Shadowrun

Aki a régi Shadowrun szerepjáték nagy neve miatt akarja megvenni a FASA Studios és a Microsoft új, azonos címen futó játékát, az ne tegye. Az új Shadowrun-nak pár apróságot és egy alapötletet leszámítva semmi köze őséhez, sőt inkább meggyalázza annak hírnevét is. Ezzel már betelt a pohár, most nem leszünk elnézőek!

A részletek előtt nézzük meg, hogy tulajdonképpen miért is folyik az az agyament csata, melynek részesei lehetünk, ha a figyelmeztetés ellenére mégis beruházunk a játékba. Az ősi maja naptár szerint a mágia és a varázslat kerek 5000 évenként visszatér a Földre. Egy nem is oly távoli jövőben, egészen pontosan 2011. december 24-én a brazíliai Santos hegyeinél különös erők ütik fel fejüket. A jóslat beteljesedett, a mágia visszatért közénk, azonban immáron egy olyan világ fogadta őt, mely sokkal inkább a gépek és a technika erejére támaszkodik, és nem látja szívesen a fantasy könyvekből ismert ősi energiákat.


Az RNA Global ebben a képzeletbeli jövőben a Föld egyik legnagyobb, legbefolyásosabb multinacionális vállalata. A cég kutatócsoportot küld a helyszínre, hogy mintát vegyenek az ott áramló erőkből, és kitalálják, hogyan lehetne pénzzé tenni azokat. A tudósok azonban csúnyán elbaltázzák a rájuk bízott feladatot, és az általuk okozott robbanás nem csak Santos városának felét pusztítja el, de a hegyeket is lerombolja, nyilvánossá hozva ezzel azt a titkos földalatti templomot, mely ezeknek az energiáknak a bölcsője. A templomból bal lábbal ébredt ork harcosok törnek elő, az RNA pedig kénytelen visszavonulót fújni, míg átgondolja, mit kezdjen a kialakult helyzettel.


Az incidens után az RNA felfegyverzett katonák, és kormányügynökök társaságában tér vissza Santos-ba. Új törvényeket léptetnek életbe, és kijárási tilalmat rendelnek el az egész városban. A lakosoknak ez persze nem tetszik, mindenki nemet mond a segítségre. Csakhamar utcai harcok törnek ki, mely később átcsap forradalomba, majd egy igazi háborúba. Ekkor veszi kezdetét az a pokoli láncreakció, mely pár évtized alatt végigrohan a Földön, és megváltoztat mindent, amiben eddig hittünk. A tündék, a törpök, az orkok és a trollok ledobják emberi álcájukat, az állatok pedig átalakulnak a legendák híres szörnyetegeivé. A világ telekommunikációs hálózata összedől, az ébredő erők pedig egyesítve erejüket szembeszállnak az őket mindeddig elnyomó hatalmakkal. Két félre bomlik a Föld lakossága. Egyik a mindenféle mesebeli lénnyel, fantasy karakterrel és indiánnal színesített Felébredtek nemzete, másik pedig a technikához és a gépekhez makacsul ragaszkodó RNA nagyvállalat. 2031-ben a Felébredtek végleg elhatározzák, hogy mágikus erejüket megvédik az RNA embereitől, és a többi hozzá hasonló kapzsi halandótól. A harc elkezdődött!


Dióhéjban ennyi a nagy sztori, az új Shadowrun nagyjából eddig követi a régi nagy szerepjáték által lefektetett alapokat. A történetet az intro három tőmondatban összefoglalja, mi pedig olvassunk utána, hogy valójában mi is folyik itt. Na mindegy. Amit most kaptunk a FASA Studios-tól, az egy csapatorientált multiplayer FPS/TPS hibrid, az igazi pattogós, ugrálós, rohangálós fajtából. A stílusa leginkább a Quake-hez, vagy az Unreal Tournament-hez hasonlít, a feladat itt is gyakorlatilag annyi, hogy szuperfegyverekkel a kezünkben minél nagyobb vérfürdőt rendezzünk az erre kijelölt arénában. Nem több és nem kevesebb. Single player játékmód nincs, nem élhetjük át a Shadowrun alaptörténetének részleteit, egyenesen belevágnak minket a két fél őrült csatájának közepébe.


A Shadowrun-ban tehát az ősi mágia hatalmas ereje csap össze a modern technikával. Még mielőtt megnéznénk, hogy a felek mire is képesek, és mi teszi egyedivé a játékot, nézzük meg a főmenü által nyújtott lehetőségeket. Egyjátékos kampány ugye nincs, a játék csak multiplayerre lett teremtve. Apró szösszenet, hogy ez az első olyan cím, melyben bemutatkozik a crossplatform játék, vagyis az, hogy a Windows Vista operációs rendszert használó PC-sek játszani tudnak az Xbox 360 gamerekkel. Remek ötlet, bár nekünk sajnos nem volt lehetőségünk kipróbálni a ficsőrt. Vissza a menühöz. A Start Here gombra kattintva egyfajta karrier módba kerülünk, mely amúgy nem más, mint egy 6 chapterből álló hosszú tutorial. A számítógép itt megtanít minket a játék kezelésére, és begyakoroltatja velünk a ficsőrök használatát. A Solo Match-ben gyorsjátékot indíthatunk, melyben botok az ellenfelek. Itt nincs semmi különös, kiválasztjuk a nekünk tetsző fajt és oldalt, majd indulhat is a meccs. A Private Match-ben barátok ellen állhatunk ki interneten, vagy LAN-on keresztül, míg a Public Match segítségével ismeretlenek által indított nyílt összecsapásokba kapcsolódhatunk be.


