hozzá egy egér: ide-oda kattintgatva terelgethetjük hőseinket, akik megvizsgálják és elteszik a különböző tárgyakat, adott pedig esetben tudják kombinálni őket; és persze folyamatosan dumcsizni kell az NPC-kkel, hogy megtudjunk ezt-azt a háttértörténetről és a hogyantovábbról.

Mindezzel nem lenne semmi probléma, de a játék ráadásként borzasztó egyszerű is. Nagyon könnyű benne haladni, a fejtörők nem bonyolultak különösebben, aki játszott már életében egy-két kalandjátékkal, jó eséllyel fennakadás nélkül ér majd az első fejezet végére. Merthogy azt sem szabad elfelejteni, hogy a teszt alanya csak a játék első fele: mint hallhattátok, a Broken Age végül két részre bontva jelenik meg, a második felvonás valamikor áprilisban érkezik. Ez azt is jelenti, hogy nagyon gyorsan az eddig kimért porció végére érhetünk, nekem körülbelül három-négy óra volt az egész, pedig kifejezetten kényelmes tempóban haladtam.

A Broken Age tehát inkább egy interaktív mese, nem véletlen, hogy viszonylag keveset írtam a videojátékos részéről - mert igazából nincs is mit. Ez viszont ne tántorítson el, elképesztően stílusos, lenyűgözően van megrajzolva, nagyon hangulatos és szórakoztató, illetve ami a legfontosabb: könnyen magába szippant, abbahagyhatatlan, gyakorlatilag a végére is érsz, mikor éppen kezdenél belelendülni. Nincs benne túl sok kihívás, semmi újat nem hoz jóformán a kalandjátékok zsánerébe, de a hangsúlyt vállaltan a történet kapja, és ebből a szempontból hibátlanul szerepel. Én már alig várom a folytatást, és biztos, hogy arra is visszatérek majd!

A Broken Age-et az ASUS ROG Tytan CG8580 gamer konfigurációján teszteltük, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

Kapcsolódó cikk

• Broken Age - Act II teszt