Természetesen ekkora sikerhez a külsőségeken túl valami különlegeset is fel kell tudni mutatni, ebben pedig a One More Level nevével fémjelzett akcióorgia egyáltalán nem szűkölködött. Őrült tempó, látványos pillanatok tömkelege és egy kőkemény, mégis szerethető cyberninja tett arról, hogy aki kipróbálta, az soha többé ne felejtse el a nagyvállalatok uralta Dharma városának felszabadítását. Mondjuk ehhez a kőkemény nehézségnek is volt egy-két szava, ugyanis a játékmenet nem ismert kegyelmet és folyamatos koncentrációt követelt meg az önjelölt igazságosztóktól. Elég volt egyetlen rossz mozdulat és máris az előző ellenőrzőpontnál találtuk magunkat, ami sokak számára visszatartó erőként lépett a szórakozás útjába, de ha nem adtuk fel és tovább küzdöttünk, akkor a győzelem édes íze mellett egy csodálatos élményt is kaptunk a kitartásunkért cserébe. A gyönyör és a szenvedés itt kéz a kézben jár és bizony ezen elemek mindegyike visszatér a folytatásban is, méghozzá nem is akárhogyan.
A fejlesztők nem spóroltak semmin, és ez meg is látszik a végeredményen, ugyanis a Ghostrunner 2 szinte minden egyes elemében jobb, mint elődje volt. Kis képzavarral élve nagyobb, hosszabb és vágatlan, bár utóbbi nem teljesen fedi a valóságot, mivel ezúttal is ellenfelek garmadáját kell majd a katanánk élére hánynunk. Az alapvető jellemzők tehát nem változtak, azaz cyberninjánk visszatér, hogy hű pengéjével és pár új képességgel felvértezve ismét igazságot szolgáltasson a futurisztikus pályákon. Feladatunk pedig nehezebb, mint valaha, ugyanis már rögtön a kezdetek kezdetén kiderül, hogy nem mi vagyunk az egyetlen Ghostrunnerek a világban, ráadásul rég nem látott cimboráink üdvözlés helyett pengével viszonozzák a közeledésünket. Ezen túl feltett szándékuk egy korábban már deaktivált, velejéig gonosz társuk felélesztése is, ami sajnos rögtön a játék elején megtörténik, szóval lesz teendőnk bőven, szerencsére azonban nem kell egyedül végigküzdenünk magunkat ezen az élet-halál harcon.
Kis kompániánkkal ráadásul nemcsak rádióüzenetekben társaloghatunk az akciózásaink közepette, hanem két küldetés között, legalábbis kezdetben, az otthonunknak helyet adó központi hubban is beszédbe elegyedhetünk. Hol több, hol kevesebb információval szolgálnak az adott szituációnkhoz, illetve magához a világhoz kapcsolódóan, amiket ugyan nem kötelező végighallgatni, de mindenképp érdemes, mert az elődhöz képest jóval érdekesebb dialógusokat adtak a szájukba. Ennek köszönhetően a történet jóval fajsúlyosabbnak érződik, hiszen azon kívül, hogy minket hogyan érint egy-egy történés, a hozzánk közelállók is kifejezhetik a gondolataikat a ténykedésünk kapcsán. Egyébként a csapat száma egyáltalán nem fix, hol csatlakoznak hozzánk az általunk megmentett célszemélyek, hol apad az összlétszám, ez pedig egy újabb indok amellett, hogy mindenkihez legyen egy-két jó szavunk, hiszen ki tudja, lehet, hogy a következő küldetésünket követően erre már nem lesz lehetőségünk.
A társalgás mellett egyébként más dolgokkal is elüthetjük itt az időnket, hiszen innen lesz elérhető a történet előrehaladtával kioldható extra játékmód, a Roguerunner.exe, ami tulajdonképpen egy roguelike elemekkel alaposan megspékelt plusz lehetőség. A négy szinten keresztül zajló, különféle kihívásokkal tarkított csomagok teljesítése nem lesz sétagalopp, hiszen kezdésnek csupán öt életből gazdálkodhatunk. Ahogy teljesítjük a feladatokat, úgy szerezhetünk extra képességeket, módosítókat, esetleg életnövelőt, ha pedig végigértünk a fejezeteken, akkor egy teljesen egyedi skinnel lehetünk gazdagabbak. Efféle színezéseket nemcsak itt, hanem a sima sztorimód alatt is szerezhetünk, sőt, később tovább bővül majd a felhozatal a különféle Pass-oknak hála. A fejlesztők azt is kiemelték, hogy ezekben a bővítményekben a kozmetikai cuccokon felül új játékmódokat is kapni fogunk, tehát pár hónap múlva már nemcsak a Roguerunner.exe lesz az egyetlen plusz lehetőség a kampányon felül.
