Hogy a 3D-s GTA-trilógia megkerülhetetlen mérföldköve a játékiparnak, arról kár lenne vitatkozni. A harmadik epizóddal egy olyan, minden szempontból meghatározó sorozatot indított útjára a Rockstar Games, mely a GTA V névre hallgató, a toplistákról a harmadik konzolgeneráció óta elűzhetetlen, kvázi pénznyomdaként funkcionáló folytatásban csúcsosodott ki. A siker azonban abszolút megérdemelt, hiszen egy-két apró melléfogás ellenére szinte folyamatosan a csúcsot képviselik minőség szempontjából Rockstar Games játékai. Valami azonban megváltozott a vállalatnál, még ha egyelőre nem is érezzük a hatásait komolyabban. Több fontos ember hagyta ott a stúdiót az utóbbi években, ezek közül is talán a legfontosabb, a társalapító, Dan Houser. Szintén rossz ómen, hogy a pletykák szerint a GTA-sorozat következő felvonásának fejlesztése sem halad problémamentesen, valamint az sem volt túl szimpatikus, amit a GTA V újgenerációs változatának bemutatójánál műveltek a srácok. A Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition pedig sajnos egy újabb jele annak, hogy elmúltak azok az idők, amikor a nagynevű fejlesztők logóit megpillantva egy játék dobozán biztosak lehettünk abban, hogy minőséget kapunk a pénzünkért.
Gondolom, a különféle mémekből, videókból vagy sajnos saját tapasztalatok alapján már ti is értesültetek arról, hogy klasszikus GTA-trilógia remasterelt kiadása hagy némi kívánnivalót maga után. De hogy miért is rosszak ezek az átiratok? Ássuk bele kicsit mélyebben magunkat a témába! A GTA III, a Vice City és a San Andreas legelőször a Sony második konzoljára jelentek meg, majd ezeket a kiadásokat portolták át PC-re és Xboxra. Kissé ironikus módon nevezhetjük a PlayStation 2-es változatokat a definitív verzióknak, hiszen ezek felett bábáskodott a legtöbbet a kreatív fejlesztőcsapat. A később kiadott átiratok bár nem sikerültek katasztrofálisra, több szempontból is eltértek az eredeti játékoktól. Kikerült például a San Andreas többjátékos módja, de hosszú listát lehet írni arról, hogy milyen effektek hiányoznak, vagy éppen milyen bugokkal gyarapodott a sorozat a PC-s és Xbox-os kiadásokban. Ezt, a fejlesztők által sosem korrigált helyzetet fejelték meg az androidra és iOS-re fejlesztett évfordulós kiadások, melyek még távolabb kerültek az eredeti, PS2-es címektől.
És így jutunk el ehhez a felújított csomaghoz, mely konkrétan az eredeti változat átiratának az átiratának a felújított kiadása. Ezt a designeri és programozói szempontból is káoszos szituációt még egy tapasztalt, felújított kiadásokkal foglalkozó csapatnak is nehéz lett volna kibogoznia, hát még a konzolos múlttal alig-alig rendelkező Grove Street Gamesnek, mely név egyébként ugyanazt a War Drum Studiost rejti, melynek a mobilos kiadásokat is köszönhetjük. A GTA-trilógia valahogy úgy járt, mint moncsicsi Jézus, amikor a restaurátort a legnagyobb jóindulat vezérelte, szakértelem híján azonban katasztrofális eredmény született.
A GTA: The Trilogy – The Definitive Edition pedig amúgy egész jó dolgokat ígér: kukázták a régi grafikus motort, és a csilli-villi Unreal Engine 4 alá ültették át az egész klasszikus trilógiát. Az effektek teljesen megújultak, a textúrákat pedig AI segítségével szépítették meg. A karaktereket és a modelleket újra alkották, a játékmenetet pedig finomhangolták a mai kor igényeinek. Ugye, hogy jól hangzik! Csak sajnos semmit sem sikerült normálisan megvalósítani…
Kezdjük például a grafikával: állóképeken még egész rendben vannak a játékok, és igazából mozgás közben is össze lehet vágni úgy a jeleneteket, hogy az átirat erősségei domborodjanak ki (lásd a trailert). Játék közben azonban hamar feltűnnek a hiányosságok, melyek talán művészeti szempontból a legfájdalmasabbak. A fejlesztők mintha teljesen ignorálták volna, hogy az eredeti PS2-es játékoknak volt egy markáns művészeti koncepciója. Sőt, mintha a felújított kiadásokból ez teljesen hiányozna, hiszen a hangulatos effektek, amelyek a régi változatokat annyira emlékezetessé tették, nem kerültek pótlásra – minden olyan, mintha valamilyen kezdő moddoló csapat műhelyéből szabadult volna ki. Hiányzik a játékokból az egyediség, a stílus, az egészet csak úgy tessék-lássék módon húzták rá az Unreal motorra, mely első ránézésre jól mutat, ha azonban a csilli-villi effektek mögé nézünk, már feltűnnek a spórolás és az igénytelenség jelei. Még az egyes játékokon belül is változó, hogy milyen koncepció mentén alkották újra a például a karaktereket. Míg néhol a szereplők újrakreálásánál próbálták hűen lekövetni az eredeti megoldásokat, máskor komolyan belenyúltak a karakterek fizimiskájába, megint máskor meg valamilyen érthetetlen módon rajzfilmes irányba indultak el. Mintha maguk a fejlesztők sem tudták volna, hogy mit akarnak tenni, így mindenből jutott valami a végső produktumba.
