Final Fantasy XV teszt

Habár a maratoni fejlesztési idő önmagában is emlékezetessé tehetné a sorozat legújabb darabját, a Final Fantasy XV-re nem csak ezért érdemes odafigyelni. Az elképesztő eladásokról álmodozó Square Enix ezúttal tényleg nagyban gondolkodott, a fejébe vette, hogy könnyen tanulhatóvá és a mainstream közönség számára is fogyaszthatóvá varázsolja a JRPG-t. És ami azt illeti, megérte kivárni: a Final Fantasy XV-öt végül Hajime Tabata kormányozta el a kikötőig, az új generációs Final Fantasy pedig valóban minőségi változásokat hozott dizájn tekintetében.

A Square Enix ráadásul nem bízta a véletlenre a dolgot, története egyik leggrandiózusabb kampányával vezette fel a várva-várt folytatást, amely részeként egy egész estés animációs filmet, egy rövidebb rajzfilmsorozatot és több mobiljátékot is kaptunk. Az univerzum bővítése pedig ezután sem áll le: a PlayStation VR-tulajok a virtuális valóságban is belekóstolhatnak majd Noctisék kalandjába, és már most beígértek nekünk egy raklapnyi sztorikiegészítőt, amelyek a mellékszereplők háttértörténetébe nyújtanak betekintést. Mi jön ezután? Világuralom?

Nos, épp ettől tart Noctis herceg és az ő kis csapata is. A történet szerint Eos világát a Niflheim birodalom igyekszik az uralma alá hajtani, és technológiai fölényének hála nem is ütközik különösebb akadályokba. Egyedül Noctis szülőföldje, Lucis királysága állja a sarat, az is csak azért, mert Noctis családja, a Caelum-dinasztia rendelkezik a Kristály felett, amely szó szerint védőpajzsot húz a fővárosuk köré és így bevehetetlenné teszi azt.

A kilátástalan harcoknak fegyverszünet vet véget, melynek szimbólumaként Niflheim abba is belemegy, hogy Noctis elvegye feleségül gyerekkori barátját, Lunafreyát, aki a birodalom fennhatósága alatt álló Tenebrae hercegnője és nem mellesleg első számú papnője, az Orákulum. A probléma csak az - fordulat! -, hogy Niflheimnak esze ágában sincs befejezni a háborút: a megállapodás és az esküvő csak trükk, és amíg Noctist elcsalták otthonról, a birodalom a fegyverszünet aláírásának apropóját kihasználva benyomul a városba, és ellopja a Kristályt.

A Final Fantasy XV világa a néhány órás prológus után nyílik meg igazán, ekkor körvonalazódik a feladatunk is: Noctis és három barátja, Gladiolus, Ignis és Prompto egy-egy szett bőrruhában, felfegyverkezve autóba pattan, és elindul, hogy helyretegye a dolgokat. A végkifejletig vezető út hosszú, de nem érdemes elkapkodni, a Final Fantasy XV igazi szépsége ugyanis abban rejlik, ahogy méterről-méterre felfedezed a világát. A sivatagos kezdőterület után beszabadulunk a játék demójából is ismert Duscae tartományba, ahol pompás erdők, hegyvonulatok, furábbnál-furább állatok és más természeti csodák várnak.

A Final Fantasy XV világa kevésbé mesélős, mint más szerepjátékoké, nem szaladsz bele fél méterenként egy NPC-be, aki egy külön sztorit bont ki neked, és az útközben fellelhető leírások és rádióadások sem különösebben beszédesek. Hogy ez nem feltétlenül jó dolog, arra nemsokára visszatérünk, azt viszont már most leszögezhetem, a Final Fantasy XV így is meg tud győzni arról, hogy szánj rá az életedből legalább 25-30, vagy akár - ha a sztori után a végjátékban is elmerülnél - 50-60 órát is.

Az ember szívesen nézelődik és csodálkozik, hajtja a kíváncsiság, hogy mi jön szembe legközelebb. Nagyon jól működik a dizájnerek alapötlete, hogy napjaink valóságával keverjék a japán fantasyt; van abban valami, hogy ez a négy srác az egyik pillanatban még egy gyorsétteremben lazulgat a tökéletesen belőtt frizurájával és a frissen polírozott verdájával, a következőben pedig másfél méteres karddal ugrik neki az emeletmagas szörnyeknek.