Természetesen a fentebb taglalt képességek nem kizárólag a Roguerunner.exe sajátja, hiszen ezeket a kampányban is megszerezhetjük majd, méghozzá ugyanitt, a központi hubban. Ahogy egyre-másra teljesítjük a missziókat, úgy nyílnak meg az extra bónuszokhoz juttató perkek, amiket aztán itt, a játékban összegyűjtött pontjainkból megvásárolva illeszthetünk bele az alaplapunkba. Nagy különbség az elődhöz képest, hogy az ott használt tetrises megoldás a múlté, helyette egy kezdetben négy férőhelyes tárolót kapunk, ahová behúzhatjuk a megvásárolt módosítókat. Ezek mindegyike egyedi számértékkel van ellátva, azaz nem aktiválhatunk be agyra-főre mindent, hanem bizony gondolkoznunk kell és igyekezni megtalálni a számunkra leginkább megfelelőket. Szerencsére az alaplapunk tárkapacitása a pályákon megtalálható hatalmas, lebegő lila chipeket felvéve növelhető (az újabb szintekhez egyre több kell majd belőlük), így idővel már nem lesz annyira megkötve a kezünk, mint a játék legelején.
Pontosan emiatt ezen extrákat biztosító tárgyak megtalálása kulcsfontosságú, amiben nagy segítségünkre lesz a jobb felső sarokban helyet kapó minitérkép. Ugyan ez a helyszín alaprajzát nem mutatja, de minden mást igen, azaz láthatjuk rajta az ellenfelek helyzetét, valamint a felvehető tárgyakat is, amik a chipek mellett lehetnek hangfájlok, a világ megismerésében segítő csecsebecsék, esetleg magunkra, illetve a katanánkra aggatható skinek. Kifejezetten örültem ennek a megoldásnak, hiszen egyrészt semmiről sem maradunk le (ha mégis, azt láthatjuk a pályavégi értékelésen és bármikor újra próbálkozhatunk a megszerzésükkel), másrészt mindig tudni fogjuk merre található a továbbjutást jelentő ajtó, vagyis, ha hozzám hasonló maximalisták vagytok, akkor könnyedén feltérképezhetitek az egész területet anélkül, hogy félnetek kellene a helyszínt lezáró scripttől. Felfedezni való pedig lesz is bőven, mert bár a pályák felépítése továbbra is lineáris, jóval nagyobbak, mint az elődben voltak, sőt, akad közöttük pár nyitottabb változat is, ahol egyszerre több feladat vár arra, hogy tetszőleges sorrendben abszolváljuk őket.
Bármilyen is legyen a küldetés, az biztos közös bennük, hogy rengeteg ellenfelet kell darabokra aprítanunk a végső célunkhoz vezető úton, miközben keresztül suhanunk a különféle fix és lebegő platformok között. A fő játékmenet alapjai tehát változatlanok maradtak az elődhöz képest, ezúttal is egy piszkosul pörgős és látványos pillanatokkal tarkított kardtáncot kapunk, amit belső nézetből átélni egyszerűen lehengerlő. Sőt, a fejlesztők még rá tudtak tenni pár lapáttal a Ghostrunnerben látottakra is, ezáltal sokszorozva meg az összecsapásaink alatt felszabadult adrenalinlöketet. Szinte minden elképzelhető trükköt bevethetünk a győzelem érdekében, vetődhetünk, csúszhatunk, falon futhatunk, időt lassíthatunk, háríthatunk (így lövedékeket is visszaüthetünk), sőt, még különféle extra képességeket is használhatunk, melyek a felfedezéskor is fontos szerepet kapnak. Az elektromos dobócsillaggal például elkábíthatjuk a nagyobb ellenfeleket és kapcsolókat aktiválhatunk, a Shadow láthatatlanná tesz minket, illetve megszakíthatjuk a folytonos áramköröket, végül pedig ott a Tempest, amivel megjelölt tárgyakat, valamint ellenfeleket lökdöshetünk jobbra-balra. Ezen felül lesz még egy ultimate képességünk is, amit öt különféle trükk közül választhatunk ki, és bár ritkán használhatjuk, ha rányomunk, akkor bizony ott kő-kövön nem marad.
A fentebb említett extrák használata nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező, hiszen az elődhöz hasonlóan most is elég egyetlen bekapott találat, és máris tölthetjük vissza a legutóbbi ellenőrzőpontot. Nagy szerencsénkre ezek a checkpointok elég gyakoriak, ráadásul a betöltésükhöz sem kell egy másodpercnél több, így szinte rögtön újra próbálkozhatunk egy esetleges elhalálozás után. Ennek pedig elég gyakran örvendhetünk majd, mivel a játék bár nem olyan nehéz, mint az első rész, továbbra sem egy séta a parkban. Nagy szerencsénkre hozzánk hasonlóan az ellenfelek, legalábbis a bossokat leszámítva (náluk fázisonként több ellenőrzőpontot is kapunk), ugyancsak egyetlen bevitt találattól megfekszenek, így legtöbbször az lesz a feladatunk, hogy egy adott területen kitaláljuk, mégis milyen sorrendben vágjuk ketté az éppen aktuálisan strázsáló szerencsétlen bagázst. Ezt pedig érdemes szó szerint érteni, mivel a Ghostrunner 2 elképesztően véres, lépten-nyomon premier plánban belezünk ki, vagy épp fejezünk le ellenséges katonákat, az elénk kerülő főellenfelekről már nem is beszélve.