A három játékot ráadásul együtt kezelték teljesen, így a különféle technikai módosítások finomhangolás nélkül lettek belehányva mindhárom címbe. Erre híres példa a látóhatár esete, melynek végtelensége kifejezetten látványos a GTA III és a Vice City esetében, míg a San Andreasban borzasztó szomorú élményt nyújt, hogy elláthatunk az eddig hatalmasnak vélt térkép másik szegletébe. Emellett az AI által feljavított textúrák is problémásra sikerültek, mert nagyon úgy tűnik, hogy valódi ember nem igazán nézte át a végső műveket. Elírások elírások hátán, amik miatt a Vice City kirakatos léggitáros easter eggje is megsemmisült. Szomorú, hogy ennyi figyelmet kapott ez a három mérföldkőnek számító játék!
A technikai káosz mellett ráadásul játékmenet szempontjából is csődöt mondott a felújított trilógia. Az előzetesen beharangozott, GTA V-szerű irányítás szimpla hazugság, vagy egy nagyon komoly marketinges csúsztatás. Attól, hogy a klasszikus követős célzás helyett ezúttal célzásrásegítés van, attól nem lesz egy játék modern. PC-n ráadásul ez egyfajta visszalépés a GTA III és a Vice City esetében, hiszen ott az eredeti játékokban simán, bármiféle külön gomb lenyomása nélkül is célozhattunk. Ezenkívül egyébként egy-két küldetésben kitolták az időkeretet, de egyrészt az emlékeim szerint ez a mobilos kiadásokban is megtörtént már, másrészt ettől nem lesz áramvonalasabb az élmény.
Sajnos az irányítás nem öregedett túl jól, ezért a járgányok úton tartása sokkoló lehet a mai játékok után. El kell ismerni, hogy a küldetések elején vagy a San Andreas esetén akár a misszió közben felbukkanó automata mentési pontok sokat segítenek a játszhatóságon, de ez egyáltalán nem az a fajta modern, GTA V-szerű megközelítés, amit előzetesen ígértek - vagy legalábbis elég félreérthetően fogalmazták meg. Ráadásul amellett, hogy sok régi bug és hülyeség ott figyel az eredeti címekből, sajnos rengeteg friss hiba is előkerült. A térkép több pontján át lehet esni a pályán két javítás után is, hogy aztán a végtelenségbe esve gondolkodjunk azon, miért is vettük meg ezt a csomagot. Máskor a játék alapvető mechanikái lettek eltolva, gondolok itt arra, hogy a GTA III esetében gyorsabban és könnyebben robbannak fel a járművek, ezzel felborítva a kényes egyensúlyt, vagy hogy az ellenfelek új modelljei miatt nehezebb őket kiszúrni a küldetés során, amikor fontos lenne minden egyes másodperc. Hihetetlen, de megmaradt az eredeti mesterséges intelligencia is a játékokban, az új grafikus motorral, modellekkel, meg átvariált mechanikákkal pedig páratlan, Benny Hill-showszerű élményt tud nyújtani, ami az utcákon történik. Az alapművek sem voltak ilyen szempontból a topon, de az új kiadások rátesznek azokra is egy lapáttal, nem éppen a pozitív értelemben.
Egyáltalán nem lehet szó nélkül elmenni a teljesítményproblémák mellett. Mind PC-n, mind konzolon gyakoriak a kifagyások (az én esetemben, Xbox Series X-en háromszor is megesett), emellett botrányos, amit optimalizáció terén nyújt a játék. Új generációs konzolokon sem elérhető a stabil 60 fps, pedig jó pár látványos grafikai funkciótól szabadították meg a performance-módot. A két nagyobb javítás amúgy sokat javít a dolgon, de ehhez láthatóan visszavettek például a forgalom sűrűségéből, ami, mondanom sem kell, de nonszensz az új konzolok teljesítményét tekintve. Nevetséges, ahogy a cucc kinéz Xbox One S-en vagy Switchen, holott az eredeti játékokat PS2-es grafikával vígan elvinné mindkét konzol, és a szemünk sem fájdulna meg tőle. És ha már szemfájás: igen, az eső. Azóta javítva lett, de te jó ég, ez hogy ment át a tesztelő- és fejlesztőcsapaton?
Sajnos az új, definitívnek csúfolt kiadások semmit nem tesznek hozzá, ahhoz, amit az eredeti játékok nyújtottak, sőt inkább csak elvesznek belőle. Ami működik és élvezetes ezekben a címekben, az nem a Grove Street Gamesnek köszönhető, hanem az eredeti fejlesztőknek. Ha tetszik a felújított GTA III, a Vice City és a San Andreas, biztos vagyok benne, hogy nem azért, mert olyan kiválóan sikerültek ezek a kiadások, hanem azért, mert az eredeti címek annyira élvezetesek. És a legszomorúbb az egészben, hogy meglepő módon ezek a játékok a mai napig működnek és szórakoztatóak. Ha egy ügyes csapat valóban rászánná az időt és energiát, valamint pénzt nem sajnálva felújítaná őket, akkor azok a mai napig ajánlhatóak lennének a nagyközönségnek. Így azonban csak marad a fájdalmas pofon a rajongóknak a Rockstartól, hogy a GTA V csillagászati bevételei mellett még ők is képesek befejezetlen, megúszós, pénzhajhász felújított kiadásokkal üzérkedni.
A Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PS4-re, PS5-re, valamint Nintendo Swtichre jelent meg, de később várható egy mobilos kiadás is. Mi Xbox Series X-en teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.