Medieval Dynasty teszt

Link másolása
Értékelés 8.0
Hogyan lehet biztos lábakra állni a már igencsak túlzsúfolt túlélőjátékok piacán egyjátékos programként? A Render Cube szerint egy stabil és szórakoztató rendszerrel, élőnek ható világgal, egy ismerős, mégis felfedezésre váró érában.

A Medieval Dynastyről mondhatnánk, hogy pont olyan, mint bármely másik túlélő, bázisépítő, erőforrás-menedzselős játék. Egy tragédia során mindenünket elveszítjük, így a semmiből vagyunk kénytelenek felépíteni egy új életet, megküzdve a környezetünkkel és mindennapos igényeinkkel. Ezt azonban nem egy idegen bolygón, a posztapokaliptikus jövőben, de nem is egy ismert franchise-t feldolgozva éljük át. Ezúttal a középkori Európa egy idilli kis völgyében tesszük próbára a szerencsénket.

Már a helyszín, ez a névtelen völgy is mutatja, hogy az alkotók mennyire alapos és ötletes tervezéssel hozták létre világukat. A térképet nyugatról keletre átszeli egy szelíd folyó, sűrű erdőkkel és már létező, a fejlődés különböző pontjain álló falvakkal szegélyezve. Ezek a települések mind össze vannak kötve utakkal és hidakkal, a kereszteződéseknél jól olvasható táblákkal. Bárhol is járjunk, nem kell megtörnünk az immerziót, a lejtőknek, a folyónak és a nap állásának köszönhetően úgy tudunk tájékozódni, mintha itt nőttük volna fel, egész életünkben a környéket jártuk volna.

Ebben a völgyben legfőbb célunk a saját falunk létrehozása lesz. A fejlesztők nem hagynak teljesen magunkra, egy virágzó településen kezdünk, de a néhány kereskedőt és a főküldetést beindító szálat leszámítva itt nem sokat tehetünk - legfeljebb álmodozhatunk, hogy egyszer mi is egy ilyen kommuna urai leszünk. A tutorialnak beillő feladatok után megkeressük otthonunk ideális fekvését, majd az első építkezést követve gyakorlatilag szabadok vagyunk, mint a madár.

Dönthetünk úgy, hogy a túlélésre és az építkezésre koncentrálunk, vagy a már emlegetett történetszálat derítjük fel. A néhány sztoriküldetés mellett felvehetünk mellékküldetéseket is, igaz, ezek többségében egyszerű fetch questek, amiket akár kézben lekraftolt tárgyakkal is letudhatunk, de legalább az elindulásunkat megkönnyíthetik. A főküldetések ezeknél eseménydúsabbak, rejtélyes nagybácsink múltját deríthetjük fel velük: komoly drámára senki se számítson, viszont ezeknek köszönhetően a világ nem olyan idegen, lesz hova kötődnünk, néha-néha visszatérnünk.

Az igazi móka azonban mégis a saját falunk létrehozása. Miközben éljük a mindennapjainkat, öt különböző képességfán haladunk előre, és oldjuk fel a hozzájuk tartozó technológiákat. Ezek az Építés, a Túlélés, a Farm és a Kézműveskedés; az ötödik a Diplomácia, amihez technológia nem tartozik. Mindegyik ágnak más tevékenység szolgáltatja a tapasztalati pontot, így ezeket nem feltétlenül párhuzamosan fogjuk elérni - én például előbb tudtam volna íjat készíteni, mint a hozzá szükséges nyersanyagokat. Ez az élmény viszont, éppen a szabadságnak köszönhetően játékosonként eltérhet.

A technológiákban elért mérföldköveket a megépíthető épületek jelentik. A hozzájuk tartozó tárgyakat csak az adott épület munkaasztalánál gyárthatjuk le, úgy mint jobb szerszámot a kovácsnál, íjat a vadászkunyhóban. Viszont a kívánt tárgyak „receptjét” előbb meg kell vennünk a menüből. Ez a Medieval Dynasty egyetlen kiegyensúlyozatlan pontja, ugyanis pénzhiányunk sosem lesz. Már a kézzel lekraftolható tárgyak is elegendő értékkel bírnak ahhoz, hogy könnyedén beindítsunk egy farmot, de azért komoly problémákból ez a megoldás is csak hosszú és unalmas percekkel tudna kihúzni. Tehát az igazi kihívást maga a fejlődés és a fenntartható gazdaságunk kiépítése fogja jelenteni.

