Space Wreck próbakör

Link másolása
A mindösszesen két főt számláló lettországi Pahris Entertainment csapatának legújabb játéka egy igazi, nagybetűs SZEREPJÁTÉK, amiben bármi megtörténhet és higgyétek el, minden meg is fog.

Ez lenne a Space Wreck, amiben egy szerencsétlen űrhajóssal kell életben maradnunk egy kietlen, az űr sötétjétől övezett posztapokaliptikus világban, ahol elég egyetlen rossz mozdulat és máris alulról szagoljuk a csillagokat. Ha a felütés ismerős, az nem véletlen, hiszen maguk a készítők is elismerték, hogy játékuk egy valódi főhajtás az olyan klasszikus címek előtt, mint a Fallout első két része, amiknek összetettsége vissza is köszön a játékmenetben. Sőt, az itt megjelenő rendszerek, ha lehetséges, még több lehetőséget adnak a kezünkbe, ami leginkább a marketingben fontos szerepet kapó, teljesen pacifista végigjátszásban csúcsosodik ki.

Bár ez sok esetben csak üres lózungnak hathat, hiszen már számos játék promózta magát hasonló dolgokkal, itt azonban tényleg elkerülhetjük a harcokat, így akár egyetlen gyilkosság nélkül is végére érhetünk az amúgy kissé rövidke, nagyjából 5-6 órás kalandunknak. Ez utóbbit azonban egyáltalán nem éreztem problémásnak, mivel a számos döntési helyzet, valamint a szinte végtelen kombinációt biztosító fejlődési rendszer okán egy-egy problémát rengeteg féle módon oldhatunk meg, így terelve el a történetet egy, a korábban megismertekhez képest homlokegyenest más irányba (a főmenüben látható csillagtérkép folyamatosan jelzi, hogy merre ágazhat tovább a sztori). Ha például a beszélőkénkre gyúrunk, akkor könnyedén lyukat dumálhatunk mások hasába, hackerként a különféle számítógépeken keresztül érvényesülhetünk, míg egy izomagyat létrehozva bárkit kiüthetünk a végtelen űr sötétjébe.

A lehetőségek száma elképesztő, de azt érdemes észben tartani, hogy tökéletes megoldás nem létezik, ugyanis a pozitív perkek mellett időnként negatívat is kell választanunk, valamint a túlságosan megnövelt tulajdonságoknak is akadnak kellemetlen hatásai. Erre egy remek példa az erő, amit óriásira növelve nagyobbakat ütünk, cserébe az izmainktól nem férünk be a különféle szellőzőjáratokba, így kényszerítve minket a hosszabb utak, vagy lezárt ajtók használatára. És csak hogy tényleg ne legyen egyszerű dolgunk, a skill checkek során minden esetben kockát kell dobnunk, így akár még egy szimplának tűnő rutinfeladat is borzalmas véget érhet a számunkra.

Kétségkívül ezek a játék legjobb részei, amikor rájövünk, hogy a háttérben futó rendszerek hogyan is érnek össze és ennek hatására meglátjuk a színes pixelkavalkád mögött rejlő számokat. Mondjuk ez annyira nem is baj, mivel a játék látványvilága bár kétségkívül stílusos és egész egyedi, hosszabb távon igencsak szokni kell, ami leginkább a különféle menürendszerek esetében jön elő. A retro MS-DOS és Commodore stílust idéző beszédpanelek, valamint egyéb HUD elemek ugyanis olyan élénk színekkel operálnak, amik könnyedén kiégethetik az efféle megvalósításra allergiás játékosok retináját. Én ugyan elvoltam vele, de csak azért, mert leginkább nappal játszottam, az éj beköszönte után inkább félretettem, nehogy az utcáról valaki azt higgye, hogy becsapott hozzánk egy gömbvillám.

Ha viszont megbékéltünk a látványvilággal, akkor sem lehet felhőtlen az örömünk, mivel a Space Wreck jelenleg megannyi buggal igyekszik az őrületbe kergetni minket. Azt sietve hozzátenném, hogy a játék egyelőre korai hozzáférésben jelent meg, valamint a fejlesztők is gőzerővel irtják a felmerülő hibákat, de jobb tisztában lenni azzal, hogy aki most benevez az űrkalandra, annak valószínűleg meg fogják keseríteni az életét az olyan anomáliák, mint a beragadó küldetések, az eltűnő tárgyak, vagy épp a kissé macerásan működő mentési rendszer. Ez azonban ne vegye el senki kedvét sem a mindösszesen 12 eurót kóstáló játék megvásárlásától (van belőle egy ingyenes demó is), hiszen egyrészt ez az árcédula később garantáltan növekedni fog, másrészt pedig az efféle gondolkodást és alapos tervezést igénylő izometrikus RPGktől nem roskadoznak a boltok polcai.

Mindent összevetve én egyszerűen imádtam a Space Wrecket, ami kicsit visszahozta bennem a régi retro RPGk hangulatát, amikor még nem lehetett mindent kimaxolni és nem volt az összes megoldás az orrunk elé tolva. Egyszerűen piszok élvezetes felfedezni azt a megannyi lehetőséget, amit a készítők beleálmodtak ebbe a gyöngyszembe, még akkor is, ha egy véletlen kockadobás okán szó nélkül kipenderítenek minket az űrállomásról. És talán ez a legszebb az egészben, hogy itt még a kudarc is csak egy történet a sok közül és egyáltalán nem frusztrál az, ha lépten-nyomon meghalunk, mert tanulunk belőle és legközelebb már jóval okosabban próbáljuk megoldani az adott problémát. Aztán pedig újra. Majd ismét, hiszen egyszer csak sikerül jókat dobni azokkal az átkozott kockákkal, nem igaz?

A Space Wreck december 5-én jelent meg Steamen, egyelőre korai hozzáférésben.

3.
3.
markoci555
#2: ha jó a játék, akkor érdemes támogatni a kisebb fejlesztőket
2.
2.
GAMEROD
#1: Pont addig kéne behúznod, amíg early accessben van, máskülönben háromszoros árat fizethetsz érte.
1.
1.
Ganzer
Csípem az ilyen cuccokat, ha kijön early-ből, behúzom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...