MediEvil teszt

Az ügyefogyott lovag, Sir Daniel Fortesque sajnos sosem futott be akkora karriert, mint kortársai. Amíg a MediEvil hőse csak két epizódot élt meg, addig a Crash Bandicoot- vagy a Spyro-sorozat egészen szépen kinőtte magát az évtizedek során. Nem véletlen, hogy az elmúlt éveket uraló retrólázban nem az SCE Cambridge 21 évvel ezelőtt megjelent, a kultstátuszt azért így is kivívó ügyességi, fejtörőkkel tarkított akció-kalandjátéka, hanem az időközben az Activisionhöz került hóbortos bandikut és a cuki sárkány térhetett vissza. De ahhoz, hogy ismét Gallowmere királyságának védelmére kelhessünk, kellett a két kortárs felmelegített kiadásainak a diadalmenete is. A Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, a Spyro Reignited Trilogy vagy a Crash Team Racing: Nitro-Fueled elsöprő sikerei nélkül Sir Daniel Fortesque valószínűleg még mindig a koporsójában gubbasztana, a Sony viszont látva, hogy tényleg van igény a minőségi felújításokra, csak beadta a derekát, és visszahozta a címet.

Az Other Ocean csapata pedig igyekezett meghálálni a bizalmat. Tényleg kitettek magukért, a MediEvil felújított kiadása nem csak egy mezei tatarozáson esett át, hanem tényleg mindent lecseréltek rajta. Legalábbis ami a külsőséget illeti, mert a nagyon megkapó látvány felszíne alatt meghúzódó játékelemek, mint a pályatervezés, a harcrendszer vagy éppen a kamerakezelés, sajnos az aprócska finomhangolás mellett is megtartották a PlayStation 1-es éra bájos nosztalgiáját és idegőrlő frusztrációját. Közben meg mégis borzasztóan szórakoztató az összkép, amiben nem csak a játék fekete humora vagy Sir Daniel Fortesque csetlései és botlásai vállalnak szerepet, hanem a hangulat, a körítés is, amit olyan klasszikusoktól kölcsönöz a játék, mint Tim Burton Karácsonyi lidércnyomása, a Gyalog galopp, vagy Terry Pratchett munkássága.

Már maga a történet sem az a klasszikus lovagregény vagy hőstörténet. A király külön kérésére a történelemkönyvek úgy állítottak emléket Sir Daniel Fortesque-nek, mint akinek meghatározó szerepe volt a Gallowmere királyságát fenyegető gonosz varázsló, Zarok és a csatlósai elleni végső ütközet sikerében. A krónikák szerint hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyosságot, amikor a csatában súlyos sérülései ellenére megküzdött, és végzett a sarlatánnal, de természetesen ebből egy szó sem igaz, Fortesque ugyanis elsőként vesztette életét a csatamezőn, miután szemen találta egy nyílvessző. Története mégis generációk egész sorának adott inspirációt.

De amikor száz évvel később Zarok visszatér, és ismét fenyegeti Gallowmere-t, akkor a birodalom lakói csak egyetlen lovag segítségére számíthatnak. Még kész szerencse, hogy Zarok egész királyságra kiterjedő varázslata, amivel feltámasztja a halottakat, Sir Daniel Fortesque-re is hatással van, így kétbalkezes hősünk kap egy második esélyt, hogy valóban azzá a lovaggá váljon, akiről a mendemondák is szólnak, illetve aki így talán végre bebocsátást nyerhet a hősök csarnokába. Kalandunk a kriptánkban veszi kezdetét, de aztán elég hamar Gallowmere eszeveszett helyszínein találjuk magunkat, ahol éhes zombikkal, fékeveszetten pörgő madárijesztőkkel és más fura szerzetekkel kell szembenéznünk.

A MediEvil játékmenete alapvetően a klasszikus hack & slash játékok vonalán mozog, sikerét mégsem az egydimenziós harcrendszerének köszönhette. Hiába áll majd rendelkezésünkre egy sor különböző fegyver, azokkal mindig ugyanúgy kell vívnunk, így a csaták kimerülnek egyetlen gomb nyomkodásában és a non-stop körbe-körbe futkosásban. A monoton kaszabolásnak mégis komoly figyelmet kell szentelnünk, mert a játék figyeli a teljesítményünket, így ha sikerül a megfelelő mennyiségű ellenfelet levadásznunk, akkor a jutalmul kapott kehellyel bebocsátást nyerünk a hősök csarnokába, ahol a felavatott hősök nekünk adják fegyvereiket.

