Concrete Genie teszt

Hajlamosak vagyunk skatulyába zárni a videojátékokat, hiszen mint médium, alapvetően valóban azt a célt szolgálják, hogy szórakoztassanak. Ritka az olyan, amikor művészi alkotásként, elgondolkodtató tanmeseként kell kezelnünk egy-egy alkotást, pedig a Journey vagy legutóbb épp a Sea of Solitude is bizonyította, hogy az alkotók pont olyan vászonként és keretként tekintenek a játékokra, mint amire a festményeket is mázolják. Nincsenek határok, így egy videojáték ugyanúgy lehet az önkifejezés eszköze, mint egy szívbe markoló, varázslatos felnövéstörténet elbeszélése vagy egy megelevenedett képeskönyv lapjainak mozgóképes kivetülése.

 A Sony Interactive Entertainment belsős stúdiójaként működő PixelOpus először az Entwineddal kísérletezett, de ott még érezhető volt a végeredményen, hogy eléggé bátortalan ecsetvonásokkal és kiforratlan technikával dolgozott a csapat. A Concrete Genie ezzel szemben sokkal könnyebben befogadható, amiben vastagon szerepe van annak is, hogy játékmechanikai alappillérei ismerősek, miközben maga az élmény is fesztelenebb, emészthetőbb és nem utolsó sorban ambícióktól duzzadt. Ami viszont a legfontosabb, kortalan. Lehet, hogy a célközönség a fiatalabb korosztály, de felnőtt fejjel is izgatottan merültem el Ash történetében, és igyekeztem a lehető leghatározottabb ecsetvonásokkal megálmodni festményeimet. Emellett annyira intuitív a játékmenet és azon belül is a festés, hogy még a legkisebbek is pillanatok alatt ámulatba ejtően varázslatos mesterművekkel segíthetik Denska halászvárosának újbóli felvirágoztatását, a sötétségtől való megtisztítását.

Denska egykor egy nyüzsgő, életteli teli, vibráló kikötőváros volt, ahol egy tragikus balesetnek köszönhetően az ott lakók elveszítették megélhetésük forrását, így az alapvetően halászatból élő családok idővel inkább máshova költöztek. Ash is csak gyerekkori emlékképei formájában őrzi Denska egykori szebb napjait, de az eléggé magának való, művészlélek fiú egy örök álmodozó, így még mindig hisz benne, hogy helyre lehet hozni a környéket, és ismét fel lehet virágoztatni szülővárosát. Álmait és munkáit kreatív, elnagyolt lényeket ábrázoló rajzok, valamint  természeti képek formájában veti papírra. Minden alkotását egy rajzfüzet rejti, egy nap azonban a környéken bandázó kölykök megtámadják Asht, és elveszik a füzetet tőle. A lapokat kitépik és szétszórják, a védtelen fiút meg jól elagyabugyálják, majd a világítótoronyhoz vezető felvonóba zárják.

A világítótoronyról ugyanis az a hír járja, hogy kísértetjárta hely. A mendemondák végül igaznak bizonyulnak, de Ash egy rémisztő rémség helyett csak egy jámbor lényt talál, aki elárulja a művészlélek fiúnak, hogy a várost helyre lehet még hozni, ebben pedig segítségére lesz az a varázsecset, amit a fiúnak ajándékoz. Az ecsettel felmázolt dolgok ugyanis életre kelnek, segítségével pedig megsemmisíthető az a lilás sötétség, ami egy polip fojtogató csápjaként épületről épületre tette tönkre az egykor nyüzsgő várost.

A Concrete Genie játékmenete két nagyobb részre osztható. A játék kétharmada arra van kihegyezve, hogy a kikötőváros különböző helyszíneinek zónáit felszabadítsuk. Ehhez az épületeken elhelyezett égősorokat kell világításra bírnunk, így hozhatjuk vissza a színt és az életet az egykor nyüzsgő utcákra. Első lépésként vissza kell szereznünk a firkafüzetünk kitépett lapjait. Ezeket az adott zónákban mindig szétszórva találjuk meg, és ezekből is kétfélét kell majd üldöznünk. Az egyik a különböző dzsineket rejti, a másik pedig a festményeink alkotóelemeit, legyen szó dús növényzetről, hatalmas fákról, a napról, hóesésről vagy éppen hipnotikusan repkedő lepkékről. Maga a festés egyébként végtelenül egyszerű és intuitív, hiszen egyetlen gombnyomással tudjuk előcsalni az eszköztárunkat, míg a DualShock 4 beépített mozgásérzékelőjének köszönhetően irányíthatjuk, hova is festjük fel a kiválasztott elemet.

A játék ráadásul nagyon megengedő, abszolút nem büntet, és nem követel meg semmit a játékostól. Ez azt jelenti, hogy szabadon telemázolhatjuk az adott falfelületet, a végeredmény ugyanaz lesz, ha hosszú perceket töltünk egy jól kitalált kompozícióval, és akkor is, ha csak véletlenszerűen felhányunk a falra pár dolgot. A megidézett dzsinek ugyan néha jelzik, hogy melyek azok az elemek, amelyek boldogsággal töltenék el őket, de itt sincs megkötve a kezünk, ilyenkor is ránk van bízva, hogyan festjük fel azokat. Ezeknek inkább azért van jelentősége, mert a mágikus ecsetünknek van egy szuperfesték funkciója is, ezt viszont csak a dzsinek tudják feltölteni, és ezt csak akkor teszik meg, ha a kedvükben járunk. A szuperfesték egyébként arra való, hogy a "fertőzött" falfelületeket megtisztítsuk, illetve a játék utolsó harmadában a harcok közben is szerepe lesz.

