Playstation TV bemutató

  • Írta: Daks
  • 2014. november 12.
  • playstation tv, pstv
Link másolása
Megérkezett a Playstation TV. A kis fekete kütyü képes a PS4 játékait, és minden szolgáltatását otthonunkban az egyik TV-ről a másikra streamelni, de asztali PS Vita és PSONE is egyben. Hát persze, hogy kipróbáltuk.

Az európai boltok polcain péntektől kell keresni, a hivatalos magyar ára pedig 32.990 forint lesz. A Playstation TV-t premier előtt a Sony budapesti irodájában néztük meg, ahol két egymás mellé állított TV-n futott az Infamous: First Light, az egyiken a PS4-ről, a másikon pedig ugyanez streamelve a PSTV segítségével. Rákérdezek helyetted: mi értelme van ennek az egésznek? Egyszerű. 


A nappaliban lévő TV minden családban a legjobb és a legnagyobb képernyő. Mindenki azt akarja használni. Te PS4-ezni szeretnél, apa nézné egy kicsit az Euronews-t, anya kusst akar végre, a barátnőd/húgod meg letöltötte a Pretty Little Liars új részeit, most biztos kiderül, hogy „A.” létezik, hét évadnyi várakozás után pont ma este fog lehullni a lepel minden titokról. 


A csatából ki más is jöhetne ki vesztesen, mint te. Ilyenkor pedig nem tehettél mást eddig, mint fogtad a gépet, kihúzogattad szépen a kábeleket, összecsomagoltál mindent, és beköltöztél a szobádba. Ha mondjuk ez az elmúlt egy évben minden este megtörtént veled, akkor már tényleg érdemes venned egy PSTV-t, a kis készülék segítségével ugyanis egy gombnyomás alatt átküldheted a képet egy másik TV-re. Vezetékezés és pakolászás nélkül. Csak a kontrollert kell magaddal vinned.


A PSTV külsőre egy nagyon pici médialejátszóra, vagy egy hordozható merevlemezre hasonlít. Elején Sony felirat, tetején pedig PS logó virít, a bekapcsoló gomb a csatlakozókkal hátul kapott helyet, míg a PS VITA memóriakártyát oldalt lehet belerakni. Elsődleges funkciója szerint streameli a PS4 képét egyik TV-ről a másikra, de önálló mikrokonzol is, futtatja a PS Vita, PSP és PSONE játékokat, ilyenkor semmi más nem kell hozzá, csak egy kontroller. A Dualshock 3 kábellel, a Dualshock 4 pedig vezeték nélkül csatlakozik hozzá, fel lehet menni vele a PS Store-ra, de memóriakártyát is olvas, ha régóta meg akartad már venni a Sony legújabb kézikonzolját, de az ára miatt sosem szántad rá magad, akkor a PSTV jó barátod lesz.


Az eszköz első ránézésre tetszetős. A design szép, a funkciók rendben vannak, csak az árcédula kicsit húzós, de ha kihasználjuk rendesen, vagyis sokszor streamelünk, és VITA játékokat is akarunk nyomni rajta, akkor már szinte semmi ez az összeg. Én egyetlen dolgon döbbentem csak le. A készülék 1 GB beépített memóriával lett felszerelve, a tárhelyet pedig PSVITA kártyával lehet csak növelni, 4-től 64 GB-ig. Ha szeretünk letöltögetni, akkor számolni kell tehát plusz kiadásként egy ilyen kártya beszerzésével is, a Sony-nak valószínűleg 10 centbe került volna, hogy 1 helyett 32 vagy 64 GB-ot tegyen bele, de ha még 2 dollárba, az is belefért volna. Bárki szívesebben vásárolgat ugyanis, ha van hol tárolni a cuccokat, nem kell folyton törölni, és egy helyen élvezheti a játékait - ha a PSTV-t mikrokonzolnak is szánták, márpedig annak is szánták, akkor itt a gyenge pontja.