Ez azért fontos, mert bár a játék kellemes nehézséggel bír, akadnak olyan szakaszai, ahol vért fogunk izzadni, ha nem rendelkezünk esetleg egy ütősebb karddal, kalapáccsal, fejszével vagy nyílpuskával. Például a madárijesztőket érdemes messziről elkerülni, de ha fel vagyunk szerelkezve, akkor néhány csapásra őket is meg tudjuk semmisíteni. És miután a játék a két évtizeddel ezelőtti elvárások igényeit szolgálja ki, így egy esetleges elhalálozás esetén sokkal szigorúbb szankciókkal sújt minket a MediEvil, ami különösen a főellenfeleknél frusztráló. A játékban nincsen klasszikus checkpoint-rendszer, ami valahol érthető is, hiszen az egyes pályáin szó szerint végig lehet rohanni, de azért legalább a főellenfelek előtt kaphattunk volna egy mentési lehetőséget. Ez a szigorú, kissé elavult megvalósítás azt jelenti, hogy amikor meghalunk, akkor az adott helyszínt teljesen az elejétől kell újrakezdenünk.

Az igazságtalanságot némileg enyhíti, hogyha nem is sűrűn, de azért találunk életerőt visszatöltő pontokat, fiolákat. Ezért is nagyon fontos, hogy jó alaposan járjuk be az egyes helyszíneket, azok ugyanis újabb életerőt biztosító lombikokat rejtenek, vagy esetleg olyan tárgyakat, amelyeket későbbi helyszíneken tudunk majd használni. Előbbiek életpontokként funkcionálnak, vagyis ha meghalunk, akkor egy életpontot veszítve onnan folytatjuk a kalandunkat, ahol elhaláloztunk. Ez főleg a főellenfelek elleni küzdelmek során lesz segítségünkre. Az említett tárgyak gyűjtögetése pedig azért meghatározó, mert ha valamit nem veszünk észre, akkor az adott pályát, ahol felszedhetjük továbbjutásunk kulcsát, azt bizony csinálhatjuk meg újra.

A MediEvil pedig nem az a szájbarágós játék. Vannak kódexek és fali ördögszobrok, amelyek hasznos információkkal és tanácsokkal látnak el, de ezek inkább csak útravalónak jó tudnivalókkal szolgálnak. Ez persze nem gond, a játék fejtörői pont a kellemes kihívást nyújtó mezsgyén egyensúlyoznak, így ha van is bennük némi furfang vagy komplexitás, akkor is kellemes bizsergető érzés tölti el a játékost, ha sikerrel veszi az akadályokat. Ráadásul a teljesen más hangulatú és más ellenfeleket felvonultató, sajnos lineáris helyszínek a feladványokban is eltérő kihívással kecsegtetnek. Néha rúnákat fogunk hajkurászni, máskor meg egy korabeli kombájnhoz kell megkeresnünk egy elveszett alkatrészt. 

Ahogy említettem, a játék a felszínen tényleg teljesen megújult, a motorháztető alatt viszont a játékmechanikai elemek csak nagyon apró finomhangolásokat kaptak. Sajnos a platformer részek és a kamerakezelés terén nem sikerült megszabadulni a PS1-es örökségtől, és ez bizony sokszor vastagon rányomja a bélyegét a játékélményre. A MediEvil kötött kameranézettel dolgozik, és hiába harangozták be a Dan válla mögötti perspektívát, valójában az nem oldja fel a problémáit. Amúgy sem igazán használjuk majd ezt a nézetet, másfelől pedig amikor szeretnénk, nem is tudjuk. A botrányos kamerakezelés miatt viszont nem veszünk észre rejtett helyszíneket, vagy éppen úgy fordul be a kamera, hogy egy objektum, mondjuk egy láda mindent kitakar. Ha ilyenkor támadnak ránk, akkor bizony búcsút inthetünk az életerő-fioláinknak.

Két évtizeddel ezelőtt ezek még talán belefértek, de a felújított kiadásoknak nem csak az a feladata, hogy a nosztalgiára vágyó rajongókat szolgálja ki. Nem vagyok biztos benne, hogy a múltban ragadt játékmenet képes lesz új játékosokat megszólítani, esetleg tartósan lekötni, amiért azért lenne kár, mert Sir Daniel Fortesque kalandja legalább olyan szórakoztató és látványos, mint bármelyik felmelegített Crash Bandicoot- vagy Spyro-epizód. A régimódi játékmechanikai elemek viszont könnyen elriaszthatják azt a generációt, akik egészen más játéktervezési filozófiához szoktak.

Ha a kamerakezelés és a kissé szigorú checkpoint-rendszer problémái nem lennének, akkor nem lenne kérdés, hogy kötelező újrázni vagy bepótolni a játékot. Így viszont érdemes lehet vásárlás előtt tájékozódni, nehogy csalódás érjen, mikor elindítod a MediEvilt, mert bizony a kapott élmény nem merül ki az ész nélküli adok-kapokban. Én drukkolok a sikerének, mert nagyon jó lenne, ha a Sony a folytatást is újragyúrná - ha húsz évvel ezelőtt nem is lett akkora siker Fortesque kalandja, akkor most mindenképpen megérdemelné a rivaldafényt. De a fenti hibákat már csak a folytatással tudná kiküszöbölni a stúdió.

A MediEvil PlayStation 4-re jelent meg. Mi PlayStation 4 Prón teszteltük.