Ideje meglesni, hogy milyen karakterek vannak, és ezeknek mik az erősségeik. Érdekes, hogy bár két nemzet van, egyiknek sincsenek kötött fajai. Választhatunk, hogy emberrel, tündével, trollal, vagy törpével akarunk-e csatába menni, majd függetlenül döntésünktől megszabhatjuk azt is, hogy melyik oldalt erősítsük. A Lineage karakterei morcos, vérre éhes külsőt kaptak, míg az RNA szimpatizánsok a profi cuccokkal felszerelt, kiképzett katona benyomását keltik.


Minden fajnak megvannak az erősségei és a gyengeségei, de erről most nem is beszélnénk, a játékhoz mellékelt leírás mindent elmagyaráz, és az interneten is van róla anyag bőven. Jöjjenek inkább a különleges képességek! A Shadowrun játékmenetét olyan finomságok dobják fel, mint a teleportálás, a repülés, a láthatatlanság, az öngyógyítás, a halottak feltámasztása, a megidézés, a mágiaűzés, vagy az időlassítás. Persze ezek mindegyike egyszerre nem használható, és oldalhoz kötöttek a lehetőségek is. A teleportálás képességével például átmehetünk a falon, sőt egy épületnek akár az alsóbb vagy a felsőbb szintjére is átdobhatjuk magunkat. A repülés a technikai kütyük kedvelőinek adatott meg, ha van ilyen cuccunk, akkor hatalmas távolságokat tehetünk meg a levegőben, és elfelejthetjük a lépcsőt is. A láthatatlanság és az öngyógyítás egyértelmű, azonban ami még finomabb, az a halottak feltámasztása. Ha elesik egy haver, akkor odamehetünk hozzá, és újjáéleszthetjük őt, pár másodperc múlva pedig lazán folytathatjuk együtt a csatát. A megidézés képesség használatával magunkhoz hívhatunk egy mágikus szörnyet, aki segít nekünk az ellenfelek tizedelésében, míg az időlassítást használva olyan érzésünk lesz, mintha ellenfeleink belassulnának, mi pedig normál tempóban folytatnánk a meccset. A most összeállított leírásszerű lista azonban nem teljes, akad még pár finomság a Shadowrun tarsolyában, mely izgalmassá, különlegessé teszi a játékot.


A fegyverek terén már nincs ilyen változatosság, sőt a felhozatal mondhatni átlagon aluli. A játékban van pisztoly, SMG, minigun, rifle, shotgun, rakétavető, gránát és katana, mely utóbbi egy hatalmas kard elnevezése. A stukkereket amúgy virtuális pénzért kell megvenni, hasonlóan a képességekhez és a technikai cuccokhoz. Pénzhez meccsek megnyerésével, ellenfelek lelövésével, és egyéb dolgokkal lehet jutni, természetesen teljesítményarányosan.


Összesen három játékmód közül választhatunk. A Raid a CTF-hez hasonló okosság, itt egy artifact nevű tárgyért folyik a csata. Feladatunk annyi, hogy megvédjük, avagy elraboljuk a hatalmas világító végű rudat. Az Extraction majdnem ugyanez, csak itt az artifact a pálya közepén van, és az kapja a pontot, aki saját kezdőpontjára tud szaladni vele, anélkül, hogy az ellenség lelőné őt, és megszerezné magának a tárgyat. Az Attrition nem más, mint Team Deathmatch, ha ezt választjuk, akkor kapjuk csak az igazán nagy fejetlenséget. Az nyer, akinek a csapata megadott idő alatt a legtöbb ellenfelet le tudja győzni. Egyik játékmód se egy forradalmian nagy újítás, és nemhogy számuk kevés, mindegyik hamar megunható és más játékokban már halálra játszott. Nagy hiba ez a Shadowrun-ban, még legalább ennyi lehetőségnek kéne lennie!


Nagyjából átbeszéltünk mindent, már csak a grafika és a hangok maradtak. A játék kinézete igencsak szépre sikeredett, vannak benne valós idejű árnyékok, mindenféle speciális effektek, szép robbanások, csili-vili fényhatások, de az összkép mégsem több, mint átlagos. Noha a pályák jól ki lettek dolgozva és a textúrák is szépek, nincsen benne semmi olyan plusz, melytől azt mondhatnánk, hogy igen, ez már baba, ilyennek kell lennie egy modern játéknak. A hangok terén hasonlóan közepest érdemel a játék: zene csak a főmenüben van, a meccsek alatt mindössze a fegyverropogás hallatszik. Ha már ennyire Quake-es, pergős stílust álmodtak meg a játéknak, akkor illett volna, hogy zúzós rockzene üvöltsön az összecsapásokkor – itt ugyanis feleslegesen figyelnénk a léptek hangjaira, garantáltan minden sarkon van egy-egy ellenség.


Kár volt így elrontani a játékot, pedig sokat ki lehetett volna belőle hozni. Az ugri-bugri stílus egyáltalán nem illik egy nagynevű RPG-hez, a Shadowrun címet pedig főleg úgy nem érdemli meg ez a játék, hogy gyakorlatilag alig foglalkozik a háttér sztorival. Nagy hiba továbbá, hogy nincs osztott képernyős játékmód, de az előbb említett semmitmondó grafika is beleszólt az értékelésünkbe. A fegyverek és a játékmódok egyest érdemelnek, az egészet egyedül a különleges képességek, a varázslatok és a technikai vívmányok adta trükkök mentik meg a totális bukástól. Szemünkben nagyot bukott a játék, ám mivel pár napig mégis élvezhető és kibírható, nem adunk neki 7-esnél rosszabb pontszámot.