A délutáni bemutatón viszont természetesen nem ez, hanem a streamelés kapta a főszerepet. Az új inFamous játék futott két képernyőn egyszerre, így élőben nézhettük meg, hogy van-e késés a két kép között, milyen hasznos a készülék, és mennyire élvezhető vele a játék. A TV-k között az eltérés minimális volt, egy tizedmásodperccel később érkezett csak meg a kép a streamelt eszközre, ami elnézve a játékot egyszerre tűnt lenyűgözően kevésnek, és elképesztően soknak. 


Kevés, ha azt vesszük figyelembe, hogy egy csúcsjátékot streamelünk kábel nélkül teljesen élőben (igaz, legfeljebb 720p/30fps-sel), és sok, ha mondjuk ez a játék nem egy „moziélményes” single player játék - ezúton üdvözlöm a Puha Ubiékat - hanem mondjuk egy hardcore multiplayer cím. A késés az utóbbi esetében gondokat fog okozni, az inFamous: First Light kipróbálása közben viszont nem láttam semmi problémát. Tökéletesen lehetett irányítani, minden rendben volt, és az eltérést is csak az vette észre, aki kifejezetten ezt kereste. Ha megnézed a két előző képet, akkor az elsőnél a csizmánál lehet látni, hogy a lány keze az egyikem még fentebb, míg a másikon már lentebb van, de a második kép is hasonló, ott a száj maradt egy pillanattal tovább nyitva.


Már csak kettőt kell aludni, és a PSTV megvásárolható lesz végre. Az első 1 óra tapasztalata alapján hasznos és jópofa eszköznek tűnik, viszont hátra van még az igazi, mindenre kiterjedő tesztünk. A készüléket ma bezsebeltük a Sony-tól, a részleteibe Fojesz fogja hamarosan belevetni magát, írásából pedig az is kiderül majd, hogy a világ nagy gyártói mi alapján számolják a műszaki cikkek hivatalos árait. 99 dollár = 99 euró = 32.900 Ft. Na ezt rakd össze, ha tudod.

Kapcsolódó cikk

22.
22.
rossitibi
21.
21.
KopyAti
"A Dualshock 3 kábellel, a Dualshock 4 pedig vezeték nélkül csatlakozik hozzá!"
20.
20.
rossitibi
Arrol volt szó hogy Dualshock 3 kell hozzá és vezeték nélküli! Erre most csak a 4-es megy kábel nélkül? Hát nem örülök neki!
19.
19.
aordog
Szerintem ha valaki a Vita-t csak otthon használta, akkor ez sokkal jobb választás lehet neki. Én jövőre szeretnék egy PS4-et és eddig a Vita volt az a készülék, amit mindenképpen beszereztem volna mellé. De az üzletben néztem és a méretei Számomra aggasztóak. Egy normális TV-t már 50-ért lehet kapni. Ilyen "konyhai" méretet. A Vita 5-ös kijelzője nem a legnagyobb, de így probléma megoldva.
18.
18.
cannondale
17.
17.
Itt az összes kompatibilis játék listája: https://support.us.playstation.com/app/answers/detail/a_id/5376/
16.
16.
#15: Ja bocs, már megválaszoltátok a cikkben, csak átsiklottam felette, fel lehet menni vele a store-ba oké! :)
15.
15.
Nekem is lenne egy kérdésem, tehát ha van PS4-em, és veszek PS TV-t, akkor a PS TV-t indítva látok majd egy PS TV menüt és store-t? Tudjátok, hogy onnan meg tudjam venni a PSOne játékot és a VITA játékokat, hiszen a PS4 store-ból nem tudok ilyet venni.
14.
14.
InGen
#11: Nem. A PSTV-t úgy kell elképzelni, mint egy kijelző nélküli PS Vitát, mert egyébként pontosan az is. Szóval ha megvetted a PSTV-t, akkor van egy Vitád, csak rá kell kötni tévére, hogy láss is belőle valamit :D (illetve ahogy előttem is írták, néhány játék az első/hátsó tapipad hiánya miatt nem megy rajta)

