Transformers: The Game

Hogy én mennyire gyűlölöm a mozifilmek alapján készített játékokat, arra nincs is megfelelő szó. Csak a pénzre megy mindegyik, hogy hírnevet csapjanak a filmnek, és persze még jobban megkopasszák az embereket. Az összes adaptáció silány, pocsék és unalmas – ezzel játéktesztelői pályám alatt időről időre szembesülnöm kell. Optimista vagyok, talán a Transformers: The Game más lesz...

Még mielőtt beleugranánk a játék elemezgetésébe, gyorsan fussuk át, mi is az a Transformers. Ifjúkorunk robothősei 1984-ben debütáltak egy három részes mini sorozatban, majd miután befutottak, és profitot termeltek, a Marvel egész képregény-sorozatot, majd rajzfilmsorozatot rendelt belőlük. A sorozatot több erára lehet osztani, 1984-92. között az Első Generáció, míg 1993-95. között a Második Generáció élte életét. A Beast korszak 1996-ban kezdődött, a Hasbro ekkor ugyanis cseppet átdolgozva a sorozatot, új színfoltot vitt a Transformers világba. 1999-ben ez is befejeződött, és három év szünet után, 2002-ben jött az Unicron Trilógia. Az Armada, Energon és Cybertron alcímeket viselő rajzfilmsorozatok meghódították a világot, utóbbiból még Playstation 2-es játék is készült. Most, 2007-ben megjött a mozifilm, és az új játék is, sőt 2008-ban sem maradunk robotok nélkül, akkor indul ugyanis útjára a jelenleg Tranformers: Animated Series néven futó új sorozat.


Réges-régen, még a földi élet kialakulása előtt két isten vívta csatáját a világűrben. Primus, az élet védelmezője, és Unicron, a káosz ura örök háborúban állt egymással. Döntő összecsapásuk alkalmával egy-egy aszteroidába csapódtak, mely örökké megváltoztatta életüket. Foglyok lettek, ám megtanultak alkalmazkodni. Primus hatalmas, alakváltó robotokkal népesítette be bolygóját, melyet később Cybertronnak nevezett el. Az örök gonosz Unicron egy óriási, mindent befalni képes gyilkos bolygót hozott létre, azzal a szándékkal, hogy így örökre el tudja pusztítani Primust.


Egy sötét napon polgárháború tört ki a robotok bolygóján. Az alakváltók egy nagyobb csoportja Álcáknak nevezte el magát, és világuralommá akart törni. Az Autobotok nem osztották nézetüket, így az Álcák bosszúból ellenük fordultak, hatalmas csatatérré változtatva a békés bolygót. Ekkor lépett színre Optimus Prime, az Autobotok fővezére. A helyzetét nehezítette, hogy egy hatalmas meteor tartott a Cybertron felé, melyet mindenképp meg kellett állítani. Megépítették a Bárkát, elpusztították a meteort, ám az Álcák még itt is a nyomukban voltak, sőt sikerült is betörniük az űrhajójukra. Optimus a legközelebb eső, Föld nevű bolygó felé irányította megfáradt seregét, űrhajójukban ugyanis nem volt már elég erő, hogy visszatérjenek a Cybertronra.


A Bárka lezuhant, a rajta lévő Autobot és Álca katonák megsemmisültek, azonban az űrhajó szuperszámítógépe fel tudta őket éleszteni. A computer a földi mintát vette példának a robotok újjáépítésekor, így sikerült megalkotni a Transformerek jelenlegi alakját. Egyes robotok autó, helikopter és repülő formát vettek fel, de volt köztük rádió, pisztoly és egyéb mindennapi használati tárgy is. Az egyetlen gond ott volt, hogy a számítógép az Álcákat is felélesztette, akik továbbra sem adták fel gonosz terveiket. A harc folytatódik, a helyszín ezúttal a Föld bolygó!