Amiért mégis sokat fogunk időzni a műalkotásainkkal, az az, hogy a festményeink életre kelnek és rémesen szórakoztató látni, ahogy a dzsinek is eggyé válnak az így megálmodott új környezetükkel. Kergetik a lepkéket, leülnek a fartörzsre a tábortűz mellé, jóízűen elfogyasztják az almákat. Emellett a felrajzolt elemek is hatással vannak egymásra, a növényzet például teljesen máshogy reagál napfényre vagy a hold vakító hófehérségére. A dzsineknek egyébként is fontos szerepük lesz, a zónák közötti előrehaladást csakis az ő közreműködésével tudjuk megoldani. A játékbeli fejtörők úgy lettek kitalálva, hogy a legtöbb esetben szükségünk lesz a különböző képességű entitásokra. Ha fel akarunk mászni egy rakományra, akkor az azt takaró ponyvát fel kell gyújtanunk. Ha tárgyakat szeretnénk mozgatni, akkor a szél, ha pedig elektromos kapukat akarunk kinyitni, akkor a szikra lesz segítségünkre. Mindegyik egy-egy fajta dzsinhez köthető. Még szerencse, hogy a lények az egybefüggő falfelületeken képesek mozogni, így sokszor kell majd távolról hívogatnunk őket.

Nagy kár, hogy a játékidő jelentős része ennyiben ki is merül, a zónák tisztogatása ráadásul csak azért "változatos", mert mindig új képességű dzsint kapunk segítségül. Amikor viszont már erre sincs lehetőség, akkor a készítők egy huszárvágással behozzák az addig kellemesen sodródó történetbe az akciót, így a korábbi nyugalmas, platformbetétekkel és fejtörőkkel tarkított festegetés után a teljesen egysíkú csihipuhi veszi át a főszerepet. Ami önmagában nem gond, sőt, nagyon jót tesz a játéknak, hogy kiszakad az addigi nyugdíjas tempóból, de a harcrendszer borzasztóan ötlettelen és monoton. A tűz, szél és szikra képességekre támaszkodva kell különböző lényeket hajkurásznunk és felszabadítanunk a sötétség fojtogató rabsága alól. Ez a macska-egér játék hamar rémesen unalmassá válik, mert az entitásoknak indokolatlanul lassan csapható le az életereje, így végig olyan érzésem volt, hogy sosem érek a végére.

És miután a játék mindössze 4 óra alatt kényelmesen végigjátszható, hiába éreztem a végén az elégedettséget, a nyugalmat, amit ez a műalkotás áraszt magából, kicsit mégis csalódott voltam. Sokkal jobban örültem volna neki, ha új képességű lényeket ismerhetünk meg, ha esetleg a festés mechanizmusát bolondítják meg kicsit, vagy esetleg egy fokkal komolyabb kihívást nyújtanak a fejtörők. De ez a játék nem a gyermeklelkű felnőtteknek, hanem azok gyerekeinek készült, így érthető a festés áramvonalasított mechanizmusa, a leegyszerűsített eszköztár, a megengedő játékmenet, az egyszerű feladványok és a butácska harcrendszer. A koncepcióban  talán nem is nagyon van több ennél, igaz, Ash története után azért van még lehetőség arra, hogy kiéljük kreativitásunkat.

Egyrészt szabadon visszatérhetünk Denskába, hogy megszerezzük a még hiányzó lapokat, vagy kipingáljuk az üresen maradt falakat. Másrészt pedig kapott a játék egy különálló VR-módot, ahol egy önálló kis történetet élhetünk át, miközben a Move-kontrollerek segítségével már a térben rajzolva alkothatunk mesebeli képeket. Ebben bőven van jövőbeli potenciál, akár egy külön játékot is elvinne a hátán a VR-os kitérő. 

A Concrete Genie a rövidsége, a gyorsan kifulladó koncepció ellenére az év egyik legkellemesebb, legbájosabb meglepetése. Egy olyan játék, ami elé bátran lemernék ültetni kisebb gyerekeket is, mert ha a kontrollerrel már megbirkózik, akkor bizony az intuitív irányításnak köszönhetően a falra festéssel, a gyönyörű, színes ábrákkal órákra le lehet kötni a figyelmét, miközben kiélheti bimbózó kreativitását. A nagyobbaknak pedig a történet is szolgáltat némi tanulságot, még akkor is, ha nagyvonalúan közelíti meg a felsorakoztatott problémákat, nehézségeket. De ez a játék nem akar tanmese lenni, és ez borzasztóan jól áll neki.

A Concrete Genie PlayStation 4-re jelent meg. Mi PlayStation 4 Prón teszteltük.