Soulslinger: Envoy of Death próbakör

Ez elsőre ugyan furcsának tűnhet, de amint elindítjuk a játékot, rögvest értelmet nyer az egész. A Soulslinger: Envoy of Death-ben ugyanis a Kaszás inkább egy munkamániás főnökként, mintsem népirtó veszedelemként tetszeleg, aki a háttérből meghúzódva terelgeti tovább a túlvilágra tévedt lelkeket. Vagyis terelgetné, mivel nemrégiben feltűnt egy kifejezetten erre a munkakörre szakosodott szekta, a The Cartel, akiknek feltett szándéka, hogy az ártatlan és eltévelyedett szellemeket begyűjtve a világra szabadítsák a korábban bebörtönzött gonoszt. Természetesen ezt a monopol helyzethez szokott fekete csuhásunk nem igazán nézi jó szemmel, ezért aztán útnak indít egy mindenre elszánt, névtelen harcost, akitől némi extra fizetési kiegészítés, valamint a halott szerelme fejében csupán annyit kér, hogy legyen kedves és mentse már meg az egész hóbelevancot. 

Ezek lennénk mi, az önjelölt igazságosztó, akinek egyetlen célja, hogy visszakapja az autóbalesetben elvesztett szerelmét, csakhogy, mivel időközben mi magunk is a túlvilágra kerültünk, ezért aztán az alapból sem egyszerű helyzet csak tovább bonyolódik. Magának a Halálnak dolgozni amúgy sem egy túlságosan kifizetődő munkakör, hiszen cafeteria nincs, szabadnapban még véletlenül se reménykedjünk, ráadásul, ha munkavégzés közben újból elhaláloznánk, akkor sincs nyugodalmunk, mivel némi fejlesztés és felszerelkezést követően ismét bele kell vetnünk magunkat a végeláthatatlan borzalmakba. Egyedül csak a mentsvárként szolgáló Havenben pihenhetünk valamicskét, ahol a fentebb említett tevékenységek mellett a történet is kibontakozik különféle bájcsevejek képében (magyar felirat sajnos nincs). Mivel a játék kizárólag korai hozzáférésben érhető el, a végső konklúziót egyelőre jótékony homály fedi, ugyanakkor a játékmenete már most, bőven az 1.0-ás verzió kiadása előtt is késznek hat, aminek hála újra és újra visszatérünk majd a veszedelmek kanyonjába.

Ezt követően gondolom senkit sem fog meglepni, hogy a Soulslinger egy ízig-vérig rougelite akcióorgia, amiben kizárólag egyszemélyes módban, belsőnézetből küldhetjük vissza a démonokat oda, ahová valók. Ehhez kezdetben egy hatlövetű revolvert vehetünk igénybe, de később további mordályokat is megnyithatunk, feltéve, ha rendelkezünk a gyártásukhoz szükséges tervrajzzal, illetve alapanyagokkal. Az élet és halál között elterülő Limboban ugyanis semmit sem adnak ingyen, sőt, az egyre növekvő létszámban felénk özönlő ellenségeknek hála minden egyes lépésünk valódi szenvedés lesz, legalábbis kezdetben. Később, ha feloldottunk pár, az adott próbálkozásra kiható perket, illetve képességet, valamint áldoztunk egy kevés Tears of Obliviont a permanens erősítéseket adó kútba, akkor már nagyobb mellénnyel csaphatunk a lovak közé, ugyanakkor teljesen elbíznunk magunkat ekkor sem szabad, mert bár az ellenfelek elképesztően buták, cserébe nagyon sokan vannak és folyamatosan a hátunk mögött teremnek be.

Ennek ellenére azonban maguk az összecsapások kifejezetten élvezetesek, ami leginkább a mozgási rendszernek, a képességek variációs lehetőségeinek, valamint a kifogástalan gunplaynek köszönhető. Hősünkkel vadul cikázva, vetődve, az ellenfeleket körbe táncolva oszthatjuk az áldást, ha pedig közel kerülnek hozzánk, egy-egy jól irányzott pofonnal küldhetjük őket másodjára is a túlvilágra. Az idő közben beújított perkeknek köszönhetően rengeteg irányba eltolhatjuk az adott körünket, ráfeküdhetünk teszem azt a tűz sebzésre, esetleg a villámra, de akár magunkat is megsokszorozhatjuk, ezáltal terelve el rólunk a figyelmet. Szerencsére egy adott helyszínt kipucolva mindig láthatjuk jó előre, hogy a portálokon keresztül nyíló újabb területek milyen kincset rejtenek, ezáltal csempészve bele némi tervezhetőséget a véletlenfaktorba. Azért utóbbiból így is akad bőven, példának okáért a felvett módosítókat mindig három felkínált lehetőség közül választhatjuk ki, valamint az adott szegmens ellenségfelhozatala is teljesen random. Ez szintúgy igaz az időközben felbukkanó boltok kínálatára is, ahol a démonokból kihullott arany segítségével vásárolhatunk a meglehetősen habókos kalózcsontváztól némi extra segítséget.