A játékokat is pontosan úgy streameli, mint a Vita, azaz 720p-ben és maximum 30fps-sel. Ráadásul ehhez egy hálózaton sem kell lenni, szóval ha otthon rá van dugva a netre a PS4, akkor a melóhelyról/suliból is tudsz streamelve játszani a Vitával - a PSTV-vel nyilván ehhez kell még egy tévét is keríteni a melóhelyen/suliban :D
12.
12.
BandiSecurity86
#8: Mostmár világós köszönőm!
Amúgy tényleg nem értettem,hogy mi is ez,ezer bocsánat :)
11.
11.
adams0706
Sziasztok!

Nekem egy számomra fontos kérdés lenne, ami nem világos, aki tud rá pontos választ, az kérem írja meg. Van egy játék (Footbal Manager Classic) amit tavaly kiadtak PS Vitára is. Gondoltam, hogy ennek hatására veszek egy PS Vitát. De akkor ezek szerint nem kell megvennem a PS Vitát, hanem elég ezt a PS TV-t, mert abba is be tudom rakni (tölteni) a játékot? Vagy ahhoz hogy tudjam TV-n játszani ezt a játékot, ahhoz meg kell vennem a játékon túl a PS Vitát + a PS TV-t is? Előre is köszönöm a válaszokat, sajnos ilyen 'technikai' dolgokban nem vagyok egy genius :S
10.
10.
gerappa
Bandi vagy nem érti hogy mi ez, vagy rájátszik...
9.
9.
crashpipi
Azért kíváncsi vagyok, mik a távolság korlátai? :D Társasházban annyi zavaró jel van, hogy még a wifi is sokat veszít a 3. szobában már...
Ha ez erősebb, a szomszédnak tuti felcsillanna a szeme, ha megengedném, hogy vehessen egyet. :DDD
8.
8.
Daks
#6: Ugye tudod, hogy ez nem TV? Nincs képernyője. Csak egy eszköz, ami streameli a képet egyik TV-ről a másikra.
7.
7.
Dahaka18
#5: Szerintem arra volt kíváncsi, ha beviszi a munkahelyére a Ps4-et , és a PsTv-t, ahol csak 1 db tv áll rendelkezésre, akkor úgy is tudja-e használni a PsTv-t, nyílván nem a streamelés-es részét, hanem mondjuk hogy tudjon játszani a Psp-s és Vita-s címekkel. Gondolom én :D
6.
6.
BandiSecurity86
#5: Komplet Tv készülékként is megálja a helyét?Nem Tv akarok rajta nézni,szimplán csak játszani.Remélem így már érthetőbb :)
Szerintem elsőre is az volt,de lehet hogy csak nekem.
5.
5.
kalciumsandoz95
#2: nem teljesen érthető számomra amit kérdezel!
4.
4.
stuie
Kíváncsi lennék rá mennyire viszi jól a jelet szobákon át. Az oké, hogy amikor egymás mellett van a két készülök szépen küldi a jelet.

Mivan akkor ha a földszintről szeretném az emeleti hálószobába küldeni a képet. A PS4-nek elég ingoványos a wifije, A PSTV-nek erősebb?
2.
2.
BandiSecurity86
Jó lenne majd tudni,hogy külőn Tv is megálja a helyét?Arra gondolok mondjuk,hogy ha beviszem a meloba a Ps4 együtt akkor tudok majd úgy játszani rajta,hogy nincs melette másik TV,csak a Ps Tv meg a Ps4?Elöre is köszönőm a választ :)
1.
1.
cannondale
Jövő karácsonykor meg kijön a PSTV2
Még jobb, még erősebb változattal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...