Az elmúlt évben több olyan játékhoz is volt szerencsém, mint a Rocket Arena vagy a Quantum League, ami valamilyen módon a csapatalapú lövöldék piacára próbált betörni. Nem lehetetlen ugyan, de nem is egyszerű újat mutatni, amikor egy zsánernek már jól behatárolt keretei vannak. Amikor hírét vettem a Knockout Citynek, egy újabb hasonló kísérletre számítottam, annyi változtatással, hogy a fegyvereket labdákra cserélték. Nos, mint kiderült, a labda igenis hatalmas különbséget jelent!
Az Electronic Arts a Velan Studios játékának esetén más megközelítést alkalmazott, mint a Rocket Arenánál, amelynél anno az egyik meglátásom az volt, hogy free-to-play címként jobban üzemelne. A Knockout Cityt ugyan nem tették teljesen ingyenessé, de a megjelenés első tíz napjában költségek és kötöttségek nélkül játszhatott vele bárki, sőt a továbbiakban is meghagyják a lehetőséget arra, hogy néhány óráig minden újonc tehessen egy próbát vele, mielőtt megvenné. Ez a lépés már arra jó volt, hogy sokan rávetették magukat a játékra, és remélhetőleg ez azt is jelenti, hogy a későbbiekben is sokan maradnak kidobósozni. Sajnos sok hasonló játék ott hasal el, hogy még ha jó alapötlettel is dolgozik, a szerverek sajnos panganak.
A Knockout City egy színes, futurisztikus világban játszódik, ahol a címadó településre labdapattogtató bandák vették be magukat. Itt nem az jelenti a rangot, hogy mennyire állat az autód vagy hogy meddig bírod feltekerni a kocsiban a hangerőt, hanem az, hogy milyen a gömbérzéked. A harcokat is labdákkal vívják – sőt, akármilyen biológiai csoda révén maguk a versenyzők is képesek átlényegülni labdává.
Az alapfelállás hasonló, mint sok más csapatalapú lövöldében. Három- vagy négyfős csapatok indulnak egymás ellen, a cél az ellenfelek kilövése, a pályán pedig eltérő képességű labdákat vehetünk fel: egyesek voltaképp a gránátvető vagy mesterlövészpuska helyi megfelelői. Egy meccsen három menetből kettőt kell megnyerni, és iszonyatmód pörög az egész. Labdák száguldanak mindenfelé, a környezet tele van akadályokkal, a figyelmetlenség vagy egy rossz mozdulat a végünk lehet. Egyszerre csak két életünk van, ha mindkettőt elvesztettük (vagy kiestünk a pályáról), jön a respawn.
Az egyik legfontosabb különbség a labda és a golyózápor között, hogy az előbbit el tudjuk kapni. Ahogy az iskolai tesiórákon, úgy itt is érvénytelen a találat, ha megragadjuk a nekünk célzott labdát, amit aztán rögvest vissza is küldhetünk a feladónak. A labdák energiával töltődnek fel minden elkapáskor, azaz egyre gyorsabban mozognak a játékosok között, ráadásul egy ejtéssel, csavarással vagy egy beijesztéssel megzavarhatjuk az ellenfelünket. Mivel az elkapásnak van egy rövid cooldownja, egyetlen másodperc is dönthet élet és halál között.
A golyókat passzolgathatjuk is egymás között a csapattársakkal, ezzel gyorsítva őket, az ügyes helyezkedéssel pedig előkészíthetünk egy-egy váratlan csapást. A labdák csak a pályák bizonyos pontjain bukkannak fel, így érdemes a kezünk ügyében tartani egyet, ha az ellenfeleket vadásszuk – vagy itt jöhet kapóra, hogy mi magunk is össze tudunk gömbölyödni. A játékosokat ráadásul túl is lehet tölteni, ilyenkor felrepülünk az égbe, hogy bombaként csapódjunk a földbe. Ha labdaalakban eltaláljuk az ellenfelet, az instant kiütés – vigyázzunk azonban, hiszen ránk is vonatkozik, hogy elkaphatóak vagyunk, és lehet, hogy inkább kihajítanak minket a pályáról!