Ugyan a földre kihullott pénz hamar eltűnik, nem kell aggódni, így is lesz belőle bőven, és mivel ezen kívül másra egyelőre nem igazán használható, felesleges tartalékolni. Ha valaki mégis kifogyna belőle, vagy csak farmolna egy-egy alapanyagot a fegyverek és egyéb eszközök fejlesztéséhez, arra is nyílik lehetőség, lévén a főellenfelekhez nem kötelező azonnal berongyolni, ezáltal addig gyűjtögethetjük a cuccokat, ameddig nem szégyelljük. Szerencsére a kiválasztott fegyvereinkből (szigorúan csak egyet vihetünk magunkkal a felhozatalból) nem fogy ki a lőszer, egyedül az újratöltésre kell figyelnünk, amit jó időben újra használva némileg felgyorsíthatjuk a folyamatot. Egyedüli gondot csak az élettöltés fog okozni, mivel erre eléggé limitált lehetőséget biztosít a játék. Nagyritkán kaphatunk ugyan olyan képességeket, amik valamilyen szinten visszatöltenek némi életerőpontot, de ennek hiányában csak abban bízhatunk, hogy a szétlőtt ládákból csurran-cseppen pár üvegcse, esetleg belefutunk egy gyógyító oltárba.

Természetesen egy efféle pörgős játékmenet esetében, aminél létfontosságú a gördülékeny és akadásmentes akció, különösen fontos, hogy a háttérben futó motor megbízható legyen és ne tegye pokollá az életünket. Szerencsére itt erről szó sincs, ugyanis a meghajtásra választott Unreal Engine 5 nemcsak mutatós, de jól is fut, egy RTX 3060 TI-vel megtámogatva mindent csutkára tekerve DLSS nélkül is kiválóan tartja a fixre belőtt 60 képkockát 1080p-ben, ráadásul emellett még a töltési időkkel sincs gond. A játék egyébként egész mutatós, bár az animációk hagynak maguk után némi kívánnivalót, illetve a sárga szín dominálása sem tesz jót hosszútávon a szemnek, viszont a fejlesztők ígéretet tettek arra, hogy a jövőben érkező javításokban és bővítményekben mindkét problémára találnak majd megoldást. Reméljük ezek mellett a pályák is kapni fognak némi törődést, mert egyelőre elképesztően kevés van belőlük, ráadásul azok sem igazán különböznek markánsan egymástól a kevés felhasznált assetnek köszönhetően.

Ennek hála az újabb és újabb runok nagyon hamar önismétlővé válnak, mivel az adott szakaszokra belépve már rögtön tudni fogjuk, hogy merről érkezhetnek a már több tucatszor látott ellenfelek és mit hol kell keresni. Szintúgy a kiismertséget segíti, hogy a pályák elképesztően kicsik, ráadásul mindenhol láthatatlan falakkal vannak körülvéve, ezáltal csökkentve minimálisra az amúgy sem hatalmas szabadság érzését. Emiatt egyébként a későbbi összecsapások is inkább csak frusztrálóvá válnak, mivel a szűkös területeken szinte esélytelen lesz elkerülni a csordákban felénk loholó ellenségek garmadáját. Annyi előnyünk azért van velük szemben, hogy bár jól kezelik a magasságkülönbségeket, valamint a szakadékokat, de egy árva szikla már gondot okoz nekik, így aztán kisebb kavicsok mögé bebújva könnyedén likvidálhatjuk őket, ami nem túl hősies, de legalább működik. Közben pedig legalább nyugodtan gyönyörködhetünk a látványban, valamint élvezhetjük az audioszekciót, ami kifejezetten jól sikerült, kezdve a főhős és a Halál kellemesen dörmögő orgánumával, egészen a pályák alatt hallható dallamokig.

Az jól látható, hogy a Soulslinger: Envoy of Death előtt még hosszú út áll addig, míg révbe ér, de a kellemes körítés, valamint a hihetetlenül élvezetes és kellően pörgős játékmenet már most bizalomra adhat okot. Azért ettől függetlenül rengeteg munka vár még a 9 fős kis csapatra, mert a változatosság hiánya hamar repetitívvé varázsolja az amúgy igencsak hívogató játékélményt. Szerencsére ezzel az Elder Gamesnél is tisztában vannak, pontosan emiatt terveztek nagyjából egy egyéves korai hozzáféréssel, ami alatt számos javítással és tartalmi bővítéssel szeretnék megtoldani az egyelőre betonbiztosnak tűnő alapokat. Az biztos, hogy a nyilvánvaló hiányosságok ellenére mi mindenképpen rajta fogjuk tartani a szemünket a projekten, mert egyrészt piszkosul szórakoztató, ahogy egy hatlövetűt forgatva pucoljuk ki a különféle förmedvények által megszállt kanyonokat, másrészt Tarsoly Ede és csapatának neve eddig is garancia volt a minőségre és elnézve ezt a haláli műszakot, ezúttal sem kell majd csalódnunk bennük.

A Soulslinger: Envoy of Death december 14-én jelent meg kizárólag Steamen, méghozzá korai hozzáférésben.