The Crew Motorfest teszt

A legnagyobbaktól lopni sohasem bűn, az árkádos versenyjátékok piacán pedig manapság aligha találhatnánk nagyobb óriást a Forza Horizonnál. A Playground Games az elmúlt bő tíz év alatt a csúcsra járatta a könnyed, kötetlen autózást, így aligha meglepő, hogy most az általuk írt receptkönyvből tépett ki jónéhány lapot a Ubisoft Ivory Tower csapata is. A The Crew és a The Crew 2 fejlesztői maguk mögött hagyták a kontinentális Egyesült Államokat, hogy egy jóval kisebb területen, Oahu szigetének lezsugorított másán pörgessék fel újra a motorokat.

Az őrült versenyzésnek pedig egy olyan látványos és vidám fesztivál ad keretet, amit néha még a Horizon Festival szervezői is megirigyelhetnének. Hawaii trópusi paradicsomát hatalmas léggömbök, színes sátrak, konfettit és szikrákat szóró ágyúk, illetve hatalmas kivetítők tarkítják, és persze megérkeztek azok a szuperjárgányok is, amivel meghódíthatjuk az aszfaltot, a terepet, az óceánt és az eget egyaránt. A lehetőségek határtalanok, a látvány pedig pazar – a The Crew-széria eddigi abszolút csúcspontjával van dolgunk.

Mert bizonyos esetekben tényleg igaz, hogy a kevesebb néha több. Kétségtelen, hogy a The Crew első két részében ütős adalékot jelentett az Egyesült Államok teljes bejárható térképe, a gyakorlatban viszont az ingerszegény vidéki terep, a komikusan lezsugorított városok és híres tájékozódási pontok, vagyis az általánosságban megemészthető méretűre összepréselt, de még így is hatalmasra nyúló területek egyszerűen nem tudtak olyan mély, karakteres benyomást hagyni maguk után, mint a The Crew Motorfest jóval aprólékosabban és céltudatosabban felépített szigete. Úgy tűnik, hogy a nyílt világú címeiről ismert francia kiadó a mennyiség és a minőség mérlegét végre kezdi az utóbbi felé billenteni - ezt várhatjuk az Assassin’s Creed: Mirage-tól és bizonyára ilyen elv mentén készült a The Crew Motorfest is.

Már az első percekben, a csupán ízelítőt adó bevezetőben a leesett állunkat kapkodhatjuk a pazar látvány és a részletgazdag környezetdizájn miatt, ez az élmény pedig a későbbiekben sem hagy alább. Hawaii szigetei a valóságban is a lehengerlő szépségükről ismertek, az Ivory Tower csapata azonban nem elégedett meg az "unalmas valóság" összhatásával. A harsány színekkel, éles kontraszttal, hangulatfokozó kamerafilterekkel és végtelen mennyiségű tükröződési- és részecskeeffekttel tolták száztíz százalékra a látványorgiát. A játék egy pillanatig sem akar igazán valósághű lenni, de miért is lenne az, ha lehetne annál sokkal, de sokkal több is?

És habár némi puritán gúnnyal mondhatnánk akár azt is, hogy az a csillogó-villogó színokádék, amit a Motorfest néha képernyőre visz, az már egyenesen ízléstelen, ember legyen a talpán, akinek nem kerekedik ki a szeme attól az éjjeli neoncunamitól, amit a japán utcai versenyzésre hangolt Playlist elénk tesz. A játék az egyjátékos tartalmai javát ezúttal egy-egy téma köré épülő játéklistán prezentálja. A hat-hét futamból álló eventsorozatokat követve belekóstolhatunk az amerikai izomautók vagy a japán tunerek világába, átélhetjük a driftelés, a profi motorsportok vagy az offroad szabadság életérzését, ízelítőt kaphatunk a Lamborghini-feelingből vagy a Porsche 911 hosszú életútjából, de vintage autókkal, motorcsónakokkal vagy repülőgépekkel is próbára tehetjük magunkat.