Amerre járunk, véres falakat hagyunk magunk mögött, miközben az ellenfeleken túl még a pályák adottságaival is meg kell küzdenünk. Ez kezdetben még annyira nem nehéz, de mikor a játék vége felé már minden egyes képességünk birtokában kell csáklyázni, aktiválókat a levegőben átkapcsolni és áramköröket megszakítani, nos, oda kelleni fog a koncentráció. Különösen igaz ez a virtuális térben történő hackelések, vagy az egyik személyes kedvencem, a második főellenség esetén, ahol mindezek mellett még a platformok kétféle állása között is nekünk kell váltanunk, miközben az a nagy dög lézerekkel bombáz. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor bármikor aktiválhatunk egy, a pályákon elszórt kihívásterminált, aminél jóval keményebb kunsztokat bevetve kell megküzdenünk az idő ellen, amiért cserébe értékes pontokat, illetve lila chipeket szerezhetünk, ezáltal növelve meg alaposan a túlélési esélyünket.
A nagyjából 8-10 órás sztori alatt azonban nemcsak lábon rohanhatunk az életünkért, mivel nagyjából a játék felénél motorra pattanunk, hogy aztán egy futurisztikus paripa nyergében nyűgözzük le a nagyérdeműt. Az első ilyen küldetés, mikor meglépünk a Dharma toronyból és kiugratunk vele az épület oldalára, hogy ott folytassuk a száguldást, egész egyszerűen lehengerlő. A látvány, a sebességérzet és a különféle ugratókon, valamint akadályokon való keresztülsuhanás valósággal az arcunkba robban, ami piszkosul élvezetes, azonban ahogy kiérünk a külső helyszínekre sajnos a kétkerekű is megmutatja a foga fehérjét. Idővel hihetetlenül zavaró lesz, hogy nem tudunk rajta körbenézni, de ami még frusztrálóbb, az a kezelhetősége, valamint az a botrányos hitbox, amit megálmodtak neki a fejlesztők. A terelgetése közben végig érezni fogunk egy minimális késleltetést, és ez utóbbival vegyítve gyakori robbanásokat, illetve zuhanásokat fog eredményezni, főleg, mivel képes a legkisebb kavicsokba is úgy beleakadni, hogy aztán a fal adja a másikat. Ugyan a játékot billentyűzettel és egérrel játszottam végig, itt megpróbálkoztam egy kontrollerrel, de sajnos a végeredmény ugyanaz, szenvedés a köbön, pedig még jogsival is rendelkezem.
A játékmenet tehát ezt a motoros malőrt leszámítva szinte tökéletes és szerencsére ettől a nívótól a megvalósítás sem kíván lemaradni. A játék egész egyszerűen gyönyörű, minden egyes bitjéből árad a cyberpunk-hangulat, ennek pedig kétségkívül a Dharma toronyban tett akcióink a csúcspontjai. Sajnos a később megjelenő kültéri helyszínek túlságosan sivárok és élettelenek, ami a történet okán érthető, de kontrasztba állítva a fényárban úszó belső terekkel így is kissé csalódást keltők. Szintúgy furcsán hatnak az otthonunkban megjelenő NPC-k, akik borzalmas szájszinkronnal és jócskán visszamaradott látvánnyal támadnak a jóízlés ellen. Ettől függetlenül az összkép lenyűgöző, főleg annak fényében, hogy az optimalizációval sincs gond, még akkor sem, ha be merjük kapcsolni a ray tracinget. Lehengerlő látvány mellé tökéletes hangok dukálnak és szerencsére itt meg is kapjuk őket, amiből külön kiemelném a synthwave-elemekkel gazdagon meghintett zenéket, amik a harcok alatt valódi fülorgiát okoznak.
A Ghostrunner 2 minden elemében jobb, szebb és több, mint az elődje, ráadásul mindezt úgy, hogy az áramvonalasabb játékmenetének hála valamivel megbocsátóbb a nehézsége. Persze a szenvedés és a trial and error okozta kellemetlenségek továbbra is jelen vannak benne, de már sokkal inkább a saját hibánkból halunk meg, mintsem a játék hülyesége okán, kivéve persze a motoros részeknél, mert ott továbbra is Fortuna kezében vagyunk. Ettől az apróságtól eltekintve azonban az előző rész rajongóinak kérdés nélkül kötelező vétel, mert minden egyes játékelem, ami miatt beleszerettek az elsőbe, az itt még kiforrottabb formában tér vissza. Mindenki másnak pedig azt ajánlom, hogy tegyenek vele egy próbát, mert a megannyi kín és halál után egy olyan csodálatos élmény vár majd rájuk, amit a korábbi komfortzónájukban lehetetlen lett volna elérni.
A Ghostrunner 2 októbere 26-án jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük egy i7-10700, 32 GB RAM és egy RTX 3060 TI társaságában.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.