Jelen cikkünk alanya, a Transformers: The Game az antropoid robotok bolygónkra való újabb eljövetelét eleveníti meg előttünk, noha a történet csak apró részletekben kapcsolódik az eredeti sorozathoz. A mozifilm története szerint a robotok 2003-ban a Földre küldik néhány társukat, hogy megleljék létük örök forrását, a rég elfeledett Allspark-ot (mely egyébként először a Beast sorozatban tűnt fel). A kalandoknak hamarosan egy ifjú fiatalember válik főszereplőjévé, Sam Witwicky, aki Űrdongónak (a sárga Camaro-nak) a legjobb barátja lesz. Autobotok és Álcák serege landol a Földön, mindketten az Allspark-ot keresik, és nem ijednek meg attól sem, hogy látványos összecsapásokkal zavarják fel kicsiny bolygónk békéjét.


A játék az összes élő és még létező platformra megjelent, így a PS2, a Playstation 3, a PSP, az Xbox 360, a Nintendo DS és a Wii konzolok mellett PC-re is elérhető. A kalandok során a mozifilm eseményeit izgulhatjuk végig, kicsit kötetlenebb formában. Az induláskor választhatunk, hogy az Autobotok vagy az Álcák seregét kívánjuk-e erősíteni, majd indulhat is a robotháború.


Az Autobotok oldalán kezdetben Űrdongót, a sárga Camaro-t irányíthatjuk, majd ahogy haladunk előre, úgy váltja le őt egyre több és több robot. Bármelyik félt is válasszuk, robotok armadája válik elérhetővé, mivel egyeseket a fürgesége, másokat az ereje miatt választottak ki egy-egy küldetés megoldására. Misszióink, noha a történet szerint igen színesek és izgalmasak, gyakorlatilag mind ugyanolyanok. Megkapjuk a feladatot, el kell gurulnunk a megadott helyre, majd ott lelőni, avagy lebunyózni az ellenfél robotjait. Akad pár küldetés, ami stopperrel megy, de a legtöbbnél szabadon gazdálkodhatunk időnkkel.


Az alakváltás nagyon látványos lett, nekem mindig a régi Citroen reklám jut róla eszembe – még akkor is, ha fél gyermekkorom átalakítható robotfigurák társaságában töltöttem. A harc jópofa lett, püfölhetjük egymást villanyoszloppal, telefonfülkével, és bármivel, ami kezünk közé kerül, de dobálhatjuk egymást az arra járó autókkal is. Közelharcban kezdődik az igazi adok-kapok, az óriásrobotok vadul csépelik egymást az utca közepén. Egy-egy nagyobb pofontól hátrarepülünk, és ha éppen egy épületet találunk el, akkor annak kirobbannak az ablakai, bedőlnek a falai, sőt fel is gyulladnak. Hasonló jópofa dolog, hogy robot módban sétálgatva minden léptünknél bereped az aszfalt, a kamera pedig Gears of War módjára dobálva követ minket.


A harcok látványosak lettek tehát, az egyetlen gond csak, hogy mindig ugyanazok az elemek ismétlődnek. Lövünk, dobálunk, vetődünk, győzünk. Az első pár körben még elmegy mindez, de pár óra játék után hamar unalomba tud fulladni. Külön említendő negatívum itt még, hogy ha megölünk egy robotot, akkor az egy csúnya robbanást követően darabjaira hullik, de nem ám látványosan, hanem csak eltűnik a karakter, a helyén pedig pár nagyobb alkatrész repül a levegőbe. Kicsit lehangoló, főleg az egészen korrektre sikerült grafikai látvány mellett.


A látványvilágról lehet jót és rosszat is mondani bőven. A megjelenés szép, a robotok jól kidolgozottak, a helyszíneket mindenféle modern glowing és lighting effektek színesítik, ám a részletek eléggé elnagyoltak. A város kidolgozatlan és rideg, mindent alig néhányféle beton- és fűtextúra borít. A házak kockák, az autók mattak és kidolgozatlanok, már ami a forgalmat illeti. A robbanások csúnyák, ha lerombolunk egy házat, akkor annak megmarad mindene, csak a falai dőlnek ki, és ocsmány lángok csapnak elő belőlük.