A Playlistek tematikus felépítése remek keretet ad az egyszemélyes versenyzésnek, hiszen amellett, hogy mindig az adott témához illő járgánnyal és versenytípussal van dolgunk, különböző narrátorok is elkísérnek bennünket az úton, akik folyamatosan szórják ránk az érdekes infómorzsákat. Ennél is izgalmasabb viszont, hogy a Playlist-versenyek során a minket körülvevő világ is magára ölti az adott téma életérzését. A japán utcai versenyek során például éjjeli városi futamok várnak ránk, ahol hatalmas, füstöt fújó neonsárkányok és japán templomok díszítik a pályaszélt, eközben pedig dübörögnek a fülünkben a szansin és a sakuhacsi EDM-be oltott szólamai. Merem állítani, hogy az Ivory Tower elképesztő extra odafigyelése a Playlist-futamokon új megugrandó lécet állít azok elé, akik árkádos versenyjáték fejlesztésére adják a fejüket. 

Ennek azonban az az ára, hogy a valódi, minőségi tartalom határozottan véges: néhány délután alatt kényelmesen befejezhetjük a Playlistek minikampányait, ezek után pedig sajnos nem sok érdemi egyjátékos tennivaló marad a játékban. Természetesen karikázhatunk szabadon a nyílt világban, legyűrve az itt-ott elszórt Speed Trapeket és szlalomkihívásokat vagy begyűjtve a milliónyi elszórt fityfirittyet, de ez aligha nevezhető valódi, minőségi contentnek. Hasonlóan hiányos a többjátékos mód jelenlegi felhozatala is. A két legnagyobb attrakciót ezen a fronton a Grand Race huszonnégy főre szabott versenyei és Destruction Derby battle royale-szerű roncsderbije jelenti, de ezek a struktúra és cél nélküli, gyakran teljes káoszba torkolló futamok önmagukban szörnyen kevesek ahhoz, hogy hosszú szavatosságot adjanak az online szcénának.

Ezek után pedig nem marad más, mint a játék savát-borsát jelentő Playlistek újrajátszása más autókkal vagy a barátainkkal az oldalunkon. Az utóbbi kapcsán egyébként érdemes ismét kalapot emelni a fejlesztők előtt, a partyrendszer ugyanis talán egyetlen versenyjátékban sem működik olyan hibátlanul, mint a The Crew Motorfestben. Igen, a csapatos autókázás mindig is a franchise szívét jelentette (elég csak ránéznünk a címre), az azonban mégis parádés, hogy tényleg minden pörög egyetlen gombnyomással, a csapatunk bármely tagja indíthat futamokat az általa megadott paraméterek szerint. Nincsenek felesleges menük, várakozás, szinkronizálási problémák vagy mondvacsinált akadályok - a közös versenyzés működik, és kész.

A vezetés szabadságának az élményét tehát szinte semmi nem töri meg, ez pedig azért igazán nagyszerű, mert a The Crew 2-höz képest hatalmas szintlépésen esett át a vezetési modell. Az ehhez hasonló, megfoghatatlan érzést mindig nehéz hitelesen papírra vetni, de a lényeg az, hogy az autók súlya és változó úttartása, a sodródás és az ellenkormányzás élménye, illetve a nyers sebességérzet egy olyan élvezetes, szórakoztató összest alkot, amit órák után is nehéz letenni. Fantasztikus érzés két- vagy négykeréken bejárni Oahu csillogó tengerpartjait, Honolulu gyönyörű városát vagy a vulkanikus hegyek csúcsáig nyúló terepet. Ugyanez azonban sajnos nem mondható el a csónakázásról vagy a repülésről.