Első blikkre talán blődségnek tűnik, hogy hőseink két csata között szelfizgetnek, meg lemezeket vásárolnak, hogy legyen mit hallgatniuk az autóban utazás közben, de mindez éppen azt a célt szolgálja, hogy közelebb kerüljünk ehhez a sokszor még mindig igen szürreális világhoz. A Square Enix elérte a célját, az új Final Fantasybe nagyon könnyű belerázódni, és jó belépési pont a sorozattal ismerkedőknek.

Hőseinket rengeteg tennivaló várja. A roadtripet megállóhelyek, ritkább esetben pedig települések kísérik, általában itt gyűlnek össze a kulcsfontosságú NPC-k, itt vásárolhatunk be, illetve pihenhetünk és ehetünk. Bizony, a Final Fantasy XV világában éjszaka csak a bátrabbaknak ajánlott kint maradniuk, aki nem szeretné tápos démonokkal összeakasztani a bajszát, keresse meg a legközelebbi lakóautót vagy táborhelyet, és aludjon egy jót! Másnap érdemes pedig reggelivel indítani, a táborhelyeken a megfelelő receptek és alapanyagok beszerzésével akár saját kezűleg is megfőzhetjük a legjobb buffokat adó ételeket.

A legtöbb portékát fellelhetjük útközben és meg is vásárolhatjuk őket a helyi boltban. Hogy mire szavazol, a játékstílusodon múlik: én a loot részeként érkező zsákmánnyal is bőven beértem, ha viszont mélyebben is beleásnád magad a játékba, és specifikus anyagokra vadászol, ott bizony elő kell venni a pénztárcát. Az én giljeimet (ez a helyi valuta) jellemzően a fegyverek és a különböző gyógyitalok emésztették fel, a küldetések abszolválásával és a mellékküldetések alkalmi bevállalásával, valamint a kalandozás közben talált kincsek eladásával azonban kényelmesen pótolni tudtam a zsebpénzem.

Ahogy említettem, a Final Fantasy XV-ben nem futsz bele lépten-nyomon NPC-kbe, inkább az a jellemző, hogy kevesebb karakter ad sok különböző küldetést. Habár játékmenet tekintetében ezek nem igazán térnek el a már jól bejáratott “menj ide-öld meg-hozd el” sablonoktól, nemcsak az egyértelmű jutalmak miatt érdemes teljesíteni őket, hiszen mélyítik a játékkal kapcsolatos ismereteid, és a questeket adó NPC-k is igencsak szerethetők. A napi rutin részeként érdemes kifaggatni a helyi kajálda pultosát is, mert amellett, hogy elárulja a legtutibb kincsek lelőhelyét, még egy-egy szörnyvadász-melót is bevállalhatsz nála. Feküdj rá ezekre, akad néhány emlékezetes bestia, ami nem adja csak úgy meg magát: jókor kell lenni jó helyen, és előfordul, hogy egy jó trükkel többre mész, mint az agyatlan csépeléssel!

A Final Fantasy XV világa hatalmas, két lábon bejárni rendkívül sokáig tartana. Két segítséget kapsz, a történet egy pontjától bérelhetővé válnak a struccszerű chocobók, akikkel a versenyzés mellett szabadon járhatsz-kelhetsz, a hosszabb utakon pedig a szépséges Regalia áll majd szolgálatodra. Habár a kijelölt utakon vezetheted is Noctisék autóját, a Final Fantasy XV-ből nem lesz autóverseny vagy GTA, érdemes inkább hangulati elemként gondolni a járgányra: a játék legkellemesebb pillanatai közé tartozik, amikor a tájban gyönyörködve suhantok az autópályán, miközben a zenelejátszó a kedvenc Final Fantasy-epizódod muzsikáját pörgeti.