A Knockout City esetében a fentebb említettek miatt a csapatalapú kifejezés tényleg jelentőségteljes. Ebben a játékban nem válhatunk egyszemélyes hadsereggé, hogy egyedül kaszáljuk le a másik bandát, már csak azért sem, mert labda nélkül tehetetlenek vagyunk. Akár passzolgatunk, akár a társainkat használjuk labdaként, akár öklelőpárbajban próbáljuk lefoglalni az ellent, hogy a többiek bevigyenek egy végzetes lövést, muszáj, hogy ott legyen a többi játékos. Ha baráti társasággal vágunk neki, komoly előnyünk lehet egy szervezetlen csapattal szemben, ugyanakkor egyetlen AFK-játékos is visszafordíthatatlan hendikep. A játék egyelőre nem túl jó abban, hogy a megüresedett helyeket feltöltse más, meccset kereső játékosokkal.
Ha azonban minden klappol, akkor nagyon izgalmas játékmenet tárul elénk. Az adrenalin egyfolytában dübörög: sok olyan menetben volt részem, ahol hajszálon múlott a győzelem, és még egy vereség után sem távoztam rosszkedvűen. Kevés, de változatos pályából válogathatunk. Egyik helyen csövekkel lehet átszelni a teret, egy másikon egy óriási bontógolyóval kell vigyázni, máshol pedig a folyamatos forgalom vagy egy időnként felbukkanó vonat lehet a végzetünk. Az, hogy melyik különleges labda jelenik meg a pályán, véletlenszerű, de mindegyik más megközelítést kíván meg – a holdlabdától elszállhatunk, míg a csapdalabda gömbalakba kényszeríti a játékost, viszont a találata nem halálos. A különböző pályák különböző labdáknak kedveznek, a változatosság kellően izgalmassá teszi a meccseket.
A Knockout Cityben elérhető játékmódok egyelőre ugyanazon ötletre épülnek (legyen szó a hagyományos kidobósról vagy a gyémántgyűjtögetésről), ám idővel számíthatunk újabbakra – a próbaidőszak alatt például megkezdődött az első szezon, amely egy olyan módot is magával hozott, ahol nincs labda, mindig valamelyik játékosnak kell annak lennie.
Ebből pedig már kitalálhattátok, hogy itt is van szezonrendszer. A játék során az úgynevezett Street Rank-skálán lépkedünk előre a tapasztalati pontjainkkal, amelyen a játékban elkölthető valutát (ezt valódi pénzért is vehetjük), különféle beállásokat és kozmetikai elemeket, valamint csapatzászlókat és kocsifestéseket kapunk. A játékbéli boltnak mindig változik a felhozatala, egyes elemeket csak ott tudunk beszerezni.
A kinézetünk értelemszerűen nem gyakorol hatást a játékra, ugyanakkor minden figura borzasztóan arrogánsnak hat – és az a kidobósban nem hátrány, ha ütnivalónak látja az ember az ellent. Ami nagy ötlet a jutalomrendszerben, hogy a megszerezhető holmik adottak egy szezonban, a sorrendjük azonban nem. A kapott cuccokkal szépen-lassan egyedivé válik a kezünk alatt a kidobósbajnokunk, amitől sokkal inkább magunkénak érezhetjük, mintha mindenki mindig ugyanabban a felszerelésben flangálna.
A Velan Studios a Knockout City képében egy pörgős és feszült, alaposan átgondolt játékot rakott össze. A már-már gyomorforgatóan élénk és hektikus világa talán nem jön be mindenkinek, de nagyon megalapozza a hangulatot, amire csak rátesz egy lapáttal a zene és a helyi kalózrádió folyamatosan dumáló lemezlovasa (igaz, az ő szövegei idővel repetitívek lesznek). Minden meccs nagyon vad, egy kis ügyességgel és koordinációval pedig sok vesztesnek tűnő helyzetből is fel lehet állni, hogy aztán a végén egy jóleső kiáltással nyugtázzuk a győzelmünket. Vagy visszamenjünk még egy körre, ha kikaptunk volna – elvégre be kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk az utca királyai!
A Knockout City játszható PC-n, PlayStation 4-en és 5-ön, Xbox One-on és Series X/S-en, valamint Nintendo Switchen, amelyek között él a cross-play funkció is. A teszt PC-n készült.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.