Amíg az autó- és motorversenyzés minden perce öröm, a motorcsónakok és repülők irányítása gyakran olyan nyűg, amit láthatóan az Ivory Tower csapata is legszívesebben a szőnyeg alá söpört volna. Nagyon látványos tud lenni, amikor az aranyló naplemente felett repülve elterül alattunk Oahu teljes szigete, és az óceán hullámai is csodásan festenek egy speedboat fedélzetéről nézve, a kidolgozatlan irányítás azonban hazavágja az élményt. A csónakversenyeket csakis folyamatos trimmelés mellett (a súlypontot hátra helyezve, a csónak fenekét mélyen tartva, vagyis a bal analógkart folyamatosan magunk felé billentve) nyerhetjük meg, a bizarrmód lassú repülőgépekkel pedig minden forduló olyan, mintha egy rozoga papírsárkányt rángatnák a viharos szélben. 

Érezhető, hogy a fejlesztők a szárazföldi versenyzésre koncentrálva szinte teljesen elhanyagolták a víz és a levegő futamait, ez azonban nem feltétlenül nagy baj – ami nem megy, azt nem érdemes erőltetni. A Playlisteken is gyakorlatilag csak egyetlen kombinált minikampány foglalkozik a csónakos-repülős versenyekkel, és az is sokat elárul, hogy még a játék dobozán is nagyítóval kell keresnünk ezeket a járműveket. Könnyen el tudnám képzelni, hogy a repülés és csónakázás csupán kötelességtudatból került a The Crew Motorfestbe, hiszen sokáig az a pletyka járta, hogy a trópusi túra a The Crew 2 expanziójaként fogant meg, csak időközben akkorára nőtt, hogy önálló cím lett belőle.

A végeredmény persze csak nyomokban hasonlít az előző játékra (főképp a remek új irányítás és fizika miatt), de árulkodó jel, hogy szabadon importálhatjuk a komplett garázsunkat a The Crew 2-ből. Én személy szerint tiszta lappal szerettem volna kezdeni Hawaii felfedezését, de idővel rá kellett ébrednem, hogy szükségem lesz a régi verdákra, a játék ugyanis szörnyen szűk marokkal méri az új járgányokra költhető valutát. Olyannyira, hogy emiatt sokáig a játék gerincét jelentő Playlistek egy részét sem tudtam végigjátszani egy jó adag extra kreditgrindolás nélkül. Igen, sajnos itt mutatkozik meg a Ubisoft szokásos mikrotranzakciós stratégiája - mindent mesterséges akadályt azonnal áttörhetünk a bankkártyánk lehúzásával. 

Kétségbe azért nem kell esni, ha alaposak vagyunk, akkor a pénztárcánk további nyitogatása nélkül is hozzáférünk minden tartalomhoz, az pedig csak hónapok vagy évek múlva derül ki, hogy milyen lesz a post-launch támogatás. A The Crew 2 gyakorlatilag öt teljes éven át kapta a jobbnál jobb, tartalmas frissítéseit - ha a Ubisoft hasonló live service-támogatást ad a Motorfest alá is, akkor nem lehet majd egyetlen rossz szavunk sem. Egyelőre azonban a terítéken lévő tartalom kissé kevés - érdemes ezzel tisztában lenni, mielőtt beletaposnánk a gázba.

A The Crew Motorfest nagyon kellemes, pozitív meglepetést okozott, annak ellenére, hogy itt-ott előbukkannak a szembeötlő hiányosságai is. A játék kendőzetlenül másolja a Forza Horizon legjobb elemeit, mindeközben megszabadulva attól a feleslegtől, ami visszatartotta az igazi nagyságtól The Crew első két felvonását. Az átdolgozott vezetési modell új szintre emelte a játékélményt, a minikampányoknak tekinthető tematikus Playlistek pedig amellett, hogy okosan adnak keretet a versenyzésnek, piszkosul szórakoztatóak és látványosak is. Kell ennél több ahhoz, hogy bivalyerős startot vegyen egy évekig frissülő, nyílt világú versenyjáték?

A The Crew Motorfest PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en, PlayStation 5-ön és Amazon Lunán jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük a játékot.

Kapcsolódó cikk

• The Crew Motorfest - érdemes egy év után visszatérni?