A faluba természetesen emberek is kellenek: itt jön képbe a dynasty pontrendszer. Küldetések és bizonyos teljesítmények elérése után pontokat kapunk, amelyek befolyásolják, hogy mennyi embert csábíthatunk magunk mellé - idővel még saját családot is alapíthatunk. A lakosságot aztán a különböző épületekbe állíthatjuk, hogy a munkaállomásnál termeljenek. Természetesen az ő igényeiket is ki kell szolgálnunk, így településünk organikusan fog fejlődni, ami az első sorból szemlélve igazán kielégítő érzés, főleg átélni azt, hogy az alapvető, majd egyre összetettebb feladatokat a falu maga látja el. A középkori miliőnek, a könnyen beleélhető környezetnek és a szabad építkezésnek köszönhetően teljesen érezni, hogy minden a mi kezünk közül nőtt ki.

Életünket a kiválasztott helyszín, az évszakok, a véletlen események és a király is befolyásolják. Épületeink csak egymáshoz közel kerülve tudnak együtt dolgozni, telente természetesen sokkal nehezebb az élet, és az évszakok amúgy is rendelkeznek egy bizonyos fokú randomitással - legyen az rendkívül meleg nyár, vagy betegség az állatok között. Ráadásként a király sem szereti, ha késlekedünk vagyonunk rá eső részével. És habár nagyon úgy tűnik, hogy a kezdőhelyszínen a legérdemesebb otthonunkat kialakítani, valójában minél beljebb megyünk a völgyben, annál értékesebb erőforrásokhoz jutunk, viszont az állatvilág is agresszívabbá válik saját élethelyét védve, egy bizonyos fejeltségi fokot elérve pedig már banditák is ránk támadhatnak.

Összességében azt próbálom érzékeltetni, hogy a Medieval Dynasty rengeteg egymásra ható mechanikával rendelkezik, így igazán életre keltve az életszimulátort. Ezért kár, hogy a felugró tutorial ablakok kissé hiányosak. Szerencsére a különböző menükben bóklászva szépen lassan egyértelművé válnak a dolgok, de olyankor, mikor ilyen sok apró dologra kell egyszerre figyelni, jobban örültem volna, ha minden egyértelmű a játékon belül, és nem kell különböző fórumokra felugranom, hogy tisztázzam magamban a dolgokat. Ezt ellensúlyozva a főmenüben kapunk lehetőséget a játékmenet részletes testreszabására. Létrehozhatunk magunknak egy pihentető élményt, vagy egy kíméletlen küzdelmet.

Mindezekhez a látvány már csak ráadás. A képeken is láthatjátok, hogy a játék bár hordozza az indie túlélőjátékok sajátosságait, az összhatás gyönyörű. Minden napszaknak és évszaknak saját karakterisztikája van, már csak a fotómód hiányzik. Nem tudom, hogy az emberközeli világa, a remek helyszíne, vagy az egymásba annyira természetesen épülő elemei okozzák, de a Medieval Dynasty egy remek, személyes élményt nyújt minden játékosának. A felszínes tutoriálakért kár, hiszen így a játék kiismerése az internetre van bízva, de ennek ellenére is csak ajánlani tudom a műfaj szerelmeseinek, akár a kezdőknek is. És hé, ha a faluépítés nem is a vágyad, még mindig beköltözhetsz az erdő mélyébe vadászni és italokat kotyvasztani a tucatnyi gyógynövényből!

A Medieval Dynasty jelenleg csak PC-n elérhető. A tervek szerint 2022-ben jelenik meg konzolokra.

Kapcsolódó cikk

5.
5.
hedzsooo
Nemregiben volt csak idom belekezdeni de szerintem is hangulatos 1 tuytyerka
4.
4.
hedzsooo
#3: Termeszetesen, de azok kozul a jobb fele
3.
3.
KopyAti
Ez is olyan brutál időgyilkos produktum?
2.
2.
shooter1234
#1: Már visszakerült a magyar nyelv, de néhol még hiányos. A sztori meg eléggé át lett írva, azért sem árt újra kezdeni.
1.
1.
GAMEROD
Hangulatos játék, már megvettem early access korában. Egyetlen problémám, hogy az 1.0 megjelenése után nem árt elölről kezdeni az egészet, ami azért elég húzós, meg a magyar felirat is eltűnt belőle egyedüliként (lehet azóta már visszahozták). Faluépítés fps műfajban, ritka az ilyesmi, de annál körülményesebb, rengeteg tennivaló van benne, ki se látszik belőle az ember főleg az első felében, mikor segítség meg segédeszköz se nagyon van.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...