A játékmenet részletességére jellemző, hogy rengeteg mindent fejleszthetsz és szabhatsz testre a kalandjaid során. Onnantól kezdve, hogy Regaliát kicsinosíthatod és bizonyos keretek között még turbózhatod is, a chocobód átszínezhető és maga is fejlődik, és teljesen nyilvánvaló, hogy a főszereplőket is kezelésbe veheted. Nem véletlen a többes szám: nemcsak Noctis, hanem a teljes csipetcsapat fejlődése tőled függ, ruhát választhatsz nekik, amely javíthat a statjaikon, te választod ki a fegyvereiket és kiegészítőiket, és a képességpontok elosztásával egyenként és együtt is fejlesztheted a srácok tudástárát - meg persze tapasztalati pontokat is gyűjthetsz, amelyek a szintlépést és így az alapértékek növelését segítik. Jópofa adalék továbbá, hogy hőseink egy-egy exkluzív képességet is magukénak tudhatnak, amit a folyamatos gyakorlásukkal csiszolhatnak tökélyre: Noctis horgászik, Gladio a felfedezés közben összeszedi a hasznos tárgyakat, Ignis gondoskodik a főzésről, Prompto pedig… nos, Prompto fotókat készít, amiket eltehetünk magunknak.

Mint látjátok, a Final Fantasy XV azokra a játékelemekre támaszkodik alapvetően, mint bármelyik akció-szerepjáték manapság, és külön öröm, hogy a harcrendszere sem nehezíti a befogadását - ez volt talán a legnagyobb vállalása a fejlesztőknek. A játék harcrendszerébe borzasztó könnyű belerázódni, kis túlzással egy gomb végignyomkodásával átvághatod magad bármin, de ennél természetesen jóval rétegeltebb a mechanika, aminek a kiaknázását plusz XP-vel hálálja meg a játék.

Habár a Final Fantasy XV azokat a játékosokat is kiszolgálja, akik szeretik, ha harc közben is meg tudnak állni egy pillanatra, hogy nyugodtan gondolkodjanak és cselekedjenek, az új rész harcrendszere alapértelmezetten valós idejű, egyedül akkor szünetel a játék, ha a potionök között turkálunk. Közvetlenül csak Noctist irányíthatjuk a csapatból (a többieknek csak alkalmi utasításokat adhatunk), akinél négy különböző fegyver vagy varázslat lehet egyszerre. Ezek között szabadon válthatunk, míg elsütni a legegyszerűbb akciójátékokhoz hasonlóan egyetlen gomb nyomkodásával tudjuk őket. Ez azonban csak a kezdet.

A harcrendszer számos másik dimenzióval rendelkezik, melyek kiismerése és a képességpontok előrelátó osztogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy mesterévé válj a játéknak. Eleve nem mindegy, hogy milyen fegyvert vagy mágiát használunk, és ez igaz a csapattársakra is: mindegyikük másban jó, és más-más gyengeségeik vannak, amiket nem árt szem előtt tartani a fejlesztés közben. Gladio a tipikus tankkarakter, ritkábban üt, de akkor nagyot, Ignis a mágiában jártas, Prompto pedig távolról hasznosabb. A különböző fegyverkategóriák közül csak Noctis használhatja bármelyiket, és ő fér hozzá az úgynevezett Királyi Fegyverekhez is, amelyek ugyan többet sebeznek a szokásosnál, de folyamatosan apasztják az életerejét, így nem szabad ész nélkül vagdalkozni velük.

Mivel a csatajelenetek nem szeparálódnak el, mint a korábbi részekben, Noctis is szabadabban mozoghat. Az ellenfeleket bármelyik oldalról támadhatjuk, sőt bónusz jár azért, ha hátulról viszünk be egy találatot, a védekezésnek pedig a Dark Souls-szerű gurulgatás is a része - már ameddig bírjuk szusszal. A legtöbbet viszont a “warpolást” fogjuk használni talán, amivel villámgyorsan kiteleportálhatunk a csata sűrűjéből, hogy szusszanjunk egyet. A Final Fantasy XV harcai rendkívül gyorsak, kezdetben őskáosznak tűnnek a képernyőn történtek, idővel azonban letisztul minden, és kialakul a saját rutinod.