Másik hihetetlen idegesítő dolog a fa. Az út menti ágasokat ki lehet tépni, ám vannak olyanok is, amik az istenért nem akarnak minket elereszteni. Több olyan rész is van a városban, ahol ha át akarunk hajtani egy pár fával beültetett levágáson, az autónk beleütközik. Ha átváltozunk robottá, akkor a kamera pont a lombokat mutatja, azt se tudjuk, éppen merrefele nézünk. Borzalmasan idegölő tud lenni, ha beakadunk egy ilyen fasorba, hát még ha időre kell teljesíteni a küldetést. Az összkép viszont egész tűrhető, persze ha csak a harcokra fókuszálunk, és nem időzünk a részletek vizslatásával.


Az irányítás kicsit nehézkes, még PC-n is ajánlott a kontroller használata. Az autók nehezen akarnak kanyarodni, és a kameraforgatás is csak akkor kezd hasznos lenni, ha az opciók menüben feltoljuk annak érzékenységét. Robot módban könnyű dolgunk van, ám ha vezetni kell, akkor igencsak rá kell hangolódni az egyéni megvalósításokra. Apró nehézség továbbá az a sok gomb, melyet használni kell. Egy kézzel vezetünk, közben nyomjuk a nitrót, egy másik ujjal lenyomva tartjuk a target lock-ot, és további két gombbal pedig sorozzuk az ellenfelet. A helyzet bonyolódik, ha helikoptert vagy repülőt vezetünk. A kamera mindig előre néz, és ha magasan vagyunk, akkor nem látjuk az alattunk lévő dolgokat. Ha lenézünk, akkor a helikopterünk is ereszkedni kezd, szinte lehetetlenné téve így a megfelelő manőverezést. Nehézkes tehát, bár robot módban mindez leegyszerűsödik a „megyek és ütök" párosra.


A hangok tűrhetőek, az egyetlen idegesítő dolog csak a CB rádió. Itt kapjuk utasításainkat, a parancsnok pedig olyan, mintha egy gyépés kisgyerekkel beszélne. Lassan, tagoltan artikulál, és mindent kétszer mond el, sokszor megismételve a kulcsszavakat, melyekre oda kell figyelnünk. Ezek persze semmire sem jók, a feladat ugyanis mindig egyértelművé válik, amint odaérünk a helyszínre.


A gépigény PC-n igen kellemes. A játék tökéletesen fut még egy kiöregedő félben lévő masinán is, ha pedig kikapcsoljuk a high-res assets menüpontot, akkor tényleg nem fogunk semmi belassulást vagy szaggatást tapasztani. A játékmenet pergő és látványos, a robotok gyönyörű animációt kaptak, futás közben pedig még impozánsabbak.


Nem egy blockbuster a Transformers: The Game, de sokkal jobb a többi, filmes licenszt használó „reklámjátéknál". A Pirates of The Caribbean 3-tól a falra tudtam mászni, a Shrek The Third Game pedig szintén csak egy „csináljunk még több pénzt" produktum volt. A Transformers ennél egy kicsivel több, a játékmenete élvezhető és olykor izgalmas is, főleg azoknak, akik imádják az óriásrobotokat. Nem szeretek ilyet mondani, de a játék tűrhető, amolyan közepes kategóriába lehet sorolni. Jó is meg nem is, szép is és csúnya is, sőt kicsit uncsi is, de az ember mégis mindig újra és újra késztetést érez az indítására. Ennek tükrében elnézőek leszünk vele, és korrekt, bár a sztárjátékokat meg sem közelítő pontozást adunk neki. Legközelebb azért jobb játékot várunk!