Fast Racing Neo teszt

Imádtam, és máig imádom, azonban a Wipeout közel se volt a stílus úttörője. A nálam idősebbek biztos emlékeznek még az F-Zero című csodára, mely 1990-ben debütált kizárólag SNES-re, sebességével pedig olyan élményt nyújtott, amitől letetted az állad. Főleg akkoriban. A stílus két nagy öregjének nyomdokain haladva pedig mostani cikkünk főszereplője, a Fast Racing Neo se kínál mást, mint brutális száguldást és vérre menő csatákat, sci-fi környezetben, a jövő lebegő sportautóival.

Nintendo Wii U-exkluzív játékként a Fast Racing Neo december közepén jelent meg, a maga 14 dollár 99 centes árcédulájával pedig hezitálás nélkül kijelenthetjük, ajándék volt a stílus rajongóinak. Hiperszonikus sebesség, tizenhat teljesen különböző pálya, egy tucat jármű, és stabil 60fps teljesítmény - másra nincs is szükség ahhoz, hogy megmozgassuk egy kicsit reflexeinket. A játék egyszerű és gyors kikapcsolódást kínál, a menü legfontosabb pontja pedig mi más is lehetne, mint a bajnokság, mely az új helyszínek és járművek feloldását, és ily módon játékunk magját biztosítja. Minél több versenyt nyerünk meg, annál több pálya válik elérhetővé, és annál jobb kocsikat kapunk. A recept egyszerű, csak nyomni kell a gázt, és dobogós helyen célba érni.

Elképesztő sebességgel kell száguldoznunk, gyönyörű autókkal, a játékmenet különlegessége pedig, hogy nem csak a pályára és az ellenfelekre kell figyelni, de a jármű polaritására is. Az L gombbal válthatunk autónk kék és narancssárga töltöttsége között, a pályák pedig tele vannak ezeknek megfelelő turbófeltöltőkkel és dobbantókkal. Az előbbi egy pár másodperces azonnali sebességnövelést ad nekünk, az utóbbi pedig úgy működik, mint egy ugrató, át kell rajta hajtanunk, és egy erő átdob minket a szakadék túloldalára. Nélküle vagy nem érnénk el a túlpartot, vagy olyan szerencsétlenül landolnánk, hogy az még jobban lelassítana. Ha ezek kéken izzanak, akkor kék színre váltva tudjuk őket használni, ha narancson, akkor pedig narancs színnel, ha viszont a verseny izgalmában pont nem jót állítunk be, akkor egy látványos kisülést követően autónk motorja leáll egy pillanatra, mi pedig szentségelhetünk, míg újra a kívánt sebességre nem gyorsulunk. A színekre tehát mindig oda kell figyelni, de rajtuk kívül vannak hagyományos nitróbogyók is a pályán, amiket bármikor felvehetünk, az így feltöltött extra meghajtásunkat pedig ugyanúgy bármikor aktiválhatjuk.

A helyszínek és a járművek felhozatala egyaránt kreatív lett. A pályákat végigpörgetve van futurisztikus város, iparterület, havas hegyvidék, mélytengeri alagút, űrállomás, éjszakai viharsziget, dzsungel és sivatag, változatosságukat pedig nem csak környezetük biztosítja, de egyedi felépítésük is. Vannak hosszú egyenesekből és ívelt kanyarokból álló gyors pályák, fordulókkal, csapdákkal és elágazásokkal teli ügyességi helyszínek, zárt csatornák, és nyílt terepek is. A viharsziget például egy kifejezetten rohadék pálya, zárt úton versenyzünk, de van benne egy csomó ugrató, amiket ha nem a megfelelő szögben érünk el, akkor könnyen a háborgó tengerben végezzük, ami után visszahozni az első helyet már baromi nehéz dolog. De hasonlóan embert próbáló a sivatagi helyszín is: ott egyáltalán nincsenek korlátok, és ha kisodródunk, akkor az út menti sziklák azonnal totálkárosra törnek minket, vért izzadva kell koncentrálnunk folyamatosan, de nem mindegy az se, hogy milyen járművel vágunk mindennek neki.

A kocsikat a játék sebesség, gyorsulás és súly alapján értékeli. Ez utóbbi hatással van az irányíthatóságra is, egy nehezebb darabot például keményebb munka az úton tartani, és hiába gyorsabb mindegyiknél, ha a kanyarokban nem bírunk vele, azonnal leelőznek. A játék egy kiegyensúlyozott darabbal nyit, majd ahogy haladunk előre, úgy kapunk egyre többet - garázsunkban néhány óra múlva a kisebb, fürge modellek ugyanúgy megtalálhatóak lesznek, mint a gyorsabb, de lomhán irányítható darabok. A bajnokság érdekessége pedig, hogy a kocsikat nem mindig a nekünk megfelelő sorrendben adagolja a játék, előfordul majd, hogy egy állomás kizárólag kanyargósabb helyszínekből áll, amihez a tökéletes autót csak később kapjuk meg. Egy szenvedéssel telt fél óra alatt sikerül megszereznünk a harmadik helyet, mehetünk végre tovább, aztán nemsokára megjön a tökéletes autó, ami ugyanitt könnyű első helyezést biztosít, aki a tökéletességre törekszik, annak folyton vissza kell majd nyúlnia a korábbi versenyeihez.

A klasszik egyjátékos kihívások mellett lehet tolni 2-4 játékos split screen helyi multiplayert, illetve legfeljebb 8 fős online bajnokságot is, ismeretlenekkel és barátokkal egyaránt. A játék kivitelezése kellemesen jó lett, a látvány a konzol erőforrásait ismerve brutálisan néz ki, szépek a textúrák és a fényeffektek is, illetve én kifejezetten imádtam a járművek designját, meglepő, miket ki nem tudnak hozni még a témából. A futamok feszültek, az irányítás rendben van, autónkat kormányozhatjuk hagyományos úton, illetve mozgásérzékelővel is, nekem egyedül a zene nem tetszett csak. Túl elrugaszkodott, túl gépi.

A Fast Racing Neo izgalmas sci-fi verseny lett, olyan hangulattal, amit eddig csak az F-Zero és a Wipeout tudott életre kelteni. A futamok komoly kihívást nyújtanak - sokszor talán még túl nehéz is az egész -, autónkat mindig az adott pályának megfelelően kell megválasztanunk, a versenyek alatt pedig oda kell figyelnünk minden kanyarra, minden ellenfélre, és arra is, hogy a megfelelő polaritással mindig ki tudjunk használni minden feltöltőt és segítséget. Mert elsőkén a célba csak így lehet beérni. Ha van otthon Wii U konzolod, szánd rá a játékra ezt az alig több mint 4000 forintot. A Fast Racing Neo egy laza verseny csak, nem mondanám teljes értékű címnek, de az árazása is ennek megfelelő. Viszont meglátod, nem fogsz csalódni.

A Fast Racing Neo kizárólag Wii U-ra jelent meg.