Rengeteget írhatnék még a játékról, de mivel már így is kezd hosszúra nyúlni a cikk, és amúgy sem gondolom, hogy a tesztnek útmutatóként kellene szolgálnia, igyekeztem a legfontosabb részleteket kiemelni. A Final Fantasy XV titokzatossága nagyon izgalmas, ahogy a világ felfedezése hajt előre, úgy a játékmenetben is élvezet elmélyülni - még a tutorialok sem térnek ki az összes részletre! Nem mellesleg az új Final Fantasy meseszép és iszonyú jól is szól: Prompto fotómániája talán irritáló lehet, de amikor a nap végén visszanézed a fotóit, maximálisan hálás vagy értük. Epikus képek tudnak születni, a Final Fantasy XV színvilága és részletgazdagsága biztosan elvarázsol majd. A zenével ezúttal sem tudott mellélőni a Square Enix, és bár a szinkronszínészek átlagos teljesítményt hoznak, rossznak egyáltalán nem nevezném őket.

A játék legnagyobb problémája, hogy ebből a titokzatosságból a történetmesélésre is ragadt, pedig abszolút nem kellett volna. Tudatos döntés eredménye vagy sem, de a Final Fantasy XV sztorijában pusztán a játék alapján nagyon nehéz elmerülni. A háttértörténetet csak a már említett animációs film és rajzfilmsorozat megtekintésével ismerhetjük meg jobban, a játékban fellelhető feljegyzések, rádiókadások és párbeszédek csak nagyon felületesen taglalják, hogy mi miért történik ebben a világban.

És ez sajnos magára a központi cselekmény előadására is igaz. A történet ugyan nagyjából követhető, talán csak a végén sűrűsödik be annyira, hogy az már zavaróvá válik, de így is rengeteg a homályos folt és a lyuk a sztoriban. A fejlesztők már be is jelentették, hogy új átvezető animációkkal igyekeznek majd helyretenni a kérdéseinket; én azon sem lepődnék meg, ha a pletykák beigazolódnának, és a Final Fantasy XV még a tízéves fejlesztési idő ellenére is erősen megvágott és összecsapott tartalommal jelent volna meg.

Ezeket támasztja alá a történet második fele is, amikor a játék egész egyszerűen bezárul, és lineáris lesz. Ekkor már alsó hangon húsz órád van a játékban, hozzászoktál, hogy a magad kis tempójában randalírozol Eos világában, erre a sztori sebességet vált, és lényegében egy pár óra alatt végigpörgethető csövön rugdos végig. Hiába jutsz el új helyszínekre, azok minimális felfedeznivalót tartogatnak, és a sztoriküldetés következő pontján kívül semmit nem tudsz csinálni. Az utolsó előtti fejezet ráadásul úgy kuka, ahogy van, nem szeretnék spoilerezni, de szerintem simán a legrosszabb videojátékos pályákat idézi: hosszú, unalmas, repetitív - a fejlesztők már itt is belengették az átalakítást.

A készítők azt mondják egyébként, hogy tudatosan vették ennyire lineárisra a játék második felét, mert így jobban üt a végkifejlet, és bár ez egy jól védhető állítás, korántsem megingathatatlan. Egyfelől az élmény szempontjából rendkívül disszonáns módon, de így is visszatérhetünk a játék nyílt világába, tehát aki nagyon meg szeretné törni az utolsó fejezetek lendületét, megteheti. Másrészt bármennyire is látványos játék a Final Fantasy XV, sajnos elég sok technikai bakival találkozni, amelyek a szándékos mímelés ellenére sem engedik meg, hogy a legmenőbb akciójátékos jelenetekkel emlegessük egy lapon ezeket a pillanatokat. A kamerakezelés nem százas, a framerate nem éppen rezzenéstelen, a bugok között akad néhány igen irritáló, és az irányítással is akadnak problémák - a kontextusfüggő gomb például tönkre tudott tenni.

Bár bosszantó, hogy ennyire összecsapták a játék végét a készítők, azt javaslom, használjátok ki az időt és élvezzétek az első felét, ameddig csak lehet. A Final Fantasy XV számomra a hibái ellenére is az év pozitív csalódása, a hívogató atmoszférája és a jól felépített játékmenete miatt nem is tudtam abbahagyni. És a legjobb, hogy egyáltalán nem kell tartani tőle: ha még nem volt dolgod a sorozattal, ennél jobb alkalom nem is lenne rá, hogy megismerkedj vele!

A Final Fantasy XV PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi PS4-en teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

• Húsz cím, amivel játszanod kell 2016-ban
• Final Fantasy XV: Episode Duscae teszt